A himalájai Csontváz-tó tömegsírjának titka

Az elmúlt évezredben közel ötszázan haltak meg a India Uttarakhand államában, a Himalája hegyei között rejtőző Roopkund-tóban. Több elképzelés is kering az 1940-es évek óta, hogy mégis hogyan került oda az a rengeteg csontváz, de egy, a napokban kiadott tanulmány ezek közül többet is eloszlat. Ennek ellenére továbbra is magyarázatra vár a Csontváz-tó rejtélye.

A Roopkund-tó közel 5000 méteres tengerszint feletti magasságon helyezkedik el, a legmélyebb pontján is csak 2 méter mély. Minden évben megfagy, majd egy hónapra kiolvad, így bukkant a tömegsírra 1942-ben egy erdész. Mivel háború volt, az első elmélet rögtön az volt, hogy japán katonákról van szó, akik a kontinensen átkelve akartak támadni valamilyen titkos hadműveletben. Pániktól vezérelve a brit kormány expedíciót küldött a tóhoz, hogy megbizonyosodjon az áldozatok eredetéről. Amikor kiderült, hogy valójában sokkal régebbi csontvázakról van szó, az angolok fellélegeztek, és szőnyeg alá söpörték a dolgot, hiszen volt nagyobb gondjuk is.

Az ezt követő évtizedekben sorra merültek fel a különböző elméletek a tömegsírról. Vándorló törzs, amit valamilyen hirtelen betegség vitt el? Kőomlás, esetleg lavina áldozatai? Csoportos öngyilkosság? Esetleg a Tibetből visszatérő kasmíri harcos, Zogavar Szingh és serege nyugszik a tóban?

Egy helyi legenda szerint Rádzsa Dzsaszdhaval, Kanaudzs királya terhes feleségével, Rani Balampával és kíséretével megindult a Nanda Devi Radzs Dzsat zarándokúton. Nanda Devi istennő azonban megharagudott, amikor az utasítására fittyet hányva a zarándokok zenével és tánccal múlatták az időt. Dühében óriási vihart kavart Roopkund közelében, ami jégesőbe fordult. A zarándokok nem találtak fedezéket az óriási jégdarabok ellen, így mindenki szörnyethalt a jégverésben.

A történet meglepően összecseng egy 2004-es kutatás eredményeivel. A kutatók arra jutottak, hogy a csontvázak mind a 850-es évekből származnak, sőt a nagy részük egy családból vagy törzsből való. A többiek kisebb csoportja, alacsonyabb növésű helyiekből tevődött össze, ők valószínűleg teherhordónak voltak felbérelve, és a nagy csoport zarándokot kísérték. A kutatók a csatát kizárták, mert a csontokon, főleg a koponyákon jellemzően hasonló sérülések voltak: rövid, mély repedések. Ezeket fegyver nem okozhatta, főleg nem ennyire hasonlóan. A legendát összeegyeztették az eredményeikkel, és arra jutottak, hogy valószínűleg tényleg egy jégeső áldozatairól van szó. Mint most kiderült, ez az elmélet téves volt.

Az igazsághoz kicsit közelebb

Egy friss, ropogós, augusztus végi tanulmány egészen más következtetésre jutott. Előfordulhat, hogy néhányan jégeső áldozatai lettek, de az biztos, hogy nem egy csoportól van szó. A kutatást Éadaoin Harney, egy harvardi PhD-hallgató vezette, aki csapatával 38 csontvázból kinyert DNS-mintát vizsgált meg. A kutatók szerencséje, hogy a nagy hideg jó állapotban tartotta a maradványokat, így néhányon hús, köröm és haj is megtalálható volt. A legnagyobb akadály az volt, hogy a túrázók talicskaszám hordták el a csontokat szuvenírnek, és a helyi hatóságoknak kevés eszközük van, hogy meggátolják őket ebben.

A vizsgálatok szerint legalább három csoportról beszélhetünk a halottak között. A három csoport tagjai mind genetikailag, mind korban eltérnek, ezer év is lehet közöttük. A Roopkund-A csapat 23 férfiból és nőből áll különböző dél-ázsiai eredettel. A korábbi kutatásokból már kiderült, hogy ezek a maradványok több mint 1200 évesek, de nem mind egy nagy jégesőben került a tóba. Volt közöttük olyan, amelyiknek az eredetét 675 és 769 közé helyezik, míg a későbbiek 894 és 985 körüliek. A korkülönbségből adódóan ez a 23 ember valószínűleg nem mind egy időben halt meg.

A Roopkund-B csoport kicsit érdekesebb. Ez a 14 ember az 1800-as években veszett oda, de ami igazán furcsa, hogy mind a Földközi-tenger keleti partvidékéről, feltehetőleg a mai Kréta területéről származnak. Valószínűleg oszmán fennhatóságú területről érkeztek.

Inkább szárazföldi, mint víz állatokból állt az étrendjük, így valószínűleg a víztől távolabb éltek, ahonnan később megindultak a Himalájához, ahol aztán életüket vesztették. Még mindig rejtély, hogy zarándokok voltak-e, vagy más okból kerültek a Roopkund közelébe

– ismertette a csapat az eredményeit.

A harmadik csoport, a Roopkund-C egy magányos emberből áll, aki kelet-ázsiai származású, és nagyjából akkor halhatott meg, amikor a B csoport. A kutatók nem vetik el teljesen a jégesős elméletet, de a koponyasérülésekre a következő kutatásban összpontosítanak majd.

A Pennsylvaniai Egyetem antropológia tanszékének vezetője, Kathleen Morrison az Atlanticnak azt nyilatkozta, hogy szerinte a maradványok DNS-e a rejtély legkevésbé érdekes része. Tudjuk, hogy i. e. 180-tól 200 évig létezett egy hellén királyság az indiai szubkontinensen, így a mediterrán eredet nem akkora felfedezés. Óvatosságra int a radiokarbonos kormeghatározással kapcsolatban is: minél közelebbi időben egy lelet, annál pontatlanabb a meghatározás.

Talán a legizgalmasabb kérdés az, hogy hogyan került több száz hulla ebbe az isten háta mögötti tavacskába. David Reich, a tanulmány egyik társszerzője és  Veena Mushrif-Tripathy, a korábbi expedíció egyik tagja meg vannak győződve róla, hogy nem a haláluk után kerültek oda. Mushrif-Tripathy szerint az áldozatok a környéken eltévedtek, fennragadtak a hegyekben, és meghaltak, majd a földcsuszamlásokkal belesodródtak a tóba. Morrison ezzel nem egészen ért egyet:

Szerintem oda gyűjtötték őket, a helyiek dobták őket a tóba. Ha valahol egy csomó csontvázat találsz, az általában egy temető.