Fülöp herceg és Nagy-Britannia elmúlt évszázada

Talán egyetlen király élete alatt sem történt annyi változás, mint Fülöp herceg életének 99 éve alatt, még akkor is, ha de facto nem volt uralkodó. Edinburgh hercegének 1921-es születésekor Nagy-Britannia még vitathatatlanul a világ legerősebb hatalma. A világ legerősebb hadiflottájával, modern és erős gazdaságával, stabil, bár kissé elavult osztályalapú társadalmával, valamint ez egészet összefogó parlamentáris monarchiájával maga volt a modern állam megtestesülése. Nem véletlenül tűzte ki a legtöbb feltörekvő állam a brit modell elérését és megvalósítását.

Bár ekkorra a Brit Birodalom, amelyben szó szerint sosem nyugodott le a nap, részben az I. világháború óriási költségei és áldozatai miatt, már túl volt hatalma delelőjén. Mivel Németország, ami már az 1910-es években megelőzte szén- és acéltermelésben, éppúgy romokban hevert, mint saját maga, ezért az új kihívó a tengerentúlról érkezett. A valamikori gyarmat, az Egyesült Államok növekvő hatalmát jól jellemzi, hogy az 1922-es Washingtoni Flottaegyezményben Nagy-Britannia – az amerikai anyától született Winston Churchill hathatós nyomására – elfogadta, hogy az Egyesült Államok ugyanakkora flottát tarthasson fent, mint ő maga.

Hol vagyunk már ekkorra az 1900-as évek elejére jellemző „two powers standard” elvétől? A brit tengeri hatalom fenntartása érdekében ugyanis az 1889-től érvénybe lépett terv szerint a Royal Navynek erősebbnek kellett lennie, mint az őt követő két hatalom egyesített flottájának. Az I. világháború végére, hogy az Egyesült Államokat megbékítse a brit vezetés, még évtizedek óta hűséges szövetségesét, a Csendes-óceánon amerikai vetélytársként fellépő Japánt is feláldozta, amely döntése kevesebb mint két évtizeddel később súlyosan visszaütött.

A húszas éveket jellemző, háború utáni fellendülést a nagy gazdasági válság törte félbe 1929-ben, ami Nagy-Britanniát is súlyosan érintette. Hatalmas gyarmatbirodalma még egészben volt ugyan, de 

Európában az újra felemelkedő Németország, Ázsiában a gyarmattartó nyugati hatalmakat egyre élesebben ostorozó Japán fenyegette Nagy-Britannia befolyását. A viszony az USA-val sem volt rendezettnek mondható, erre utalnak a mindkét fél által elkészített haditervek, amelyek közül az amerikai Vörös haditerv vált ismertté.

A harmincas évekre a szigetország még mindig egyértelműen a legerősebb európai hatalom, súlyát jól mutatja, hogy Lengyelország függetlenségét (Franciaországgal együtt) is Nagy-Britannia garantálta. Azonban befolyásának korlátaira rávilágít az a tény, hogy a II. világháború kitörését jelző német támadásra mindössze hadüzenettel, a később bekövetkező szovjet támadásra pedig már sehogy nem tudott reagálni.

A II. világháború még lejjebb lökte a monarchiát a lejtőn. Ipari ereje már ahhoz sem volt elég, hogy az elkerülhetetlen háborúra készülve fegyveres erőinek összes ágát megfelelően fel tudja készíteni, a világégés végére egyértelműen az amerikai akarat érvényesült, bármennyire is keményen próbálta kivívni a függetlenségét Bernard Montgomery és a többi angol tábornok. A német tengeralattjáró-blokád, a bombázások és a haderő fenntartásának költségei miatt 

Az ötvenes években Winston Churchill a megváltozott erőviszonyokra utalva annyit mondott: „Már csak a harmadikok vagyunk.”

Mivel a két szuperhatalom egyaránt ellenezte a gyarmatok fenntartását, amelyek szintén mindent megtettek az idegen uralom lerázásáért, így a birodalom szépen lassan felbomlott. India 1947-ben vált függetlenné, az ázsiai birtokok az ötvenes években, míg az afrikaiak többsége a hatvanas évekre nyerték el függetlenségüket. Többségében sikerült békés úton megvalósítani az átmenetet, de bizonyos, a britek számára kedvezőtlen szereplők ellen több gyarmati háborút folytattak. A hagyományos nagyhatalmak, Nagy-Britannia és (Franciaország) szerepét jól mutatja, hogy az 1956-os szuezi válság idején megpróbáltak önálló tényezőként fellépni, de az USA és a Szovjetunió közvetett ellenállása nélkül is kudarcot vallottak.  

A hatvanas évek elejére a társadalom is jelentősen átalakult, az osztálykülönbségek jelentősen csökkentek, a Beatles és a Rolling Stones színre lépésével 

Jól jelzi a változásokat, hogy a gombafejűek lovaggá avatásakor számos veterán visszaküldte sajátját. A hetvenes évekre Nagy-Britannia betagozódott a NATO-ba, és sokak ellenérzése ellenére a formálódó Európai Unió elődszervezeteinek is tagja lett. Margaret Thatcher gyakran támadott vezetése alatt a gazdaságilag egyre rosszabb helyzetbe került szigetország sokat visszanyert erejéből, amelyet a föld másik felén a Falkland-szigetekért megvívott háború is mutat.

A hidegháború lezárultával Thatcher és utódja, John Major miniszterelnök hiába igyekezett megakadályozni a német egyesülést, mondván, nem azért viseltünk két háborút Európában, hogy a németek puskalövés nélkül hajtsák uralmuk alá.

Az egyesült Németország mellett a szigetország már Európában is a másodhegedűs szerepébe kényszerült, amelyet sem a lakosság, sem az elit nem nézett jó szemmel, azonban közös botladozásaik eredményeképpen Nagy-Britannia hosszas alkudozást követően kilépett az Európai Unióból.

Fülöp herceg királyi hitvesével gyakorlatilag kénytelen volt végignézni, ahogy a történelem hullámai az erőfeszítések ellenére egyre kisebb és kisebb területre szorítják vissza a valamikori világhatalmat. Hogy közismert velős és éles megjegyzéseivel hogyan írta le a folyamatot, nos, azt talán sosem tudjuk meg.