Legjobbjainkat ragadta el a spanyolnátha

Ady Endre, 1913 (Székely Aladár felvétele)

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Az 1918 januárjától 1920 decemberéig 40-50 millió, durvább becslések szerint százmillió halálos áldozata volt a történelem legsúlyosabb influenzajárványának. A két hullámban támadó, spanyolnátha néven emlegetett, fokozottan ragályos és egyben halálos betegséget az A típusú influenzavírus egyik altípusának, a H1N1-nek egy különlegesen virulens törzse okozta, és a huszadik század elején élő teljes populáció nagyjából negyedét, ötszázmillió embert megfertőzte.

A száz évvel ezelőtt a világon végigsöprő spanyolnátha részben annak köszönhette "sikerét", hogy a huszadik század elején, az első világháborúból épp csak kilábaló világon még csak felfutóban voltak a vakcinakutatások (meg általában a virológia is gyermekcipőben járt még), és a pusztító kórokozóról is sokáig azt feltételezték, hogy bakteriális eredetű. A spanyolnáthajárvány után még több mint tíz évnek kellett eltelni ahhoz, hogy angol tudósok azonosítani tudják a vírust, az első sikeres vakcinakísérletek is – tojásfehérjében tenyésztett legyengített vírussal – jóval később, a 30-as 40-es évek fordulóján zajlottak.

A rémisztően sok halálos áldozatot szedő vírusról ma már tudjuk, hogy azért lehetett ennyire gyilkosan hatékony, mert a tüdőszövetekbe jutva szélsőséges immunreakciót váltott ki, ami vérzéses tüdőgyulladást, tüdővizenyőt, fulladást okozott a fertőzötteknél – és ami a lényeg: fiatal, életerős férfiak és nők körében is tarolt. A H1N1-ről már azt is tudjuk, hogy a leggyakoribb influenzás megbetegedésekért részben ez a kórokozó a felelős, és a megbetegedések sikeresen megelőzhetők az ellene – és később társai, a H3N2 és B influenzavírusok ellen – kidolgozott, háromkomponensű, évente frissíthető vakcinával.

Az összesített adatok és becslések szerint Kanadában ötvenezer, Nagy-Britanniában 250 ezer, Brazíliában 300 ezer, Japánban 390 ezer, Franciaországban 400 ezer halottja volt a járványnak. Az Egyesült Államokban 675 ezren haltak meg, az országban komplett indián és eszkimó települések néptelenedtek el. A legnagyobb pusztítást a közel- és távol-keleten végezte a vírus: Indonéziában 1,5 millió, Iránban 1-2,5 millió, Indiában 17 millió áldozata volt az influenzának. Az éppen összeomló Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországáról nincsenek megbízható adatok, 1918-ban a becslések 50 és 60 ezer közé teszik az influenzában elhunytak számát, a többi évről még becslések sincsenek.

Senkit nem kímélt

Az, hogy több tíz-, akár százmillió halálos áldozata volt a spanyolnáthának, gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem nagyon volt menekvés előle: rangra, iskolázottságra, társadalmi státuszra tekintet nélkül vitte sírba a kór a fertőzötteket. Országonként hosszan lehetne sorolni, hogy kik azok a hírességek, politikusok, művészek, akik a pandémia áldozatául estek, az alábbiakban összegyűjtöttünk közülük néhány nekünk, magyaroknak igazán fájó vagy említésre méltó veszteséget.

Szabó Ervin társadalomtudóst, könyvtárszervezőt, anarchoszindikalista forradalmárt 1918. szeptember 30-án, 41 éves korában vitte el a kór. A modern magyar könyvtárrendszer megalkotóját, a XX. század eleji magyar (szélső)baloldali mozgalmak egyik fő ideológusát gyakran nevezik az 1919-es tanácsköztársaság és a vörös terror szellemi atyjának, annak ellenére, hogy a spanyolnátha jóval hamarabb végzett vele, minthogy megérhette és alakíthatta volna az I. világháború utáni zűrös időszakot.

Karinthy Frigyes első feleségét, Judik Etel színésznőt is a járvány vitte el 32 éves korában. Boga – merthogy ez volt a beceneve – 1903-ban végezte el az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát, tagja volt a Thália Társaságnak, a Bonbonnière Cabaret-nek és az Új Színpadnak. 1914-ben, Karinthy Frigyessel kötött házassága után egy időre visszavonult, fiuk, Gábor születése után 3 évvel tért vissza színpadra a Budai Színkörben, Feld Irén társulatában. Az ígéretes tehetségnek tartott drámai színésznő hat hónapos terhesen,1918. október 17-én halt bele az influenzába.

Nem élte túl a spanyolnáthát Kaffka Margit költő, író sem, akit 1918. december 1-jén, 38 évesen ragadott el az influenza (másnap 12 éves fia is a járvány áldozata lett). A Nyugat első nemzedékének emblematikus nőalakja 14 évig alkotott, utolsó nagy prózai műve az 1917-ben kiadott a Hangyaboly című regény volt, 1918-ban még megjelentek utolsó novellái A révnél című kötetben, amiről kritikusai azt tartották, hogy vele új állomásához érkezett Kaffka művészi útkeresése.

Kaffka Margit nekrológja a Vasárnapi Ujságban

Fotó: Vasárnapi Újság / Arcanum Digitális Tudománytár

Az 1919. január 27-én, 41 évesen elhunyt Ady Endrét is a spanyolnátha áldozatai közé sorolhatjuk, bár a gyertyát két végén égető nyugatos költőóriás már eleve nem volt valami jó bőrben, amikor a spanyolnáthát elkapva kórházba került. A szifilisz szövődményeivel küzdő poétát magas lázzal és tüdőgyulladás tüneteivel kezelték a Liget Szanatóriumban, és két hét után távozott az élők közül. Halálát közvetlenül a késői, harmadlagos szifilisz szövődménye, az aortatágulat, illetve a főverőér megrepedése okozta, hogy meddig élhetett volna, ha nem kapja el az egészségeseket is próbára tévő influenzát, nehéz megmondani. Életében utolsó versgyűjteménye, A halottak élén című kötet 1918-ban jelent meg. 1923-ban, halála után 4 évvel adták ki az addig kiadatlan verseit tartalmazó Az utolsó hajók című kötetet, benne halála előtt írt utolsó verse, a magyarság jövőjéért aggódó Üdvözlet a győzőnek.

A járvány miatt nem tölthette be 17. életévét a csodagyereknek tartott Pártos István hegedűművész, aki 1920. február 4-én Amszterdamban halt bele a spanyolnáthába. Az ötévesen zeneiskolai növendék, hétévesen előkészítős zeneakadémista, tízévesen már rendes akadémista budapesti fiú zenész karrierje üstökösként ívelt fel, számos nagy sikerű koncertet adott külföldön, kora egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon. A szegény családból származó, apa nélkül fölnőtt ifjú művész európai turné közben bekövetkezett haláláról kontinensszerte jelentek meg gyászhíradások.

A spanyolnátha egy utólagos hulláma győzte le az utolsó magyar királyt. Az 1918. november 13-án a trónról lelépni kényszerülő IV. Károly először 1918-19 telén betegedett meg az influenzában, majd a nagy világjárvány lecsengése után másfél évvel, másodszor is elkapta a kórt: 1922. április 1-jén, Madeira szigetén halt bele a spanyolnátha okozta súlyos tünetekbe. IV. Károlyt egyébként 1921. októberi, második sikertelen visszatérési kísérlete után szállították a portugál szigetre, ahol 1918 és 1922 között rengeteg áldozatot szedett a járvány (különösen 1920 nyarán volt nagyon magas a halálozási arány), és ahol a H1N1-vírus – más fertőző légúti kórokozók társaságában – sokáig meg is maradt a helyi lakosság körében az izolált körülményeknek köszönhetően.

A spanyolnátha neves külföldi áldozatai közül mindenképp érdemes megemlíteni őket:

Edmond Rostand, francia költő, drámaíró,
Guillaume Apollinaire, francia költő, író, grafikus,
Egon Schiele, osztrák festő és felesége, modellje,
Edith Schiele, Egon Schiele felesége és modellje,
Max Weber, német szociológus, filozófus, közgazdász,
Gustav Klimt, osztrák festő,
Bohumil Kubišta, cseh festő,
Frederick Trump, az Egyesült Államok jelenlegi elnökének nagyapja,
Rodrigues Alves, Brazília elnöke,
Jakov Mihajlovics Szverdlov, a bolsevik párt egyik legfontosabb embere.

És hogy ne érjen ennyire gyászos véget ez a cikk, nézzük néhány hírességet, akik elkapták ugyan a spanyolnáthát, de sikeresen meggyógyultak és tovább tevékenykedhettek az emberiség üdvére: