Az N95-ös maszk évszázados története

Mostanában érthető módon megnőtt a szájat és az orrot fedő maszkok népszerűsége, de ebben valójában semmi újdonság nincs. Járványok jönnek-mennek az emberiség történelme során, és már nagyon rég eljutottunk a felismerésig, hogy ilyenkor érdemes eltakarni az arcunkat – bár ennek a valós okára és a hatékony megoldásra a 19-20. századig kellett várni.

Nem a pestisdoktorok csőrős maszkja volt az első kísérlet ezen a téren. Reneszánsz festményeken jól kivehető, hogy gyógyítók és sírásók kendővel az arcukon állnak a holttestek között. Egy 17. századi Marseilles-i festményen a pestis ellen küzdő embereken is maszk van, pedig az a betegség bolhacsípéssel terjedt.

Akkoriban nem féltek az emberek attól, hogy valaki rájuk köhög, és így kapják el az aktuális kórt, mivel azt hitték, hogy a betegségek miazmatikusak, a földből szállnak fel, mint valami mérges gáz. Azzal, hogy egy vékony anyagot raktak az arcuk elé azt gondolták, hogy megússzák a megbetegedést.

A pestisdoktorok híres maszkjai se voltak hatékonyak egy egyszerű megfázás ellen se, viszont nekik legalább nem kellett érezniük, hogy milyen büdösek az utcák, ugyanis a csőr végébe illatos tömjént tömhettek. Az emberek egészen a 19. századig gondolták azt, hogy a betegség és a bűz együtt járnak.

A madármaszkos doktorok ötletét a 17. századi orvos, Charles de Lorme-nak tulajdonítják. De Lorme több királyt is gyógyított, így fontos emberek között mozgott. Az eredeti tervei szerint a tökélete védőöltözet ebből állt:

• Illatosított viasszal bevont köpeny;
• Csizmához erősített nadrág;
• Betűrt ing;
• Kecskebőrből készült kalap és kesztyűk;
• valamint egy szemüveges maszk, aminek

orra fél láb hosszú, csőr alakú, megtömve parfümmel, csak két lyukkal a végén, mindkét orrlyuk oldalán egy, amin keresztül lehet lélegezni és beszívni a csőr távolabbi részébe zárt gyógynövények hatását.

Antonie Philips van Leeuwenhoek ugyan már 1676-ban felfedezte a baktériumokat, de egészen 1813-ig kellett várni, hogy Agostino Bazzi rájöjjön, hogy ezek az apró lények felelősek egy-egy betegségért. Az 1840-es évek végén Semmelweiss Ignác felismerte a kézmosás alapvető fontosságát, és azzal a miazma kora leáldozott, eljött a kórokozók kora.

Lehúztak egy új bőrt a régi divatról

A 19. század végén és kora 20. században használt maszkok nem voltak sokkal hatásosabbak egy arc elé tartott zokninál. A maszk egy anyagdarab volt, ami lazán takarta az orvos arcát, de oldalt bármi átjutott. Ahogy a műtős maszkoknak ma sem az a feladata, hogy kiszűrjék a levegőben terjedő részecskéket, úgy akkoriban is csak az volt a lényeg, hogy az orvos ne köhöghessen műtét közben bele egy nyílt sebbe. Egy légzőkészülék ezzel szemben szorosan illeszkedik az archoz, így megszűri a belélegzett levegőt.

Az első ilyen jellegű orvosi készülék az 1910-ben kitört mandzsúriai pestisnek köszönhető. Akkoriban a területért Oroszország és Kína versengett, elvált szülőkként osztoztak a felügyeleti jogon.

A pestis, ami a területen kitört, hatalmas pusztítást végzett. 

Apokaliptikus. Hihetetlen. A fertőzöttek 100 százalékával végez, senki nem éli túl

– magyarázta Christos Lynteris, a St. Andrews Egyetem társadalom antropológia tanszékének oktatója.

Oroszország és Kína tudományos versenybe kezdtek, hiszen világos volt: aki először meggyógyítja a népet, ahhoz kerül a hatalom. A kínai udvar Lien-teh Wu-t helyezte a kutatás élére. Wu Cambridge-ben tanult, fiatal volt, és alig beszélt mandarinul. A nemzetközi tudományos világ egyszerűen ignorálta, hiszen tapasztalatlan és relatíve ismeretlen volt. Ennek ellenére fontos felfedezést tett egy boncolás során: a betegséget nem bolhák terjesztették (ahogy addig gondolták), hanem a levegőben terjedt.

Egy francia orvos, Gérard Mesny megalázó módon kinevette az elméletét, majd kijelentette: 

Mi másra számítottunk egy kínaitól?

Hogy még jobban odaszúrjon Wunak, maszk nélkül kezelte a betegeket. Két nap múlva belehalt a pestisbe. Ez elég egyértelműen eldöntötte, kinek volt igaza a vitában. Többféle maszkkal is előálltak a régióban, de Wu designja lett a legnépszerűbb, többek között azért, mert működött. Ezen felül könnyű volt kézzel előállítani olyan alapanyagokból, amikhez nem volt nehéz hozzájutni. Mindenki elkezdett maszkot hordani, az újságok tele voltak maszkos emberekről készült fényképekkel (a fekete-fehér képeken látványosan virított az új találmány). A spanyolnátha 1918-as kitörésekor már hétköznapi munkaeszköznek számított.

Túlzásokba estek

A világháborúk során előtérbe kerültek a teljes arcot fedő, légszűrős maszkok. Ezekben harcolni se volt túl könnyű, de képzeljük el, milyen lehetett benne műteni. Az üvegszál-szűrőn át nehéz lélegezni, és hamar belemelegszik a maszk alatt. Pont ezért építkezéseken se nagyon használták, még azután se, hogy felismerték az azbeszt veszélyeit.

Aztán bőven a háború után az amerikai kormány elhatározta, hogy szükség van egy könnyű, egyszer használatos, biztonságos porvédő maszkra az iparban. A 3M nevű cég 1972-ben kapott engedélyt a ma ismert N95-ös maszk tömeggyártására. Az üvegszálat leváltották, hogy könnyebb legyen lélegezni: egy olvadt polimert magasnyomású levegővel több rétegnyi apró szállá préseltek. A szálak között szálló vírus- vagy szilikát részecskék fennakadnak a pálcika-jellegű szálakban, így szűrt levegőt kapunk. Ahogy felgyülemlenek a részecskék, úgy válik a maszk egyre hatékonyabbá, tehát minél tovább hordjuk, annál jobban véd.

A '90-es évek TBC-járványai miatt került vissza a maszkok felhasználásánál a hangsúly az egészségügyre. Az N95-ös standardjait klinikai szintre emelték. Bármennyire is hatékony, a nagy járványokon kívül nincs rá gyakran szükség a kórházakban, ezért is alakulhatott most ki hiány belőle.

Sajnos az N95-ös sem tökéletes. Gyerekere, szakállas arcokra közel sem illeszkedik úgy, mint kellene, így nem is szűr olyan hatékonyan. A műtőkben használt verzión kilégző szelep sincs, így hamar bemelegszik. Ettől függetlenül jelenleg ez az egyik legjobb maszk, és csak pár száz év járványai és nehézségei kellettek a kifejlesztéséhez. Egyszerű a kialakítása, könnyű használni, és a mai napig dolgoznak a továbbfejlesztésén.

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!