A porosz király, aki sörrel helyettesítette volna a kávét

Manapság az égvilágon senki nem lepődik meg azon, ha valaki kávéval kezdi a napot: a koffein köztudottan felpörgeti az embert, meg hát egyébként is, sokaknak már a reggeli rituálé része a kávéfogyasztás. Ezzel szemben ha valaki felkelés után egy korsó sört gurít le, azt jó eséllyel alkoholistának fogják titulálni – és ne jöjjenek a reggeli gyógysörrel, az legfeljebb átmenetileg szünteti meg a problémát, hosszú távon pedig tényleg tutira alkoholizmushoz vezet.

A pár száz évvel ezelőtti Poroszországban ugyanakkor a fenti logikát teljesen a feje tetejére állította II. Frigyes porosz király, aki részben pénzügyi, részben egészségügyi okokból az éppen akkoriban berobbanó kávé esküdt ellensége lett. Az uralkodó egészen szürreális indokokat hozott fel a kávé ellen és a sör mellett, de hiába nyert csatát, a háborút végül elvesztette.

Sör>kávé

A történet a 18. század közepén vette kezdetét, amikor a kávé a porosz közembereknek is egyre elérhetőbbé vált, sőt mi több, elkezdte kiszorítani az addig reggeli gyanánt fogyasztott lisztlevest és sörlevest is. A kávé elterjedését Olaszországban és Franciaországban a borászok ellenezték, a svédeknél III. Gusztáv, a németeknél meg érthető módon a sörfőzdék tulajdonosai akadtak ki rajta.

Ők aztán örülhettek is, az akkor uralkodó II. Frigyes ugyanis teljes mellszélességgel beleállt a kávé elleni háborúzásba, amit azzal kezdett, hogy 1766-ban állami monopóliummá tette a kávé importját. Frigyes úgy látta, hogy

• a köznép kávéfogyasztása nem más, mint káros fényűzés,
• abban a hitben élt, hogy a kávébab importálásával a német pénz kiáramlik majd az országból és elmélyíti a gazdasági válságot,
• emellett pedig elfogadta a német orvosok érvelését, mely szerint a kávé egészségtelen és a férfiaknál nőiességet, a nőknél pedig terméketlenséget okoz.

A monopólium segítségével a király óriási adókkal sújtotta a kávét, amit így gyakorlatilag csak az arisztokrácia engedhetett meg magának. A köznép ettől nem volt túl boldog, de Frigyest ez nem különösebben érdekelte, az elkövetkező évtizedekben pedig nemhogy nem enyhült meg a kávéval szemben, egyre hevesebben harcolt ellene. 1777. szeptember 13-án például kiadott egy nyilatkozatot, melyben arról írt, hogy már a gondolatától is rosszul van annak, hogy mennyi kávét fogyasztanak az alattvalói, és mennyi pénz távozik az országból emiatt.

A népemnek sört kell innia. A királyuk sörön nőtt fel, ahogy az ősei és a tisztviselői is. A söröző katonák sok csatában harcoltak már és sok csatát is nyertek meg, a király pedig nem hiszi, hogy a kávézó katonák is képesek lennének hasonló nehézségeket átvészelni egy újabb háború esetén

– írta teljesen komolyan Frigyes, de az első ránézésre is megdöbbentő hülyeségnek tűnő nyilatkozat az intézkedésekkel együtt ideiglenesen sikeres volt, a sörleves ugyanis átmenetileg visszakerült a reggelizőasztalokra.

Kávészimatolók

A győzelem ugyanakkor csak átmeneti volt, így Frigyes újabb intézkedésével a kávépörkölést is királyi monopóliummá tette. Ennek értelmében csak a nemesek, az egyház és a kormánytisztviselők pörkölhettek kávébabot, amit ráadásul még nekik is a királytól kellett megvenni. Ez gazdasági szempontból zseniális lépés volt – Frigyes hülyére kereste magát a licencdíjakon meg a kávébab eladásán –, az átlagembereket viszont arra kényszerítette, hogy kávébab híján mindenféle más dologból próbáljanak kávét főzni.

Így jött létre a poroszoknál többek közt a búzakávé, az árpakávé, a kukoricakávé, az aszaltfügekávé meg a cikóriakávé, és nem meglepő módon így virágzott fel a kávé feketepiaca is, amit Frigyes aktívan megpróbált visszaszorítani. Ezzel egy francia minisztert bízott meg, aki létrehozott egy különleges osztagot "Kávészimatolók" néven, akiknek az volt a feladata, hogy

A főleg háborús veteránokból verbuvált csapat tagjai minden bírság negyedét megkapták, amit miattuk gyűjtöttek be, úgyhogy elég lelkesen dolgoztak, így pedig az sem volt meglepő, hogy gyakorlatilag mindenki gyűlölte őket.

Akkor is lesz német kávé

II. Frigyes boszorkányüldözése végül elérte a kívánt hatást, az uralkodása alatt folyamatosan csökkent a kávéfogyasztás az országban, az otthonának számító Hamburgból pedig nagyjából teljesen eltűnt. Lipcsében ugyanakkor sorra nyíltak a kávéházak, ami azért volt rendkívül fontos, mert ekkoriban kulturális téren ez a város diktálta az iramot az országban.

Idővel aztán országszerte elterjedtek a németül Kaffeekränzchennek nevezett, általában nőket célzó kávédélutánok, és megjelentek a kávét és más frissítőket felszolgáló kávézók is. Érdekes módon egyébként a kávéval nagyjából egy időben érkező tea nem futott be ekkora karriert az országban, sokkal lassabban terjedt, és igazán csak a part menti területeken lett népszerű.

Források: Brookston Beer Bulletin, William H. Ukers - All About Coffee