61 éve nem tudjuk, mi a titka Asterixék varázsitalának

1959. október 29-én jelent meg az első Asterix képregény, ami a további 34 résszel együtt a világ egyik legismertebb sorozata lett. A rajzolók eredetileg nem egy apró termetű hőst terveztek, de mivel mások is dolgoztak az akkori terveiken, hipp-hopp összerakták a kis gall falu szereplőit (a melák Obelixet, az elviselhetetlenül kornyikáló Hangjanixazfixet, vagy a varázsitalok titkát ismerő Csodaturmixot) és világát. Időszámításunk előtt 50 körül járunk, Julius Caesar már meghódította egész Galliát, ez a kis falu azonban az istennek sem akarja adni magát.

Egy varázsital ugyanis rövid időre (pontosan tíz percre) legyőzhetelenné és szupererőssé teszi őket. Egyedül Obelix nem kaphat belőle, mert gyerekkorában beleesett a varázsitalos kondérba.

Adja magát a bor, az egyik legősibb mámorító ital. Már a korai civilizációkban itták rituális célokból, az érzéki örömök ókori istene, Dionüszosz (Bacchus) megidézésére. Különféle fűszerekkel, mandragórával, beléndekkel, kék tengeri rózsával afrodiziákummá bolondították. Eksztatikus és orgiasztikus kultusza népszerű volt Görögor­szágban, majd később Itáliában is.

Na de Asterixék nem bort ittak. És láthatóan ambróziával és nektárral sem éltek.

Már csak azért sem, mert ezek az olümposzi istenek eledele és itala voltak, aki megízlelte, megismerte a má­mort, a halhatatlanságot és az örök ifjúságot. Egyes források nem tesznek közöttük különbséget, de Homérosz verseiben a nektár egyértelműen az italra, az ambrózia pedig az ételre utal. És csakis istenek fogyaszthatták. A görög istenek féltékenyen őrizték az életelixír receptjét, nem akarták, hogy az emberek is halhatatlanok legyenek. A halandóknak ezért mutatták meg a bort.

Robert Graves angol költő, író és görögmitológia-kutató szerint nem így van,

A Mit ettek a kentaurok? című könyvében elmerült az izgalmas témában, alapos forráskutatással arra jutott, hogy az ambrózia és a nektár egy pszichdelikus gomba, az Amanita muscaria volt. Esetleg a vékony szárú, trágyadombokon növő Panaeolus papilionaceus. Ezek ráadásul néhány attikai vázán is láthatók.

Carl von Linné, a modern tudományos rendszerezés atyja azonban valószínűleg a szívós, irritáló növény ellenállóságára utalt, és nem a mitológiai istenek csodás eledelére. Ahogy az étvágyjavító cickafark sem tűnik sziklaerős ötletnek.

Modern kori kutatók úgy gondolják, az ambrózia és nektár lehetnek mézfajták is, és utalhatnak mézsörre vagy a propoliszra is. És igen, Asterixék imádják a lakomákat, és a mézsört a germán–kelta népekhez hasonlóan ők is erőnövelő varázsitalnak tartották. Pár korty, és a rómaiaknak annyi. Az a furcsa, hogy Brutus szerint (Asterix az Olimpián) olyan az íze, mint egy zöldséglevesnek.

A receptből csak annyit tudni, hogy Csodaturmix teliholdkor fára mászik, és mély átéléssel fagyöngyöt vág aranykacorral. Ha nem idegesíti fel Hangjanixazfix, dob bele pár gyökeret is. Na és homárt. Szerintem ettől lesz igazán csodaszer.