Miért finomabb kiskanállal a joghurt?

Annyira bárdolatlan, hogy még csak késsel-villával sem tud enni, szól a közkeletű mondás. Ha ez igaz, akkor hogyan vélekedjünk híres elődeinkről? Az evőeszközök ugyanis csak az 1600-as évek végén kezdtek elterjedni Európában. És először csakis a főűri kastélyokban. Kést ugyan mindig használtak, már csak azért is, mert valamivel szeletelni kellett az ételt. De a kanál, majd később a villa sokáig nem volt általános az asztaloknál.

Mátyás király például kézzel evett. Ahogy Galeotto Marzio, Mátyás udvarában élő olasz humanista részletesen leírta: mindenki előtt van valami kenyérféle, a közös tálból kiveszi, amit kíván, és falatokra vágva ujjaival teszi a szájába. A király azonban kiváltképp tisztán étkezett, soha nem szennyezte be magát étellel.

Voltak már evőeszközök a Napkirály udvarában, bár a királyt igencsak feszélyezte a sok, tányérok mellett tartott hegyes, éles kés a népes lakomákon. Ekkor tűnt fel a lekerekített végű, tompa kés (hasonló, mint a tortaszeletelő kés) Versailles-ban. XIV. Lajos (1643-1715) azonban

Ehhez képest a 21. században azon morfondíroznak egyes kutatók, hogy máshogy ízlik-e az étel, ha különböző evőeszközökkel fogyasztjuk? A kíváncsiságból egy fiatal tudományág is született: a gasztrofizika.

Súlyos kérdések

Az Oxfordi Egyetem tudósai például a kanalak súlyára voltak kíváncsiak. Arra kérték a résztvevőket, hogy különböző műanyag kanalakból egyék ugyanazt a joghurtot, majd értékeljék az egyes minták ízét.

A pille könnyű filléres kanáltól, a nehezebb igényesebbig terjedt a skála. Meglepve tapasztalták, hogy a legkönnyebb

A többség sűrűbbnek, és minőségibbnek ízlelte belőlük a joghurtot. A menő műanyag kanálból pedig hígabbnak és olcsóbbnak.

Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a váratlan tapasztalat megváltoztatja ízérzékelésünket. Egy műanyag kanál könnyű, semmiképpen sem kidolgozott és olyan súlyos, mintha fémből lenne.

Már nem is ízlik annyira, ami benne van.

Elvégeztek egy másik nagyszabású étkezési kísérletet is egy skóciai szállodai éttermében. A 130 résztvevő egyik fele bankettekhez használt jó minőségű evőeszközöket kapott. A többiek a személyzet gyengébb kivitelű evőeszközeit. A prémium szettek darabjai körülbelül háromszor nagyobbak voltak az olcsóbbaknál. A menü ugyanaz volt: pisztráng krumplipürével, spenóttal és kapribogyóval, valamint barna garnélarák vajjal. Furcsamód itt pont fordítva,

Olyannyira, hogy használóik hajlandók voltak 15 százalékkal többet fizetni az ebédért.

Színes kérdések

A tudósok nem bírtak leállni, ezért ezután figyelmüket a kanalak színére fókuszálták. A joghurtos kísérletben arra jutottak, hogy a fehér joghurt a fehér kanálból ízlett jobban. Az epres, rózsaszín joghurt azonban már kevésbé. Amikor azonban előkerültek a fekete kanalak, azokból az epres nyert. A piros kanál pedig mindent vitt: mivel ez a szín az érett gyümölcsre emlékeztet, a belőle evett joghurt mindenkinél édesebbnek tűnt.

A piros azonban megosztó szín. Joghurtnál, termékek csomagolásánál vonzó. Viszont kevesebbet eszünk piros tányérokból. A piros ugyanis óvatosságra is int. Ennek hátterében valószínűleg evolúciós tapasztalatok (például mérgező bogyók színe) állhatnak. Ahogyan ezt megfigyelték majomkísérletekben is.

Alakoskodó kérdések

Na és mi van az evőeszköz alakjával? Nem mindegy, milyen eszközzel visszük be a szánkba az ételt? A lényeg, hogy jól legyen elkészítve.

Ki gondolta volna, de a műanyag leveses kanálból kevésbé finomabb ugyanaz a joghurt, mint a kisebb teás kanálból. Az oxfordiak szerint azért lehet így, mert egy leveses kanálhoz a legtöbb ember sós ízeket köt, míg egy kiskanálhoz a desszerteket vagy a kávét. Ezért hathat sokkal édesebbnek az étel.

Az azonban még rejtély, hogy miért érezzük sósabbnak, teltebbnek, zamatosabbnak a sajtot, ha kézzel, vagy késsel esszük a falatokat, mintha kanállal, villával, esetleg fogpiszkálóval.

Még meg sem kóstoltuk az ételt, agyunk már akkor ítéletet hoz. Az ízlelés ugyanis érzelemvezérélt. Azt mindnyájan ismerjük, hogy az anya, nagymama főztje a legjobb a világon. De nemcsak nyelvünkkel, hanem szemünkkel is lakomázunk, és többek között az evőeszközök fizikai tulajdonságai (súly, szín, forma) is erősen befolyásolják az élményt. Amikor leülünk az asztalhoz, tudattalanul elvárások sorát alkotjuk meg. Ha az eszcájg darabjai ezt pozitívan megerősítik, akkor jobban ízlik az étel.

Arra azért kíváncsi lennék, mit kezdenének a gasztrotudósok azzal, amikor éjjel a nyitott hűtőszekrény előtt állva étkezünk. Vagy amikor a férfiak lábosból, fazékból átszellemülten falnak egymaguk a kezük ügyében lévő alkalmatosságból (például merőkanálból). Valószínűleg azt mondanák,  ezek a férfiak most éppen nem tartózkodnak tudományos kíváncsiságuk horizontján. Majd ha maguk mögött hagyják a létfenntartás zsigeri szintjét, az ennem kell valamit gyorsan, mindegy hogyan és mit ösztönét, és visszamásznak a Maslow-piramis csúcsa felé, akkor talán. 

(Borítókép: Amerikai színésznő a forgatási szünetben 1928-ban. Fotó: General Photographic Agency / Getty Images)