Miért van a zsidóknak nagy orruk?

Pontosabban: tényleg nagy és jellegzetes vonalú orruk van-e? És ha nem, akkor miért él ez a sztereotípia évezredek óta az antiszemitákban? Sőt, szinte mindenki másban is, magukat a zsidókat magukat is beleértve.

Először a tények: nem, a zsidóknál nem gyakoribb a nagy, karvalycsőrszerű orr, mint az általános népességben. Megdöbbentő, de úgy tűnik, a rasszista propaganda ebben (is) hazudott. Ennek fényében különösen érdekes, hogy hogyan válhatott egy nem is létező testi adottság a zsidóságot a közfelfogás szerint - fizikai értelemben - leginkább meghatározó jellegzetességgé.

A sejthető válasz erre az, hogy mivel a zsidók gyakorlatilag nem különböznek a nem zsidó európai embertől kinézetükben (ellentétben mondjuk az afrikaiakkal vagy az ázsiaiakkal), kreálni kellett egy olyan megkülönböztető bélyeget, amely mentén definiálni lehet őket. Hiszen sokkal nehezebb gyűlölni egy csoportot úgy, hogy nem tudjuk kapásból megmondani, hogy a csoport tagjai miben hasonlítanak egymásra, és miben különböznek tőlünk.

Persze ettől még simán lehetne, hogy a zsidóknak tényleg nagyobb az orruk. De nem az. Megmérték. A 20. század elején Maurice Fishberg antropológus 4000 zsidó orrát mérte meg mérőkörzővel New Yorkban, és nem talált különbséget a zsidók orrának mérete, illetve méreteloszlása, illetve az átlag New York-i lakosok orrtípusa között.

Azóta senki sem ismételte meg Fishberg mérföldkő-jelentőségű vizsgálatát, viszont a populációgenetikai kutatásokból kiderült, hogy valóban vannak olyan gének, amelyek hatással vannak az orr alakjára és méretére. Csak az a baj az  ilyen jellegek öröklődésével, hogy rendkívül bonyolult mintázatot követ, rengeteg gén hat rá (egyenként mind csak egy kicsit), a környezeti tényezők szerepe pedig meghatározó. Emiatt a legtöbb, genetikailag meghatározott populációs különbséget könnyűszerrel elmossák azok a tényezők, amelyek nem örökletesek, hanem a lakhelyhez, vagyoni helyzethez, egészségi állapothoz és hasonlókhoz köthetők.

Bizonyos adatok szerint az európai embereknek a hidegebb klíma miatt van keskenyebb orruk a trópusi területeken élőknél, akiknél nagyobb a széles orr aránya. Pontosan ez a helyzet a történetileg eltérő földrajzi térségekből származó zsidókon belül is: eltérő az orralakjuk.

Ettől függetlenül a középkor óta élő legendák a tipikus zsidó orról tovább élnek, és élénken hatnak azokra a zsidókra is, akiknek történetesen tényleg olyan az orruk, amilyennek a sztereotípia szerint lennie kell. Vannak, akik lecserélnék, ha tehetnék, hogy ne legyen mindenki számára nyilvánvaló a származásuk (ez az üldöztetések idején szó szerint élet-halál kérdése volt), mások büszkén viselik, identitásuk központi elemeként.

A három kismalac című Walt Disney-rajzfilm első verziójában a farkas még klasszikus nagy orrú zsidó figuraként kopogtat be az egyik kis sertés házába. Ezt a jelenetet később újrarajzolták.

A ma már közismert kampós zsidó orr először a 12. századi ábrázolásokon tűnt fel, korábban nem így festették meg a zsidókat. A következő évszázadok során Shakespeare-től kezdve Dickensig sokan népszerűsítették ezt a legendát, a náci propagandának már semmit sem kellett feltalálnia.

Viszont az is előfordult, hogy a zsidókat egyenesen kisebb orral ábrázolták, mint a nem zsidókat. Persze, ezt sem kedvességből tették, hanem ezzel utaltak arra, hogy ők terjesztik a porcokat károsító (és így az orrban deformitást okozó) szifiliszt. Mindenesetre a nagy, gonoszul kanyarodó orr vált a középkor végére az antiszemita zsidóábrázolások állandó elemévé. Tudományos tanulmányok születtek a kinézet és az erkölcs összefüggéseiről, a festők egymástól vették át a zsidóábrázolás kötelező fogásait.

A zsidó orr olyannyira részévé vált a népi bölcsességnek, hogy az orvosi szakirodalomban, közelebbről a plasztikai sebészetben is rutinszerűen használt fogalommá vált. Nem évszázadokkal ezelőtt, hanem még 1996-ban is. A hozzá kapcsolódó beavatkozások pedig e jelleg “megjavítását” célozták - nem volt olyan páciens a plasztikai sebészek műtőasztalán, aki zsidó orrot szeretett volna csináltatni magának.

De nem csak a zsidókat határozták meg az orruk alapján. A 19-20. század fordulójától kezdve Amerikába érkezett ír bevándorlóknak pisze orrot tulajdonítottak. Minthogy hozzájuk a bűnözést (és az alacsony intelligenciát) társították, a pisze orrú írek is szabadulni próbáltak ettől a  testi tulajdonságuktól - megint csak munkát adva a plasztikai sebészeknek.

Ez a közvélekedés azonban nem bizonyult olyan tartósnak, mint a nagy, kampós zsidó orr legendája. Az ír származás már nem számít stigmának az Egyesült Államokban, és a pisze orr és az írség összefüggésére sem emlékszik már senki.

Végül itt a hiteles bizonyíték a zsidóság és a nagy orr közfelfogásban élő kapcsolatára, egyenesen az ókorból: