200 gyerek született a Nobel-díjasok spermabankjából, mégis bedőlt
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
- Tízezrével érkeznek hozzánk, fejükben iránytű van, és éktelen lármát csapnak
- Azonnal elutazna? Pattanjon a foteljébe!
- Újra kell írni a tankönyveket, megtalálhatták a nyolcadik kontinenst
- Nincs bizarrabb halottkultusz: felöltöztetett múmiák százait akasztották a kolostor falaira
A eugenetika, azaz a gyerekek irányított tenyésztése hatalmas népszerűségnek örvendett a huszadik század elején. Ez végül sajnos erőszakos sterilizációhoz és Hitler árja-fajépítő törekvéseihez vezetett, így vegytiszta formájában már nem támogatták az emberek. Ez Robert Klark Grahamnek nem tűnt fel, így negyven évvel ezelőtt, 1979-ben elindította a mesterséges megtermékenyítő klinikáját, ahol a jövő zsenijeit akarta kitenyészteni. Ezt úgy képzelte el, hogy Nobel-díjas tudósok spermáját használja fel.
A kísérlet heves ellenállásba ütközött, és a három Nobel-díjas donorból kettő ki is hátrált a projekt mögül, bár a harmadik se volt nagy segítség, mert rémálommá tette a marketinget. A spermabank történetét David Plotz írta meg a 2000-es évek elején cikk és könyv formában is.
Na de honnan is eredt Graham jószándékú, de szörnyen kommunikált és eszméletlenül rasszista/kirekesztő projektje? Már a '70-es évek elején megírta a The Future of Man című könyvét, amiben az amerikai szociális hálót kritizálta (a keményfedeles verzióhoz ma 109 dollárért, azaz 31 ezer forintért bárki hozzájuthat az Amazonon). Szerinte azzal, hogy tudjuk befolyásolni a környezetünket, inkompetens embereket tenyésztünk, akik idővel teljesen elnyomják majd az intelligensebb társaikat. A spermabankos projekt célja az volt, hogy mielőtt mindent letarol a globális kommunizmus, az emberiség krémjének (Graham itt Plotz szerint az intelligens fehér férfiakra gondolt) minél több gyereke szülessen.
Általános imádatot várt, de csúfosan csalódnia kellett. Olyannyira negatív visszhangot kapott a sajtóban, hogy a beszervezett háromból két anonim Nobel-díjas donor ki is hátrált a projektből. "Na de majd a harmadik", gondolhatta Graham, de sajnos vele se volt nagyobb sikere, ugyanis a harmadik donor felfedte kilétét.
Ő nem volt más, mint a neves amerikai fizikus, William Shockley, aki a tranzisztor feltalálásáért kapta meg a fizikai Nobel-díjat 1956-ban. Ez önmagában még akár öregbíthette is volna a spermabank hírnevét, de sajnos Shockley megrögzött rasszista és elitista volt, aminek gyakran hangot is adott. Azt állította, hogy a feketék jelentősen kevésbé intelligensek, mint a fehérek, és különben is, mindenkit, akinek alacsony az IQ-ja, terméketlenné kell tenni.
Végül egy feljegyzett esetben se kaptak a leendő anyák Nobel-díjas donort, mivel Shockley is hamar kiszállt, mert félt, hogy előrehaladott kora miatt nem lennének egészségesek az utódok. A klinika még húsz évig működött, de a nagyjából 220 gyerek közül, akik a megtermékenyítések eredményéből születtek, nem lettek tudományos géniuszok és olimpikonok (az is feltétel volt a donorok számára, hogy magasak és jó fizikai állapotban legyenek). Ugyan van köztük olyan, aki 14 évesen már egyetemen tanult matekot, és mellette remek sportoló volt, de a legtöbben maximum kicsit átlagon fölüliek, és néhányan teljesen átlagosak.
Plotz szerint egyáltalán nem reprezentatív a minta, mivel minden anyuka tudta, hogy elvileg zseninek kell lennie a gyerekének a donor miatt, ezért már nagyon fiatalon zongorázni járatta a gyerekeket, vagy ógörögöt taníttatott nekik. Plotz 30 emberrel találkozott, akik a klinika egyik donorától származnak, és hármójuknak komoly egészségügyi problémáik vannak. Emiatt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a gyerekek sikerei a nevelés vagy a genetika eredményei-e.
A klinika vezetését Graham 1997-es váratlan halálakor egy ohiói üzletember, Floyd Kimble vette át. Ő egy évvel később szintén elhunyt, ekkor a két férfi rokonai közösen úgy döntöttek, hogy bezárják a spermabankot.
Mégse volt totális kudarc
Habár az eredeti célját nem érte el a projekt, mégis hozott pozitív változást. A klinika előtt a mesterséges megtermékenyítés megalázó és lutri jellegű élmény volt a legtöbb nő számára. A szülők örülhettek, ha a gyerek szeme színét megtudhatták előre, de ez sem volt mindig garantált.
Ezzel szemben Graham Nobel-díjas spermabankjában részletes leírást kaphattak a nők a donorról, és sokkal páciensközpontúbb volt az egész hozzáállása. Ezt a mai napig követi a legtöbb termékenységi klinika, ahol a potenciális donorok teljes kórtörténete és fizikai adottságai nyilvánosak a kliensek számára, hogy a legkívánatosabb kombinációt tudják megkapni.
Tehát, ha úgy nézzük, a mai napig teljesen elfogadott, hogy rengeteg ember él az eugenika módszereivel. Lehet, hogy Graham mégis elérte a célját?
Rovataink a Facebookon