Ideges és tesz a KRESZ-re a rudli
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
- Tízezrével érkeznek hozzánk, fejükben iránytű van, és éktelen lármát csapnak
- Azonnal elutazna? Pattanjon a foteljébe!
Megkapó, mennyire bele tudunk feledkezni világunkba. Egykedvűen vezetünk az úton, a rádióból valami monoton locsogás duruzsol, szentségelünk, ha valaki lassabb, mint mi, és akkor is, ha megelőznek. Aztán egyszer csak, varázsütésre, elénk ugrik egy szarvas. Majd még egy. És még tíz, és még húsz, akár ötszáz is. Percekig ámulva nézzük a szűnni nem akaró sort. Egy szempillantás alatt kiszakadunk jól berendezett mikroklímánkból, és csak meredten bámulunk.
PONT ÚGY, MINT A SZARVAS AZ ÚTON, AMIKOR BELENÉZ A FÉNYSZÓRÓBA.
Ha szerencsénk van, nem ütköztünk, és elmondhatjuk, hogy láttunk egy rudlit. A szarvasok és őzek vonuló, szaladó téli csapatát. A csorda szót semmiképpen ne használjuk, már ha nem akarunk dilettánsként tündökölni természetértő körökben.
Habár nagy igyekezettel terjeszkedünk, foglaljuk le, építjük tele környezetünket, Magyarországon
így is mintegy félmillió szarvas és őz él „szabadon”.
Az őzek vannak többen, majdnem 400 ezren, és rosszul tudtuk gyerekkorban, hogy ők szarvasgyerekek.
Nem kell nagy szerencse ahhoz, hogy láthassuk őket. Ahhoz, hogy elkerüljük a karambolt, annál inkább. Bármikor, bármerről kiugorhatnak elénk a műútra. Ha fizikailag képtelenség megállni, akkor örülhetünk, ha megúsztuk sérülés nélkül. Már egy 30 kilós őzt is rázós elütni, egy kétmázsás gímszarvast pedig egyenesen meredek.
A Bakonyban például a közúti balesetek egytizede vadakkal kapcsolatos.
Csak télen állnak össze rudliba, a többi évszakban kisebb családokra szóródnak szét. Ilyenkor is egyfolytában számíthatunk rájuk. Ezek a vadak ugyanis természetüknél fogva mozgékonyak, és nem különösebben foglalkoznak azzal, hogy élőhelyükön aszfaltbeton csíkok kanyarognak.
Tesznek a KRESZ-re
Nem néznek körül, csak mennek a maguk feje után. Pedig látnak minket jól. Periferiális látásuk 310 fokos. Szinte csak maguk mögé nem látnak. Nekünk mindössze 120 fokos horizont jutott. Átlagosan.
Egzakt kutatás ugyan nem készült még, de a hétköznapi tapasztalat egyértelműen alátámasztja, hogy a nőknek ennél nagyobb. Sok mindent észrevesznek, amit a férfiak nem (lásd a közismert hűtőszekrény-kísérletet, amikor egy pontosan megnevezett tárgyat (élelmiszert) kell a férfi alanynak megtalálnia egy számára kijelölt, szabványosan behatárolt méretű területen).
Nem kíváncsiak ránk
Ha esik, gyakrabban találkozhatunk út közepén álldogáló őzzel, szarvassal. A jelenség oka, hogy nem nagyon szeretik, ha a vizes növények és gallyak hozzájuk érnek és átnedvesítik a szőrüket. Hiába méltányoljuk ezt, attól még mellbevágó élmény lehet éjszaka satufékezni egy terelővonalon szárítkozó állat előtt. Aki ráadásul nem fog azonnal elszaladni, hanem hosszú másodpercekig, kőbálványként néz szembe velünk. Pontosabban a fényszórókkal.
Nem ránk kíváncsi, csak sokkal több látóreceptora van, mint nekünk. Az erős fény pedig egy időre elvakítja. Ahogy mi is tesszük hirtelen fényhatás esetén: először csak állunk, agyunk nem tud mit kezdeni a hirtelen jelcunamival. Majd gondolunk valamit (vagy nem) az egészről, és megyünk tovább.
Üzekednek, bőgnek és kihágnak
Van még egy időszak, amikor a szokásosnál is jobban kell figyelni. Ez a párzási időszak. Amikor nyár végén az őzek üzekednek, illetve ősszel a szarvasok bőgnek, akkor még annyira sem szabálykövetők, mint máskor. A bakokat és bikákat semmi más nem érdekli ilyenkor, csak a suta és a tehén, és a potenciális vetélytársak. A bika mirigyei átható szagkoktélt (na jó, szerelmi feromonokat) árasztanak (ettől a húsuk egy időre ehetetlen lesz). Vörös (vagy rózsaszín?) köd ereszkedik rájuk, és
észre sem veszik, ha átmennek egy záróvonalon.
Amikor rudli vágtat át előttünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ember valamivel megzavarta a téli csoportokba verődött állatokat. Normál körülmények között ugyanis napközben soha nem vonulnának sem őzek, sem szarvasok.
Ha kiugrik egy elénk, ne nézzünk utána, mert több mint valószínű, hogy azonnal követik mások is. Ha tehetjük, lassítsunk, ne rántsuk el a kormányt. Ha dudálni akarunk, tegyük bátran, ha úgy érezzük, a tülkölés levezeti a feszültséget. Vagy szentségeljünk. A rudlit egyik sem érdekli. Amúgy is idegesek, hogy fényes nappal kénytelenek menekülni. Egy másik ideges sofőrlény nekik már nem oszt, nem szoroz.
(Borítókép: Szarvasrudli szökell át az úton Kaszópuszta közelében, 2020. december 24-én. Fotó: Varga György / MTI)
Rovataink a Facebookon