Lincoln elnökön múlt, hogy ma nem élnek Amerikában vadon elefántok

A nemzetközi diplomáciában minden szereplő (legyen az kormányzat vagy csak egy hírességre vágyó cég) igyekszik az országára jellemző ajándékokkal kedveskedni a megcélzott ország vezetőinek. Ez néha jobban sikerül, néha kínossá válik (emlékezzünk a Barack Obamának küldött barackpálinkára).

Demokráciákban a vezetők ezeket az ajándékokat már nagyon alacsony értékhatár fölött sem tarthatják meg maguknak, hanem állami kezelésbe kell adniuk. Az alkalmatlan ajándékok sorában azonban mindenképpen a legkiemelkedőbbek között van a helye annak a sok felajánlott elefántpárnak, amelyeket a sziámi király küldött volna az Egyesült Államoknak, ha Abraham Lincoln elnök a maga végtelenül udvarias stílusában nem passzolja a lehetőséget az utolsó pillanatban.

Az elefántokat eredetileg nem Lincolnnak, hanem elődjének, James Buchanan elnöknek szánták. Miután a két ország 1856-ban megkötötte egymással a Harris-egyezményt, amelyben felvették a békés kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat, 1859-ben Buchanan elnök jókívánságait tartalmazó levelet küldött Sziám (ma nagyjából Thaiföld) királyának, Somdetch Phra Paramendr Maha Mongkutnak, más néven IV. Rámának.

A király az Anna és a király című regényből, illetve annak Jodie Foster főszereplésével készült filmváltozatából lehet ismerős. Sokan Thaiföld modernizálójaként tekintenek rá, hiszen nagy érdeklődéssel nyitott a Nyugat felé.

Az amerikai levél mellé 192 darab kormányzati kiadású könyvet is mellékeltek ajándékképpen. Akkoriban lassabban ment a kommunikáció, a csomag így csak egy évvel később, az amerikai elnökválasztás évében érkezett meg. A sziámi király nem akart alulmaradni az ajándékozási versenyben, ezért az 1861-ben feladott válasz mellé

Sziám nemzeti állata az ázsiai elefánt, amelyet áruszállítási célokra és munkagépként egyaránt használtak a gazdaság megannyi területén. Mongkut tisztában volt az elnökválasztás tényével, így számított arra, hogy már más lesz az elnök, amikor a levél célba ér, ezért az ajándék címzettjéül

Buchanan elnököt vagy bárkit, akit a nép új legfőbb vezetőül választ

jelölte meg. A levelet Berrien kapitány vitte Amerikába a USS John Adams fedélzetén. Berrien hivatalos látogatást tett Bangkokban, és ott a királlyal folytatott beszélgetései során megemlítette, hogy bár Amerika hatalmas földrész, nem élnek ott elefántok. Azt is hozzátette – igyekezvén hízelegni a király büszkeségének –, hogy az Egyesült Államokban az elefántot tartják a legnagyszerűbb négylábú állatnak, és ha már csak egy nagyobb elefántagyar is feltűnik valahol, tömegek sereglenek oda, hogy a csodájára járjanak.

Ekkor születhetett meg a király (vagy egyik tanácsadója) fejében a gondolat, hogy talán az amerikaiakat érdekelnék az elefántok, így Sziám olyan ajándékkal kedveskedhetne új barátjának, amely merőben különbözik az unalmas diplomáciai ajánlatoktól. De az agyarakat csak egy sokkal grandiózusabb ajándék ízelítőiül szánták, amelyre vonatkozó ajánlatot az ajándék mellé küldött levél tartalmazta.

Tudomásunkra jutott, hogy az amerikai kontinens erdeiben szabadjára kellene engedni számos fiatal hím és nőstény elefántot bárhol, ahol elegendő víz és fű áll a rendelkezésükre. Véleményünk szerint, idővel ők az ázsiaihoz hasonlatos hatalmas csordává szaporodnának. Ekkor Amerika lakói befoghatnák és megszelídíthetnék őket, hogy ezután igavonó baromként használják az állatokat, és az ország előnyére váljanak.

A király azt azért elismerte, hogy az elefántok sokaságának tengeri szállítása jelentette logisztikai problémák megoldására még nem rendelkezik teljesen kidolgozott tervvel, de a felvetés ettől függetlenül jó ötletnek tűnik neki. A szállítás megoldását az amerikaiaktól várta, leírta a levélben, hogy küldjenek hajókat, megrakva szénával és egyéb ennivalóval, illetve hatalmas víztartályokkal az itatásukra. Leírta azt is, hogy olyan istállóra van szüksége az elefántnak, ahol állhat és feküdhet is, ha kedve úgy tartja.

Amikor az üzenet célba ért, már Abraham Lincoln volt az elnök. A válaszban, amelyet Lincoln elnök nevében William Seward külügyminiszter írt, így fogalmaznak az elefántok felajánlását illetően:

E kormányzat nem habozna elfogadni e nagylelkű ajánlatot, ha a tárgyát lehetőségünk lenne praktikus célokra használni az Egyesült Államok jelenlegi állapotában. Sajnos azonban országunk nem nyúlik annyira délre, ami kedvezne az elefánt szaporodásának. Továbbá a szárazföldi és vízi közlekedésben, illetve a belföldi áruszállításban is a gőz tűnik számunkra a legelőnyösebb meghajtási módnak.

Nem tudni, hogy a Fehér Ház bármely hivatalnokában is felmerült-e komolyan, hogy elfogadják a felajánlott elefántokat. Ekkor már javában zajlott a polgárháború, így vélhetően volt nagyobb bajuk is ennél.