Miért nem lőjük ki a veszélyes szemeteinket az űrbe?

A természet nem ismeri a hulladékot, egyszerűen nincs olyan benne, ugyanis minden hasznosul a nagy körforgásban. A hulladék kizárólag az emberhez kötődik, talán az egyik legemberibb dolog a világon. Amerre csak járunk, önfeledten „alkotunk”, és kellemetlen nyomokat hagyunk magunk után.

Például sok tízezer tonna radioaktív hulladékot termelünk, és próbálunk eltárolni geológiailag stabil ősmasszívumokba, mindenkit messzemenően biztosítva a lehető legnagyobb biztonságról. 

Műanyagból évente 275 millió tonnát dobunk ki, és mivel túlnyomó részben csak egyszer használjuk őket, ugyanennyit gyártunk is. Ezt körülbelül úgy képzelhetjük el, mintha

Persze ha nem lennének mesterséges anyagaink, valószínűleg gondban lennénk. Fából és más, természetben található anyaggal ugyanis nehezen lehetne kiváltani őket ekkora mennyiségben. Kétségtelen, hogy az emberi civilizáció egyik nélkülözhetetlen találmányai a műanyagok. És az is kétségtelen, hogy műholdról is jól látható, Texas méretű lebegő műanyag szemétszigetek úszkálnak a világtengereken.

A műanyagok 80 százalékát kidobjuk szeméttelepekre, óceánokba, vagy csak úgy, valahová. A maradék felét újrahasznosítjuk, a másik felét pedig csak úgy elégetjük.

Időről időre felbukkannak világrengető újdonságok lebomló műanyagokról, vagy plasztikot evő baktériumokról, szuperenzimekről, esetleg üzemanyagot (hidrogént) kinyerő felfedezésekről, de igazság szerint foglyai vagyunk saját produktumainknak. Még a lebomlónak nevezett műanyagok sem tűnnek el és olvadnak bele a természetbe. Mind a biológiailag lebomló (növényi eredetű), mind a komposztálható műanyag csakis speciális körülmények között (például magas hőmérsékleten) esnek szét.

A többi sok száz tonna viszont évszázadokig tartja magát a földben vagy a vizekben. Nem bomlanak, de különféle mechanikai hatásokra (tengeri hullámzás) szétesnek ők is, apró darabokra. Így válnak idővel mikroműanyaggá. Az állatok pedig megeszik őket, és elpusztulnak, mert medúzának nézik a kiflis zacskót, vagy finom gyümölcsnek a színes darabokat. A természetre zúdított mesterséges anyagok pedig különféle utakon visszakerülnek az emberek szervezetébe. És egyáltalán nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen hatással vannak ránk a plasztikok.

Ha ennyire nem tudunk velük mit kezdeni, akkor

és szabadulunk meg tőlük örökre? Sokan feltettük, és tesszük fel most is ezt a kézenfekvő kérdést.

Szinte menetrendszerűen röpködünk az űrbe, és ha műholdakat, embereket, űrsiklókat fel tudunk juttatni, akkor összepréselt PET-palackot, PVC-csövet is, vagy kidobott műszálas ruhatárat is.

A valóságban azonban olyan csillagászati összegekbe kerülne, hogy eddig még senki nem vágott bele. Egyszerűen nem éri meg. Becslések szerint 40-50 ezer dollárba kerül egy kilogramm teher Föld körüli pályára juttatása. Az emberiség évi 275 millió tonna műanyag-produkciója pedig évente 12 ezer ezer milliárd dollárba (12 és 15 darab nulla).

Nem igazán vonzó ötlet. Különben is: milyen alapon szemeteljük tele az űrt is? Már most is óriási fejtörést okoz az a 29 ezer tízcentisnél nagyobb körülöttünk keringő űrszemét. Ezek a repkedő rakétafokozatok, űrséták alkalmával elszabadult szerszámok, szétesett, működésképtelen műholdak 36 ezer kilométer/óra sebességgel száguldoznak. Közülük már a legkisebb darabok is végzetes károkat okozhatnak, ha ütköznek valamivel.

Az sem jobb idea, ha veszünk egy gyorsabb rakétát, és

Persze pillantok alatt semmivé égne, és letudnánk a gondokat. Ez az ötlet azonban még csillagászatibb pénzbe kerülne. És nem valószínű, hogy az olcsóbban felszálló Space-X és más kereskedelmi rakéták alapvetően változtatni fognak ezen a következő évtizedekben.

Sokkal jobbnak tűnik, ha nem használunk annyi egyszer használatos műanyagot. Arra a negyedórára, amíg hazacipekedünk, jó a vászon is. Bár azon is el lehet gondolkodni, nagyságrendileg mennyire jutnánk előbbre, ha mindenki vászonra váltana? Mennyire javítanánk a plasztikvészhelyzeten?

Az biztos, 2025-ben elindul az első kukás űrhajó hogy lomtalanítson egy alaposat fenn az égen. A kukásszakma pedig lehet, hogy újra vonzó és érdekes lesz. És sok kisgyerek megint kukás akar majd lenni.