A középkorban bíróság előtti szexszel lehetett elválni

A történelem során a válás sosem volt egyszerű dolog, és minél messzebb megyünk vissza időben, annál lehetetlenebbnek tűnik. Még azt sem lehet mondani, hogy ez a királyok előjoga lehetett volna, elég csak VIII. Henrik angol királyra gondolni. Ő egyrészt a kereszténységnek új irányvonalat mutatott, és az uralkodása alatt vált le az anglikán egyház a katolikus egyházról, de közben arról is hírhedtté vált, hogy hat felesége volt, kettőt lefejeztetett, két házasságát érvénytelenítették, ketten pedig gyermekágyi lázban haltak meg. 

A 14. századtól Európa legtöbb országában volt egy olyan kiskapu, amivel érvényteleníteni lehetett a házasságot, és ami leginkább a nőknek kedvezett. Illetve a feljegyzések szerint többségében ők használták ezt a módszert arra, hogy felbontsák a házasságot. Ha a válóok annyi volt, hogy a férj nem tudja teljesíteni férfiúi kötelességeit, és azt a nő a bíróság előtt is tudta bizonyítani, akkor a házasságot érvénytelenítették.  

És hogy hogyan lehet ezt bizonyítani? Pont úgy, ahogyan azt az ember elképzeli: ha a bíróságon a férfi tudott teljesíteni a bírák és mindenki előtt, akkor minden rendben, ha nem, akkor a házasság érvénytelen. Olyasmi volt ez, mint a boszorkányüldözés férfiaknak, de nyilvánvalóan más ítélettel. 

Hogy ez a bizonyítási eljárás a gyakorlatban hogy nézett ki, az országonként eltérő volt, de az mindenképpen közös vonása volt az ügyeknek, hogy a férfinak valamit produkálni kellett idegenek előtt. Az úgynevezett impotencia-tárgyalások egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, a legjobban a 17. században pörgött a dolog, ekkor Európában legalább tízezer esetet jegyeztek fel. 

Az idő mindent begyógyít?

Az is bizonyítja, hogy milyen komolyan vették ezeket a bejelentéseket, hogy sokszor nem azonnal tárgyalták az ügyeket, hanem várólistára került a házaspár. Előfordult, hogy három évet is vártak, hátha történik előrelépés az ügyben, és ha továbbra is azt mondta a feleség, hogy a férje képtelen a házaséletre, akkor jöhetett a tárgyalás.

Tanúk vallottak az érintettek szexuális életéről

Az összes modern pletykalap legmegbízhatóbb forrásai a névtelenségüket kérő közeli ismerősök. Hasonlóan működött ez a középkorban, akkor is ismerősöket, szomszédokat és közeli hozzátartozókat idéztek be, hogy elmondják, mi mindent tudnak a pár intim pillanatairól.  Nicholas Cantilupe perében például felesége,  Katherine Paynel idéztette be Thomas Waust tanúként, akinek a feleség a feljegyzések szerint elmesélte, hogy többször próbálkozott azzal, hogy megtapogassa a férje nemi szervét, de az égvilágon semmit sem érzett "olyan lapos volt, mint egy férfi keze" - mondta a tanú a bíróságon.  Szomorú, de Cantilupe életéről ez az egyetlen feljegyzés a történelemben az utókor számára, illetve az, hogy a tárgyalás után a férfi elbujdosott. 

A nőket is megvizsgálta a tisztelt bíróság

A feleségeknek elég biztosra kellett menniük, ha ezzel a váddal álltak elő, ugyanis sok esetben őket is megvizsgálták az egybegyűltek, főleg ha a férfi a bíróságon tudott erekciót produkálni. Legtöbbször arra voltak kíváncsiak, hogy a nő szűz-e. Mindezt úgy nézték meg, hogy tükörrel próbálták a megfelelő szögből kideríteni, hogy valóban nem hálták el soha a házasságot. Ha mégis felmerült a gyanú, hogy a feleség már nem szűz, annak ellenére, hogy állítása szerint a férje képtelen teljesíteni az ágyban, a nők általában azzal vágtak vissza, hogy a kudarcba fulladt nászéjszaka után a férjük kézzel vette el a szüzességüket. 

Az erekció önmagában nem bizonyíték

A bíróságon nem volt elég, ha a férfi erekciót tudott produkálni, fontos volt az is, hogy bebizonyítsa, a gyereknemzés is megy neki. Ezért az impotencia-tárgyalásokon arról is vallani kellett a nőknek, hogy milyen gyakran voltak együtt a férjjel, és fontos volt az is, hogy olyan részletekről is beszámoljon, mint hogy milyen pózban. Ez azért volt lényeges kérdés mert az egyház szerint csak a misszionárius póz alkalmas a gyereknemzésre, vagyis ha a férfi csak más, az akkori normák szerint abnormális pózban tudott elélvezni, akkor szintén nem teljesítette a férfiúi kötelességét. 

Hogyan zajlott a tárgyalás? 

Bár mindenhol más volt a bevett gyakorlat, általában az biztos pont volt, hogy a férfinak bizonyítani kellett, hogy fizikailag képes a szexre, azaz első körben arra voltak kíváncsiak az egybegyűltek, hogy van-e merevedése. Spanyolországban például felváltva kellett hideg és meleg vízbe tenni a férfiasságát, és arra voltak kíváncsiak, hogy ezek után sikerül-e merevedést előidézni. Néhány esetben mesterséges ingerekkel is stimulálta egy orvos a péniszt, ezzel szerették volna kizárni, hogy a pszichológiai nyomás miatt nem sikerült az erekció. Olyan feljegyzések is vannak, ahol az orvosok sikerként könyvelik el, hogy részleges erekciója volt a vádlottnak, de olyan rövid ideig tartott, vagy nem volt elég kemény, hogy úgy ítélik meg, nem tudna szexuális együttlétet produkálni. 

Volt, hogy tapasztalt női szakértőket is bevetettek, akiknek a bíróság elfogadta a szakvéleményét, és ők vizsgálták meg a férj péniszét, valamit próbáltak erekciót előidézni különböző módokon. John Sandersonról például szintén semmi más nem maradt fenn az utókornak, csak három jelentés különböző szakértő hölgyektől, amelyekben az elfeketedő heréiről és a mikropéniszéről írnak, amit sehogy sem lehetett izgalmi állapotba juttatni. 

Átok sújtotta pénisz szindróma

Azért voltak olyan esetek, amikor a férfiak nem hagyták annyiban a megaláztatottságot, és visszavágtak. Például 1603-ban Jacques de Sales azt mondta, miután nem sikerült bizonyítani, hogy képes a felesége kedvére tenni, hogy az egész az asszony hibája, mert átkot küldött rá, ennek az eredményét láthatja, illetve pont hogy nem láthatja a tisztelt bíróság. 

Szex a szakértők előtt

Arról is vannak feljegyzések, hogy az érintetteknek a bíróság előtt kellett szexelniük. A hivatalos iratok szerint mindez úgy történt, hogy a szakértők és a pár este a tűz köré gyűlt, a férfiak drukkoltak a férjnek, hogy sikerüljön, néha kiabálták, hogy téves riasztás, közben a feleség nevetett, hogy ne siettessék, úgyis felesleges. A szakértők később azt írták, hogy aznap éjjel nagyon sokat nevettek, és keveset aludtak, de a házasságot nem sikerült elhálni. Nem olyan nehéz elképzelni, hogy hány férfi járt sikerrel ilyen körülmények között. 

Volt, akinek sikerült visszaállítani a becsületét

René de Cordouan, Langey őrgrófja került egy igen kellemetlen helyzetbe, amikor az akkor 17 éves felesége, Marie de St. Simon de Courtemer vádolta meg azzal, hogy a házasságuk addigi négy évében nem volt szexuális életük. A tárgyalás eljutott addig, amíg szakértők előtt kellett volna bizonyítani a vádak ellenkezőjét, de több órás próbálkozás után sem ment, ezért a házasságot felbontották, és Langeyt eltiltották a későbbi házasságoktól is. Később Diana de Navailles hét gyermeket szült neki, Langey bíróságon szerezte vissza a becsületét, és újra hivatalosan is házasságot köthetett új szerelmével, akivel nem is volt gond a férfiasságát illetően. 

Úri muri

Az is egyértelműen kiderül a korabeli jegyzetekből, hogy leginkább a nemesek szórakozása volt az impotencia-tárgyalás. Franciaországban annak ellenére, hogy mindössze a társadalom 3 százaléka volt nemesi származású, a tárgyalások 20 százaléka őket érintette. A férjek fizették ugyanis az ügyvédet, sőt a feleségnek is kellett fájdalomdíjat fizetni. A közvélemény is sokkal megértőbb volt azokkal az asszonyokkal, akik egy ilyen procedúra után keresték máshol a boldogságot, javarészt szintén egy jómódú férfi mellett, aki nem félt, hogy ő is hamarosan a bíróságon köt majd ki, ahol a nézősereg előtt kell bizonyítania férfiasságát.