Az ágyú, amivel atombombát lődöztek

A II. világháborúban, majd a hidegháború évei alatt a különlegestől a bizarrig terjedő skálán nagyjából minden fokozatba eső hadigépet kifejlesztettek és megépítettek a front egyik vagy másik oldalán álló erők. Az 1950-es évek elején megalkotott Atomic Annie, hivatalos nevén az M65-ös atomágyú a bizarr véglethez esik közelebb, és nem csak azért, mert a feljegyzések szerint csak egyetlenegyszer használták.

Az ágyút, aminek alapját a német K5-ös vasúti ágyú, vagyis a Schlanke Bertha (Karcsú Berta) képezte, kellően fenyegető erőnek képzelték az amerikaiak ahhoz, hogy rendet tartson a világban, arra tervezték ugyanis, hogy atombombát lőjenek ki vele.

A tüzérségi ágyút Robert Schwartz tervezte az amerikai hadseregnek a Pentagon jóváhagyásával. Az M65-ös ugyan nem lett annyira gigantomán, mint a húsz évvel korábban a németek által megalkotott Schwerer Gustav és Dora, de így is három évbe telt, mire elkészült. A bemutatót Eisenhower elnök beiktatási ceremóniájára tervezték, és csúszás nélkül el is készült a monstrum, hogy ország-világ megtudja, micsoda új fegyverrel bővült az amerikai arzenál.

A 47 tonnás (a vontatóival együtt 83,3 tonna), 4,9 méter széles, 3,7 méter magas, 280 mm-es ágyút két, külön irányítható vontató szállította, a nagyon hosszú amerikai tűzoltókocsik mintájára, egy kormányozható egységgel az elején, eggyel a végén. A maximális sebessége 56 km/óra volt, és ezzel a kor tüzérségi ágyúi között kifejezetten mozgékonynak számított.

Az M65-ös első és egyetlen bevetésére még 1953-ban sort kerítettek: május 25-én, helyi idő szerint reggel 8.30-kor a nevadai atomkísérleti telepen Atomic Annie sikeres lövést adott le, a Hirosimára ledobott Little Boy atombomba erejével nagyjából megegyező, 15 kilotonnás lövedék nagyjából hét mérföldet (kb. 11 km) tett meg, és a kilövés után 19 másodperccel fel is robbant – ennek gyakorló változatát kollégánk a Las Vegas-i atommúzeumban le is fotózta.

A teszt olyannyira sikeres volt, hogy a darabonként 1 millió dollárba (más források szerint csak 800 ezer dollárba) kerülő fegyverből gyorsan be is rendelt a hadsereg 20-at, amik hamarosan el is készültek. Ezek mind Európába és a Koreai-félszigetre kerültek, ahol elég gyakran változtatták a pozíciójukat, hogy ne fedezzék fel őket a szovjetek. Az egész fejlesztés viszont gyorsan elavult, tíz éven belül, 1963-ra mindet le is szerelték, merthogy közben rájöttek, rakétával hordozva hatékonyabb az atomfegyverek bevetése, mint egy ágyúból kilőve.

Az eredetit sikerült elkavarni 10 évre

A nevadai tesztlövésre két ágyúval készült a hadsereg: Able Annie-t és Sad Sacket vitték oda, hogy ha Annie csütörtököt mondana, legyen mivel próbálkozni utána – a sikeres lövés miatt lett Able Annie-ből aztán Atomic Annie. (Aminek nem sok értelme van, hiszen Able annyit jelent, képes valamire, és pont azután nevezték át, hogy ezt bebizonyította.)

A sikeres kísérlet végén pukkantak a pezsgők, ment a nagy kézrázás, és mivel mindenki jól végezte dolgát, összepakolták a két hatalmas ágyút, hogy a megfelelő helyre küldjék őket. A büszkeségben fürdő Atomic Annie Oklahomába ment, hogy kiállítási darabként hirdesse az amerikai hadsereg lenyűgöző tudását, Sad Sack pedig Európába – illetve ment volna, ha nem cserélik fel őket.

A csere ráadásul csak egy évtized múlva derült ki, amikor a sikeres lövés 10. évfordulóján elkezdték kitisztítani Atomic Annie csövét, és felfedezték, hogy nem stimmel a sorozatszám, és valójában Sad Sack áll Oklahomában.

Ha nem is atommal, de gyilkolt

Igen ám, de az eredeti Atomic Annie megtalálása sem volt egyszerű, amikor Oklahomából jelezték, hogy kérnék vissza az igazi ágyút, merthogy a Pentagon egyrészt sokat mozgatta az ágyúkat, másrészt titokban is tartotta azok pozícióit.

Amikor végre meglett, a hazaszállítás jelentett újabb problémát: a német utcák túl szűknek bizonyultak a Németországba telepített Atomic Annie vontatókocsijának, ami több épületet is lerombolt az ország elhagyása közben, majd egy kisebb tragédiát is okozott:

Az ágyú végül minden viszontagság ellenére visszajutott Oklahomába, hogy több mint 10 év késéssel, de elfoglalja méltó helyét a múzeumban.

A 20 elkészült M65-ösből többet is kiállítottak hadtörténeti múzeumokban, és ma is megtekinthető néhány:

• az eredeti Atomic Annie az oklahomai tüzérségi múzeumba került, ahol a vontatógépeivel együtt áll,
• Sad Sack a washingtoni Smithsonian Múzeumban található,
• egy a marylandi Aberdeen katonai múzeumában látható, szintén mindkét vontatójával,
• egy az új-mexikói Albuquerque Nemzeti Atomfizikai és Atomfizika-történeti Múzeumába került, szintén két vontatóval,
• egy a kansasi Fort Riley támaszpont mellett áll,
• egy Illinois-ban, a Rock Island Arsenalban van,
• egy az ágyúkat gyártó gyár kiállításába, a New York-i Watervliet Arsenal Museumba került,
• egy pedig a világ egyik legnagyobb szabadtéri hadi parkjában, az arizonai Yumában tekinthető meg.

Források: Atlas Obscura | War is Boring