A félszemű kanadai, aki egymaga elfoglalt egy 50 ezres várost

A kanadai Léo Major katonai pályafutása meglehetősen szerencsétlenül indult, de a korai leszerelés helyett végül mégis filmbe illő hősként vonult vissza. A második világháborúba 1941-ben kapcsolódott be, de három évvel később megsebezte egy gránát a normandiai partraszállás során, és a bal szemére részlegesen megvakult. Ő viszont úgy volt vele, hogy a célzáshoz egy darab jó szemre van szüksége, úgyhogy a hazatérés helyett Európában maradt, és ha már itt volt, egyedül kiűzött több száz német katonát egy holland városból.

Major ezrede 1945. áprilisában közelítette meg a német kézre került Zwolle városát. A terv szerint az akkor 50 – ma már 125 – ezres város tűz alá vétele előtti napon két önkéntes jelentkezőnek kellett felderítenie az ott állomásozó német egység létszámát, és kapcsolatba lépnie a helyi holland ellenállással.

A feladatra a kiváló mesterlövész hírében álló Major és barátja, Willy Arseneault jelentkezett. Utóbbit már éjfél körül lelőtte egy német katona – halála előtt azért még ő is végzett a némettel –, így Major egyedül maradt. Haragjában nekirontott a támadóknak, kettőt meg is ölt, a többiek elmenekültek. Ahelyett, hogy visszafordult volna, rajtaütött egy német katonai autón, és elfogta a sofőrt, aki elvezette egy közeli kocsmában iszogató német tiszthez.

Major közölte a tiszttel, hogy a kanadai haderő hamarosan tüzet nyit a városra, és sok katona és civil fog elesni. Aztán visszaadta a fegyverét, és elengedte, hadd vigye a közelgő félelmetes támadás hírét. Azt persze nem kötötte az orrára, hogy egyes egyedül van az egész városban, inkább igyekezett minél nagyobb felfordulást csapni, hogy hitelt adjon a közelgő ostromnak: fel-alá futkározott az utcákon, ropogtatta a gépfegyverét és gránátokat hajigált – közben arra azért figyelt, hogy se a városban, se a lakóiban ne tegyen kárt.

Később belebotlott nyolc németbe, de hiába támadtak rá, négyüket lelőtte, a többiek megint elmenekültek. Ő maga sértetlenül megúszta, és egész éjjel folytatta a németek terrorizálását, akik azt hitték, egy nagy kanadai csapat hatolt be és támadt rájuk, ezért inkább menekülőre fogták: hajnali 4 órára a teljes helyőrség, több száz német katona elhagyta a várost. Zwolle civil áldozat, és mindkét oldalon rengeteg katona halála nélkül felszabadult.

Major azután a helyiek segítségével összeszedte elesett társa holttestét, és csak ezután tért vissza a parancsnokához, hogy jelentést tegyen: felmérte a terepet, és a városban állomásozó németek létszáma nulla. A kanadai hadsereg bevonulását fegyverropogás helyett üdvrivalgás fogadta, Major pedig kitüntetésben részesült.

Ez lett volna neki a második, de az első kitüntetést egyszerűen nem fogadta el. Néhány hónappal korábban részt vett a Schelde-i csatában, amelynek a célja az Antwerpenbe vezető hajózási útvonal felszabadítása volt, hogy a kikötő fogadhassa a szövetségesek utánpótlásait. Major és Arseneault azt a feladatot kapta, hogy derítsék ki, mi történt egy csapat eltűnt bajtársukkal. Arseneault megbetegedett, ezért Major ezúttal is magára maradt. Rá is talált a fogságba esett csapatra, de ahelyett, hogy ezt jelentette volna, inkább úgy döntött, fogságba ejt néhány németet, elviteti magát a parancsnokukhoz, és felajánlja az őt körülvevő nagyjából száz katonának, hogy ha gondolják, meg is adhatják magukat ahelyett, hogy elhaláloznának.

És ők tényleg megadták magukat. Ezúttal nem azért, mert úgy megijedtek volna, hanem mert nem nagyon maradt más választásuk. A találkozót ugyanis eléggé félreértették a közelből figyelő SS-csapatok: azt hitték, hogy a német parancsnok és egysége akarta megadni magát. Ezért tüzet nyitottak Majorre és német társaikra is, akik úgy látták, ebben a helyzetben még akkor is jobban járnak, ha tényleg megadják magukat. Néhányukat menekülés közben lelőtték, de Major így is 93 hadifogollyal tért vissza a felderítőútról. Természetesen ezért is kitüntetést ajánlottak neki, de ezt azért nem fogadta el, mert ki nem állhatta felettesét, a brit Bernard Montgomery tábornagyot, akitől át kellett volna vennie.

Végül azért mégiscsak kapott egy második medált is, de azt már nem a második világháborúban, hanem a koreaiban érdemelte ki. Miután 40 ezer kínai katona elfoglalt egy hegyet az amerikaiktól, a szövetségesek beküldtek egy csapat mesterlövészt, köztük Majort, hogy lopózzanak a kínaiak közelébe, nyissanak tüzet rájuk, aztán vonuljanak vissza. A cél természetesen csak zavarkeltés volt, de Majornek megint volt jobb ötlete: 20 fős csapatával folytatták a tüzelést, és visszafoglalták a hegyet a meglepett kínaiaktól.

Aztán persze a kínaiak összeszedték magukat, és egy 14 ezer fős egységgel elindultak a hegy újbóli elfoglalására. Épeszű ember legkésőbb ekkor visszavonulót fújt volna, de Majorék maradtak, és három napon át tartották a hegyet, amíg megérkezett az erősítés. Természetesen megint járt a kitüntetés.

Valószínűleg ezen a ponton senki nem lepődne meg, ha Major története úgy érne véget, hogy egy újabb, még vakmerőbb akciót már ő sem élhetett túl, és utolérte a sorsa. Pedig a valóság nem is állhatna ettől távolabb: a többszörösen kitüntetett háborús hős 2008-ban, 87 évesen halt meg, négy gyereket és öt unokát hagyva hátra. A kalandos életéről 2018-ban dokumentumfilm is készült Léo Major, az egyszemű fantom címmel.