Nem is karib-tengeri kalóz volt az „igazi” Jack Sparrow

A Karib-tenger kalózainak Johnny Depp által megformált főszereplője: Jack Sparrow kitalált figura, de az egyik – talán legfontosabb – valóban élt kalóz, aki sok tekintetben feltűnően hasonlít rá, nem más, mint a legendás John Ward, a Földközi-tenger rettegett réme.

Többek között a BBC History weboldala, a History Extra is utánajárt, hogy Jack Sparrow karakterének melyik legendás kalóz szolgáltatta a mintát, és bár cikkünk „hőse” nem az egyedüli, az elég egyértelműnek tűnik, hogy ő hasonlít rá a leghatározottabban.

Pedig a John Ward nevű brit kalózkapitány egykoron nem is a Karib-tengeren, hanem a világ másik felén, Észak-Afrika partjainál kalózkodott. Ward, aki a „Madárka” („Birdy”) becenevet érdemelte ki (amely egyben kapcsolódik az angol „Sparrow” szóhoz is, ugyanis az verebet jelent), korának egyik leghíresebb kalózává vált, aki több száz ember parancsnokaként portyázott és pusztított a hajózási útvonalakon a Berberföld mentén.

Bár még a kalózkodás aranykora előtt járunk – amelyről általában azt mondják, hogy 1650-ben kezdődött –, azért ebben az időszakban, az 1500-as évek végén és az 1600-as évek elején is megvetették már a fedélzeten lábukat igazi kalózlegendák: Sir Francis Drake, Sir John Hawkins és Sir Richard Grenville, hogy csak pár példát említsünk azok közül, akik mind törvénytelen úton, a nyílt tengereken szereztek vagyont. Mégis a kevéssé ismert John Ward volt az, aki a legmeglepőbb karriert futotta be.

De ki is volt valójában John Ward? És miben hasonlít még Jack Sparrow-ra? 

A veterán „armadás” legális kalóznak áll

Ward 1553 körül született elszegényedett családban, és korai életét azzal töltötte, hogy szülőhelye, Kent árapályos vizeiben halászott. Igazi semmirekellő volt, aki ideje nagy részét részegeskedéssel töltötte, „mélabúsan ült, és folyton lamentált mások szerencséje miatt” – mesélte róla kortársa.

Tengerészként részt vett a spanyol armada 1588-as legyőzésében, és utána sejlett fel először, hogy milyen tehetséges lesz. Ward utána „privateerré” vált, ami a kalózkodás félig legális formája, mellyel I. Erzsébet engedélyt adott mindazoknak, akik a gyűlölt spanyolok hajóit akarták kifosztani – öt és tíz százalék sápért cserébe, melyek egyaránt a brit koronát, illetve a „lord nagyadmirális” (High Lord Admiral) ügynökeit illették. Nem tudni, hogy Ward mennyire volt sikeres az ilyen típusú „legális” kalózként, mivel karrierjének ezek a meghatározó évei a történelem homályába vesznek. Az azonban biztos, hogy ebben az időszakban tanulta meg a kalózkodás fortélyait. 

Ward kevésbé ismert privateerkarrierje egész 1604 nyaráig tartott, utána viszont az angol–spanyol háború végével megszakadt. VI. és I. Jakab – I. Erzsébet utódja – betiltott mindenféle kalózkodást, Ward pedig így munka nélkül maradt. Egy ismerőse, Andrew Barker szerint ismét csak siránkozott rossz sorsán.

Hol vannak már azok a napok … amikor énekelhettünk, káromkodhattunk, ihattunk, k*rvázhattunk és olyan szabadon ölhettünk embereket, mint a cukrászok a legyeket???

– kesergett Ward, aki visszavágyott a közelmúltba,

amikor az egész tenger a mi birodalmunk volt, ahol kedvünkre rabolhattunk, fosztogathattunk.

Ward Portsmouthban szállt meg, amikor meghallotta azt a fülest, amely megváltoztatta az életét. Egy kis kereskedelmi hajó horgonyzott a kikötőben, és egy Angliából Franciaországba költözni készülő gazdag brit kereskedő vagyonát rejtette. Ward rábeszélte 30 tengerésztársát, hogy foglalják le a hajót és annak kincseit. Kis csapata még aznap éjjel megrohamozta a hajót, legyőzte a két őrszemet, és vasra verte őket. Ezután kihajóztak a La Manche csatornába. Ahogy mondani szokták: 

A Földközi-tenger ördöge

Az újdonsült kalóz itt még „lyukra futott”, az említett hajó tulajdonosa ugyanis tudomást szerzett a tervükről, és minden vagyonát a partra vitte – magyarán Ward egy olyan hajót lopott el, amelynek semmiféle értéke sem volt. Ez az első vicces kudarc (amely tökéletesen illeszkedne egy Jack Sparrow-kalandba) azonban koránt sem tántorította el: rövidesen egy másik, francia hajót foglalt el egy klasszikus kalózcsata során, most már gazdag zsákmány ütötte markát, és onnantól kezdve nem volt megállás. Újabb és újabb hajók következtek, Ward iszonyatos mennyiségű kincset zsákmányolt – leginkább a gazdag tuniszi kereskedők hajóinak köszönhetően.

Korának egyik leghíresebb kalózává vált, több száz ember parancsnokaként a Berberföld mentén végighajózta és feldúlta a hajózási útvonalakat. Emellett Ward továbbra sem vetette meg az alkoholt: közismert részeges rumimádó volt, és sokszor az elképesztően vakmerő hajós összecsapásai során is felöntött a garatra. (Ami ugye szintén igencsak jellemző volt Jack Sparrow-ra és az őt alakító Johnny Deppre...). 

Egyszer minden kalóztörténetnek vége van...

Persze, a kalózszerencse forgandó, és Ward sem kerülhette el sorsát. Paradox módon egyik legnagyobb tengeri sikere vezetett kalózkarrierje végéhez. A Reniera e Soderina egy hatalmas, selyemmel, indigóval és más gazdag áruval megrakott velencei négyárbócos karakk elfoglalása nem kevesebb, mint kétmillió arany értékű zsákmányt jelentett neki, melynek köszönhetően dúsgazdaggá vált.

De Ward csak nem tudta abbahagyni. A Renierát hatalmas hadihajóvá alakíttatta át, a gond csak az, hogy vagy ő maga, vagy a munkával megbízott hajóács nem igazán értett ehhez, és túlságosan legyengítette a hajó egyik részét, amitől az egy viharban elsüllyedt, és emiatt 350 ember életét vesztette. Ward ugyan megúszta, de az eset megrázta őt is és a túlélőket is, annál is inkább, mert a török hajósokat is számláló legénység családja bosszút esküdött ellene.

Mivel már úgyis bőven volt pénze, így úgy döntött, az eset miatt is felhagy a kalózkodással, és „jó útra tér”. Ward 1610-ben királyi kegyelmet kért I. Jakab angol királytól, amit a Velencével fenyegető háború miatt az uralkodó elutasított, mivel Ward számos velencei hajót megtámadott, és vonakodva visszatért Tuniszba, ahol már jó ideje egyébként is a főhadiszállása volt. 

Jóban volt Uthman Deyjel, egy tuniszi oszmán hatalmassággal, aki a városban állomásozó janicsárok (a janicsárok a szultán házi katonái és testőrei) vezetőjével, aki ott továbbra is védelmet biztosított neki.

John Ward nevét Yusuf Reisre változtatta (beceneve Chakour vagy Chagour volt, mivel kalózkodásai során mindig fejszét használt), és feleségül vett egy olasz nőt, miközben továbbra is pénzt küldött a még meglévő angol nejének.

Ezt követően abbahagyta az ivást, és igazi királyként élt szép olasz arájával és a hatalmas vagyonnal, amelyet az évek során zsákmányolt még vagy jó 12 évig. 1622-ben halt meg, 70 évesen, Tuniszban, valószínűleg a városban akkoriban dúló pestisjárványban. 

Hogy jön ide Jack Sparrow?

No mi köze van ehhez Jack Sparrow-nak, eltekintve a becenévtől? Nos, talán emlékeznek rá, hogy az első filmben Sparrow összeakaszkodott a Kelet-indiai Társasággal. Ez a „megfelelő” földrajzi területre helyezte őt, mielőtt a Karib-tengerre érkezett volna, hiszen John földközi-tengeri kalóz volt.

Továbbá Jack szemsminkje sem véletlen, vagy nem Johnny Depp hóbortja: erősen hasonlít a „kohlra”, ami Észak-Afrikában volt népszerű (ahol ez egy hagyományos kozmetikum volt a férfiak körében is), és még a fejpántját is inkább turbánhoz, mint kendőhöz hasonlóan viseli.

Végül, a hajában lógó érme is az iszlám félholdját viseli, és Sparrow sok kézmozdulata is nagyon közel-keleti. Hogy az utalás szándékos volt-e, nehéz megmondani, de Jack mindenesetre egész biztosan olyan embernek tűnik, aki olyan sokáig élt különböző kultúrákban, hogy már nem tudja, hol van, és kivel kommunikál. 

Kik vannak még?

Persze, nem csak John Ward szolgált mintául Jack Sparrow számára. Muszáj még megemlíteni a „Calico Jacknek” (ezúttal még a keresztnév is egyezik), vagy a „Vörös Rackhamnek” hívott, elképesztően vakmerő, őrült „divatot” követő, extrovertált karib-tengeri kalózt, aki imádta a nőket (két kalóznővel is együtt hajózott, és mindkettő a szeretője is volt: Anne Bonny és Mary Read), és aki a Tintin képregényekben is szerepel (Haddock kapitány a leszármazottja), illetve az Assassin's Creed: Black Flag egyik fontosabb karaktere is.

Végül nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy maga Johnny Depp, saját bevallása szerint, honnan szedte karakterekhez az ihletet, melynek több rangos díjat és elképesztővé vált népszerűségét is köszönheti. Az egyik Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa és egyik énekese, akiért Depp szó szerint rajong, és aki aztán ennek köszönhetően rövidebb szerepeket is kapott két Karib-tenger kalózai filmben is. 

A másik pedig egy rajzfilmes figura, Pepe lö Pici (Pepé Le Pew), az örökké szerelmes fehér csíkos, fekete borz. Nem éppen kalózok, de nem vitás, hogy tökéletesen passzolnak Depphez és eklektikus alakításához. Bár Deppet többé már nem látjuk a szerepben, de itt az ideje, hogy újra nézzük azt az öt Karib-tenger kalózai filmet, nem igaz?