Japánban képtelenség elveszteni bármit, mert úgyis megtalálják és viszahozzák

Japán kulturális szempontból rengeteg mindenben különbözik a nyugati világtól. Ennek egyik tünete, hogy az elveszített - és gyakran igen értékes - használati tárgyak, illetve dokumentumok, például pénztárcák, mobiltelefonok, személyi igazolványok, az esetek többségében visszatalálnak jogos gazdájukhoz.

A tokiói belváros lakossága majdnem eléri a 14 milliót. 2018-ban 746 ezer személyi igazolványt hagytak el a fővárosban élők, ahogy 156 ezer mobiltelefonnak, illetve 369 ezer pénztárcának is nyoma veszett. Csakhogy ezek jóval több mint a fele meg is került, általában még aznap. A személyi igazolványok 73, a mobiltelefonok 83, míg a pénztárcák 65 százaléka nem tűnt el örökre, a gazdája gyorsan visszakapta.

Míg más országokban abból születik szenzáció, ha egy-egy sok pénzt tartalmazó tárcát valaki visszaszolgáltat, Japánban ez a mindennapok mindenkitől elvárt magatartásának része. Amikor a becsületes megtaláló az értéktárgyat beszolgáltatja a rendőrségre, még csak nem is számíthat jutalomra. A mobiltelefonok közül például még azokat sem tarthatja meg a megtaláló, amelyeknek valamilyen okból nem találják meg a gazdáját. 2018-ban a beszolgáltatott

A talált tárgyak visszaszolgáltatásában nagy szerepük van a körzeti megbízott rendőröknek, akikről Japánban teljesen más kép él, mint nyugaton. Egyrészt nagyon sok helyütt van rendőrőrs, így az emberek gyakran személyesen ismerik a lakókörzetük rendőrét. Másrészt a rendőrök barátságosak az emberekkel, és az idejük jelentős részét az idősek segítése, illetve a tinik dorgálása teszi ki.

A japán gyerekeknek már egészen kis kortól azt tanítják, hogy bármi értéket találnak, legyen az akár pár jen is, be kell vinniük a kobannak nevezett őrsre. Persze a kis összegekért senki sem jelentkezik, ezért azt a rendőr szinte azonnal visszaadja a megtalálónak jutalomként. Vagyis az aprópénz végül mégis csak a megtalálónál végzi,

Az ilyen kis értékeknél megtanult viselkedés aztán a drágább talált holmik esetén is működik. Egy kísérletben a szociológusok mobiltelefonokat hagytak el direkt Tokióban és New Yorkban. Talán senkit sem lep meg az eredmény: a Japánban elhagyott mobilok 88 százalékát visszaszolgáltatták, Amerikában csak telefonok 6 százalékát.

Ugyanez az arány az elveszített pénztárcáknál 80%-10% volt Tokió javára. Nem minden talált tárgy kerül vissza azonban a tulajdonoshoz. Az esernyők például a legritkább esetben, az alkalmak egy százalékában jutnak vissza. A talált ernyők 88 százaléka a megtalálóé lesz, mert a tulajdonosok egyszerűen nem keresik őket. Ennek a másik oldala az, hogy mások ernyőit sem tartják olyan nagy tiszteletben a japánok. Akinek szüksége van egy ernyőre, az egyszerűen elvesz egyet a boltok, hivatalok előterében hagyott esernyők közül.

Aki nem akarja, hogy így "újrahasznosítsák" az ernyőjét, az lelakatolja a sok helyütt kihelyezett tárolókban. Persze ez nem feltétlenül lopás, inkább esernyőmegosztás, a legtöbben elfogadják, hogy az ernyő könnyen jött-könnyen megy. Ebből az látszik, hogy a japánok nem egyszerűen becsületesebbek, hanem mást tekintenek értéknek, és más értéket tartanak tiszteletben, mint nyugaton. Ha valamiről azt gondolják, hogy ők se törődnének vele, ha elveszne,

Az efféle társadalmi viselkedést persze sok tényezővel lehet magyarázni, és bizonyosan számos faktor hat rá. Bár a japánok többsége kimondottan nem azonosítja magát egyik vallással sem, a legtöbbjük világlátását erősen áthatják a sintoista, illetve buddhista tanítások, valamint a kollektivista társadalmi eszmék. A szociológusok ez utóbbinak tulajdonítják a legnagyobb jelentőséget.

A japánok úgy nőnek fel, hogy a tanítások szerint először mindig másokra kell gondolniuk. Így ha találnak egy elvesztett tárgyat, rögtön személyes ügyükké válik az eset, és legalább annyira vissza akarják juttatni a tulajdonoshoz, mintha a sajátjukat próbálnák visszaszerezni.