Fél évszázadon át megkínzott szektavezérek lógtak a münsteri templom ketreceiben

Ma Münster Németország egyik legeszményibben unalmas kisvárosa, pompás egyetemmel, bringásbarát belvárossal és pénzben bővelkedő városi tanáccsal. Alig hinné az ember, hogy történelmének volt egy minden emberi mérték szerint is bestiális brutalitású szakasza. Erre emlékeztetnek a város főterén álló Szent Lambert templom tornyában lógó, ember nagyságú ketrecek. A kalitkák 500 évvel ezelőtt a münsteri felkelés (vagy inkább ostrom) idején elfogott és megkínzott anabaptista vezetőknek készültek. Testüket a templomtoronyba felhúzva tették közszemlére, teljes 50 éven keresztül.

Az anabaptistákat sokszor hasonlítják manapság az Iszlám Államhoz, minthogy vallási fanatikusok voltak, és teokratikus államot vezettek be, ahol erre lehetőségük nyílt. Az ellenvéleményeket pedig meglehetősen rosszul tűrték, így a kínzásokból, tömeges kivégzésekből ők is kivették a részüket. Bár a ketrecek fél évezrede ott csüngenek a templomtoronyban, egyre erősödnek a hangok, amelyek eltávolítanák őket.

Az anabaptista szekta a reformáció hatására vált ki a katolikus egyházból, de nemcsak a római egyházzal, hanem a reformált egyházakkal is szembehelyezkedett, mert mindkettőnél radikálisabb volt. Gyakorlatilag mindenki üldözni kezdte őket, magukon kívül. Nevük újrakeresztelőket jelent, minthogy hitelveik szerint csakis felnőttkori, tudatos keresztelkedéssel válhatott a közösség tagjává valaki.

Münster balsorsa 1533-ban kezdődött, amikor a németalföldi Leidenből a városba érkezett egy Jan Bockelson (Leideni János) nevű anabaptista férfi, aki meg volt győződve arról, hogy őt választotta ki a Mindenható, hogy létrehozza a béke aranykorát az egész kontinensen. A nyugati német államok alapvetően elnézőek voltak az anabaptistákkal szemben, neki azonban sokáig nem volt szerencséje, számos faluból, kisvárosból elzavarták, amint téríteni kezdett. Münsterben azonban tolerálták, hiszen a pacifizmus, illetve az olyan haladónak számító ideák, mint az állam és az egyház szétválasztása, népszerűek voltak a városban.

Alig telt el néhány hónap, és az anabaptisták egyre nagyobb befolyásra tettek szert Münsterben. Sorra érkeztek a magukat anabaptista prófétáknak nevező vezetők Svájcból, más német városokból és Németalföldről. A szekta tagjai énekelve járták a várost, és először csak szelíden, majd egyre agresszívebben kényszerítették újrakeresztelkedésre a lakókat. Aki ezt megtagadta, menekülnie kellet, a helyüket pedig a betelepülő anabaptisták foglalták el.

Münster közhangulata és lakossága villámgyorsan átalakult, így a következő választásokon az anabaptisták teljhatalomhoz jutottak. Térnyerésüket azonban nem nézte jó szemmel a münsteri érsek, aki hadsereget gyűjtött katolikus hívekből és külföldi zsoldosokból, és barikádokat emelve vesztegzár alá vette a várost. Bárkit, aki át akart jutni az úttorlaszokon, felkoncolták. Miután egy másik Jan nevű anabaptista vezetőt, Jan Matthyst egy sikertelen kitörési kísérlet közben megölték, eljött Leideni János ideje, aki az “új Jeruzsálem” királyának nyilvánította magát. Bár a béke aranykora volt a hosszú távú célja,

A Münsterbe zárt szektavezetők egyre radikálisabb, illetve őrültebb rendelkezéseket hoztak. Törvényesítették a poligámiát, minden eladósorba került leányt megházasítottak, és az orgiákat is bátorították. Leideni Jánosnak a híresztelések szerint 16 felesége volt, de egyet kivégeztetett engedetlenség miatt. Ugyanakkor a szexuális perverzióról szóló híreszteléseket az anabaptisták ellenségei terjesztették, és a középkorban teljesen megszokott volt, hogy a politikai ellenfeleket azok állatias nemi praktikáinak vádjával próbálták befeketíteni. Szóval nem lehet biztosat tudni arról, hogy mennyi igaz e történetekből.

Mindenesetre az egyre brutálisabb anabaptista visszaélések miatt a münsteri polgárok egy csoportja felkelést robbantott ki Leideni János ellen, rövid időre túszul is ejtették. A többség azonban hű maradt hozzá, így a felkelés elbukott, János kiszabadult. Az anabaptisták bosszúja meglehetősen kíméletlen volt, bevezették a tárgyalás nélküli kivégzéseket, a legtriviálisabb kihágásokért is öltek, és az áldozatok többsége nő volt.

Az ostromgyűrű azonban csakhamar élelemhiányt váltott ki, és az egyre erősödő felháborodás megroppantotta az anabaptisták hatalmát. 1535 elején egy kiábrándult anabaptista 500 katolikus katonát vezetett be a városba. Házról házra jártak, és szabályosan kiirtották az anabaptistákat. Mire Münster megadta magát, 600 szektataggal volt kevesebb életben. Jánost és két legfőbb emberét bebörtönözték, a város pedig visszatért a katolikus kerékvágásba. És mindenki békében élt tovább.

Jánost és két emberét szinte halálra kínozták, miközben a város lakossága szeme láttára tüzes fogókkal széttépték izmaikat, végül szíven szúrták őket. A meggyalázott holttesteket felfüggesztették a ketrecekben a templomtoronyban, és ott lógtak fél évszázadon keresztül. Soha többé nem volt anabaptista hatalomátvételi kísérlet a környéken.

A ketreceket az évszázadok folyamán sokszor felújították, lecserélték, de mind a mai napig ott láthatók a Szent Lambert templom tornyában. Bár néhány helyi már levetetné őket, a turizmusból élők szerint már elválaszthatatlan részei Münster történelmének.