Az űrhajós, aki allergiás volt a Holdra

2019.07.20. 08:16

A holdra szállás egyik komoly kockázati tényezője volt, hogy senki nem tudhatta előre, milyen egészségügyi hatásokkal találkoznak majd odafenn az űrhajósok. Arról persze a NASA-nak már elég sok tapasztalata volt, hogy úgy általában az űrutazás milyen hatással van az emberi testre, és ez nem volt épp pozitív: az immunrendszer súlytalanságban gyengébben működik, a különféle kórokozók viszont jól alkalmazkodnak és erősebbé válnak. Ezért az űrhajósokat indulás előtt alaposan kivizsgálják, és jó pár napig karanténban is tartják, nehogy valami lappangó fertőzést vigyenek magukkal. (Persze ez sem használ mindig: az Apollo–8 kapitánya, Frank Borman például hasmenéssel és hányással küzdötte végig a küldetést egy, még lenn a Földön összeszedett influenza miatt.)

A Hold még ehhez képest is teljesen ismeretlen terep volt, így a NASA orvosainak úgy kellett összeállítaniuk az Apollo–11 elsősegélydobozát, hogy bármilyen váratlan egészségügyi gondra legyen benne gyógyír. A csomag tartalma a következő volt:

  • három injekció tengeribetegség ellen (az űrhajósok háromnegyede megküzd vele az utazás első napjaiban)
  • három fájdalomcsillapító injekció
  • fertőtlenítő kenőcs
  • két fiola szemcsepp
  • három orrspray
  • két adag kötszer nyomókötéshez
  • 12 ragtapasz
  • egy lázmérő

Plusz a gyógyszerkészlet, összesen 265 pirula:

  • 60 antibiotikum
  • 12 émelygés elleni
  • 12 élénkítő tabletta
  • 18 fájdalomcsillapító
  • 60 orrdugulás ellen
  • 24 hasmenésre
  • 21 altató
  • és 72 aszpirin

Ehhez még hozzájött a leszállóegység elsősegélydoboza, amit konkrétan a holdra szálláskor magukkal vittek Armstrongék, benne újabb 4 élénkítő pirula, két nyugtató, 8 hasmenés elleni, 4 fájdalomcsillapító, 12 aszpirin, két adag kötszer és egy szemcsepp.

Armstrongéknak végül szerencsére nem volt szükségük az elsősegélycsomagra. Nem úgy, mint három évvel később az Apollo–17-tel utazó Harrison Schmittnek. Ő máig az utolsó ember, aki a Holdon járt, és egyben az egyetlen holdra szálló, aki nem katonai gépeket repülő pilótából lett űrhajós, hanem tudósból (egészen pontosan geológusból). Schmitt egy hosszabb holdséta után szabályos allergiás roham tüneteit mutatta: bepirosodott a szeme, könnyezett, tüsszögött, bedugult az orra, kapart a torka, alig kapott levegőt.

Mint kiderült, a tüneteket a holdpor okozta, ami egyébként is megkeserítette az űrhajósok életét. A Hold ugyanis meglepően poros. Óriási mennyiségben áll a por mindenhol, ráadásul egészen másmilyen, mint a földi por. Mivel nincs se légkör, se szél, se víz, semmi nem erodálja, kerekíti le az apró homokszemcséket, azok élesek és szögletesek maradnak. Emiatt sokkal erősebben irritálják azt, aki belélegzi, mikroszkopikus sérülések millióit okozva a tüdőben, a nyálkahártyákon, mindenhol. Schmitt is ezzel találkozott (az asztronautaszlengben holdi szénanáthának nevezték el a reakcióját), és ezzel kell majd megküzdenie minden utódjának is, aki majd a Holdra teszi a lábát.