Káromkodnak-e a madarak?

Nem a kakas: az ember mondja, hogy kukorikú. (Weöres Sándor)

Értette a szarkabeszédet az állatok nyelvén tudó juhász, akit ez a képessége gazdaggá tett az ismert népmesében. A világhíres Doctor Dolittle, aki emberek gyógyításáról áttért az állatokéra, Polinézia nevű papagájától tanulta meg nyelvüket, e tudással felvértezve pedig hamarosan rá is talált a gyógyító csodaalmára.

Mindig is foglalkoztatta az embereket, vajon miről beszélhetnek az állatok, miről énekelnek a madarak. Nekem romantikus szerelmes dalnak tetszik annak a kitartó feketerigónak a hosszú éneke, aki minden reggel és napnyugtakor negyedórákat dalol tavaszonként a tetőantenna csúcsáról.

Már Darwin is említést tesz a madárzene jelentőségéről, de a madárhangok dallamszerkezetét, tudományos igénnyel, Kodály Zoltán egyik tanítványa, Szőke Péter fejtette meg először a 60-as években.

Lassan hallottuk ki a dallamot

Felvette, lelassította, majd lekottázta több mint kétezer madár csicsergését, károgását, huhogását, és meglepően bonyolult, nemegyszer népdalokra emlékeztető hangsorokat hallott. Egészen váratlan felismerése volt, hogy a madárdallamok hangjai is az emberi zenéből ismert hangközök szerint építkeznek. Másként megfogalmazva:

A zenetudós ezzel megalapította az ornitológia (madártan) szóból eredő ornitomuzikológia tudományát. 

Ország Mihály, az Akadémia állathangtárának 2010-ben elhunyt kutatója pedig feltárta, hogy azért olyan gyors a madárének, mert a madarak az embernél akár tízszer több hangot képesek felfogni másodpercenként. 

Zene lehet-e füleinknek egy nyikorgó ajtó?

Ki gondolta volna, hogy a feketerigó hármashangzat-felbontásokat (például: dó-mi-szó) dalol, míg az énekes rigó skálázni szokott? Vagy, hogy a fehér daru tiszta kvartot, az énekes hattyú nagytercet használ. 

Nem osztotta mindenki ezt a érzelmes hozzáállást. Madárdalok egyszerűségét bizonygató szkeptikusok hangfelvételt készítettek például egy nyikorgó ajtóról, és a kellemetlen zaj lelassítva szintén szép melódiát adott ki. 

Egy friss magyar kutatás szerint a madarak úgy próbálnak énekelni, hogy az egymás utáni hangok magassága minél jobban különbözzön egymástól. Ezzel reklámozzák saját képességeiket a fajtársak számára a hímek. Az idősebbek nyugodtabban, rendezettebben énekelnek a fiatalokhoz képest: hosszabb, ismétlődő szekvenciákat hallatnak, és egyedi hangelemeket is használnak. 

Miket beszélnek itt össze?

A madarak éneke egyszerű üzeneteket hordoz, ám gyakran úgy érezzük, mintha bonyolult trilláikkal beszélnének hozzánk. Ornitológusok egyetértenek abban, hogy alapvetően három célból szólalnak meg a madarak: 

Egész nap szinte be nem áll a csőrük. Megállás nélküli énekükkel egyfajta hangkerítést vonnak maguk köré. A hím énekével jelzi saját területét. 

Nem egészen úgy, de biztosan szépen énekelt a nemzet csalogánya 

Számunkra az egyik legszebb hangon kétségtelenül a csalogány, másik nevén a fülemüle szólal meg. Az is lehet, hogy éneke csak nekünk tűnik szerelmi vallomásnak, igénybe veszik ugyanis az ultrahangsávot is, ezért valószínű, hogy mást is kihallanak. Komplett akkordokat is ki tudnak énekelni, méghozzá egyszerre négy szólamban.

Olyan, mintha egyszerre négy fuvolát szólaltatna meg egyetlen zenész. Ráadásul mindezt éjjel és hajnalban teszik, amikor vonulnak.

Valószínűleg Blaha Lujza is szépen énekelt, ezért kapta a hízelgő „a nemzet csalogánya" jelzőt. Akkor még gyaníthatóan nem tudták, hogy a tollas dalnokok többnyire hímek, és áriájukkal riválisaiknak jeleznek, hogy az adott terület tabu. A tojónak pedig ugyanezzel az énekkel jelzik, hogy ott vannak és vigyáznak rá.

Nyikorog, nyávog, ugat a madárvilág zenebohóca

Rendkívül éber, kíváncsi és kommunikatív a mátyásmadárnak is hívott szajkó. A legkisebb varjúféle igazi nyelvzseni, szinte bármilyen hangot képes utánozni, amit valaha hallott, és az valamiért megragadta figyelmét. Nyikorog, ugat, nyávog, károg, fütyül, recseg. Ám amikor cserreg, mint egy analóg vészcsengő, jó tudni, ragadozó vagy más veszély közeleg. 

Éjszaka aktív az álcázás és a kísérleti hangképzés mestere 

Profi rejtőzködő, földön fészkel, mégis akár ezernyi kóbor kutya és macska mellett is fel tudja nevelni fiókáit az Alföldön is szép számmal élő lappantyú.

Hangja nem madárra emlékeztet, inkább olyan, mint egy enervált alternatív kísérleti zene hajnali próbája. Ez az éjszakai rovarevő égi vándor nem is számít énekesmadárnak. A hangot ugyanis nem az alsó gégefővel képzi, hanem a torkában jön létre. Ahogy a varjaknak is, akiknek sivár, egyhangú recsegésére, azt hiszem, kár lenne több szót vesztegetni.

Káromkodnak, nem beszélnek

Arra a kérdésre, hogy beszéd-e a madarak akusztikus kommunikációja (amit mi, emberek madáréneknek nevezünk), a tudomány azt mondja: emberi értelemben semmiképpen sem az. 

Jó, de akkor mit kezdjünk a brit Lincolnshire Vadaspark afrikai káromkodó szürkepapagájaival, akiket el kellett különíteni, mert szidalmazták a nagyközönséget? 

A mocskos csőrű jómadarak a fogságban megtanították egymást a csúnya beszédre. Őket viszont még előtte a vadaspark néhány munkatársa, akik mindig is jól szórakoztak ezeken az állatokon. Minél többet káromkodtak, annál többet nevettek, ez pedig még több káromkodásra ingerelte a fogékony papagájokat.  

Nem volt nehéz kinyomozni, honnan eredt a pajkos tréfa. Az igazgatónak hamar feltűnt, hogy amikor egyszerre  káromkodott több papagáj, az pont úgy hangzott, mint „öreg munkások kocsmajelenete”.

Akkor ezennel kijelenthetjük, hogy helyes az ornitológiai megállapítás: 

(Borítókép: Fülemüle. Fotó: Shutterstock)