Nyerhetünk-e a kullancsok ellen?

Új kullancsfaj jelent meg nálunk, méghozzá a sok esetben halálos krími–kongói vérzéses lázat okozó Hyalomma kullancsok. Dél felől lépték át az országhatárt a termetesnek számító, félcentis vérszívók. Valószínű, hogy az enyhe teleknek köszönhetően indultak az eredeti élőhelyüktől jóval északabbra, és annyira nekiiramodtak, hogy meg sem álltak Svédországig. Nálunk 2009-ben bukkant fel először, méghozzá egy Margitszigeten élő sünön.

Nagyon keveset tudunk róluk, pedig a védekezéshez ismernünk kellene, hogy mennyire kiterjedt az invázió. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja ezért a lakosság segítségét kérte, hogy jelezzük, ha találkozunk a jellegzetes, sávozott lábú parazitákkal.

Ezeknek a nyolclábú atkaféléknek legalább négyszáz fajtája él szerte a világon, csak idehaza több mint negyven. Ilyenkor májusban már javában támadnak, és a legkülönösebb helyeken is feltűnnek. A napokban én is tanúja voltam egy offenzívának. Két apróság azonban nem illett a történetbe: az egyik, hogy nem volt mellettünk se fű, se fa, se bokor, egy hatalmas napernyő alatt ültünk egy római-parti teraszon, alattunk murva. Márpedig ez a kellemetlen teremtmény a dús aljnövényzetet kedveli.

A másik, hogy az áldozat észrevette az éppen evéshez készülődő egy milliméteres ingyenélőt, és körmével, mindenféle csűrés-csavarás nélkül, rövid úton kihúzta. Ez azért furcsa, mert a kullancsok egyik legkülönlegesebb képessége éppen abban áll, hogy észrevétlenül teszik a dolgukat.

Rafináltak és körmönfontak

Szúró-szívó szájszervükön keresztül hámoldó és érzéstelenítő nyálat köpnek a kiszemelt emlősbe. Így akár két hétig is inkognitóban maradhatnak anélkül, hogy a gazdaállat vagy az ember tudomást szerezne róluk. Nyálmirigyük pedig véralvadásgátló anyagokat termel, amivel sikeresen megakadályozzák, hogy az áldozat szervezete gyorsan reagálhasson a szokatlan sebre. Sőt, csepegtetnek némi értágító anyagot is a bőségesebb lakoma érdekében. Mindezenfelül kollagénnel még oda is ragasztják magukat a zsákmányhoz. Félelmetesen körmönfont módszerek. 

Pár nap alatt degeszre szívják magukat vérrel, miközben eredeti méretüknek akár 120-szorosára is megnőhetnek. Ilyenkor fogják magukat, eleresztik a gazdát, és olajara lépnek. Ha csak ennyit tennének, nem lenne velük különösebb baj. Csakhogy nem ritkán betegségeket okozó kórokozókat juttatnak a testbe.

A legismertebb közülük a közönséges kullancs (Ixodes ricinus). Vírusos agyvelő- vagy agyhártyagyulladást okozhatnak, vagy egy szívós baktérium bejuttatásával Lyme-kórt. Előbbi viszonylag ritka, minden ezredik kullancs terjeszti csak, és az esetek körülbelül egy százaléka halálos. Szerencsére van ellene hatékony védőoltás.

Nem úgy a Lyme-kórnál: átlagosan minden tizedik vérszívó hordozza a baktériumot, fertőzött területeken akár minden második is. Évente 9-10 ezren kapják el nálunk a kórt, a többségnél azonban az immunrendszer sikeresen megküzd vele. A betegség tünetei (levertség, láz, kokárda nagyságú, koncentrikus körökből álló, vándorló piros kiütés) pár nap múlva jelennek meg, nemegyszer azonban csak hónapok múlva mutatkoznak. 

Ez a kór nem halálos, egy hosszan tartó antibiotikum-kúrával gyógyítható. Viszont ha nem vesszük észre a jeleket, és nem kapunk mihamarabb ellenszert, hosszan tartó, akár életre szóló krónikus ideg-, izom- és ízületi károsodásokat szenvedhetünk. A gond csak az, hogy valamikor nem alakul ki kör alakú, vörös bőrkiütés a csípés körül, márpedig enélkül nehéz azonosítani ezt az alattomos betegséget. Ráadásul védőoltás sincs ellene Európában.

Imádják Magyarországot

Ideális az átlaghőmérséklet, sok a nedves, nem túl meleg, bozótos, erdős terület. Észak-Magyarország és a Dunántúl, főleg a Bakony és a nyugati határszél valóságos Kánaán számukra. Nem rajonganak viszont a kánikuláért és a szárazságért. Nem véletlen, hogy az Alföldről alig vesznek tudomást.

Ebben a kellemes klímában naponta kétszer, reggel és délután „vadásznak”, árnyékos rejtett helyeken azonban egész nap éberek. Ha még a páratartalom is magas, akkor semmi sem állíthat az útjukba. 

De hogyan cserkészik be a meleg vérű gazdatestet? A közönséges kullancsnak ugyanis még szeme sincs.

már csak azért is, mert rendkívül lassúak és lusták, egész életükben nem másznak másfél méternél magasabbra. Fűszálak, levelek fonákján, vagy az avarban várakoznak türelmesen a félhomályban. Közben élesítik lábuk végére növesztett, biológiai-kémiai-fizikai radarként működő Haller-szervüket, és figyelik a közeledő zsákmányállat melegét, szagát és az általa kilélegzett szén-dioxidot. Előbb-utóbb kellően közel kerül valamelyik gyanútlan állat, a kullancs pedig, mint valami bogáncs, egyszerűen rátapad. Innentől nyert ügye van.

Vannak látó kullancsok is. Ilyen a másik, emberre is veszélyes hazai parazitafaj, a birkakullancs (Dermacentor marginatus). Ők nem rejtőzködnek a fonákokon, büszkén kiállnak a fűszálak, levelek végére, és éberen figyelnek, majd a megfelelő pillanatban, jó ütemérzékkel, egyszerűen átsétálnak a mit sem sejtő zsákmányállatra.

Tévhit az is, hogy kifejezetten ránk várnának. Az apró rágcsálókat például jobban szeretik, mint minket, de ha már arrafelé kertészkedünk, kirándulunk, vagy leheveredünk melléjük a fűbe, nem utasítanak vissza minket sem. Az viszont nem valószínű, hogy egymás után több emberen is garázdálkodni fognak.

Egyszer, amikor petéből lárvává alakulnak, egyszer, amikor nyolclábú nimfává vedlenek, majd amikor ivarérett felnőtté formálódnak. Annyira kötődnek tudatlan gazdájukhoz, hogy kizárólag rajtuk párosodnak. A nász után a hím – miután elvégezte minden létező földi dolgát – elpusztul. A megtermékenyített nőstény viszont még egyszer utoljára teleszívja magát vérrel, majd megválik önkéntelen véradójától, és lerakja petéit a földön.

Letegyük a fegyvert?

Furcsa fintora az evolúciónak, hogy ezek az idegesítő élősködők ennyire sikeresek lehetnek. És az is, hogy mi, akik magunkat a törzsfejlődés csúcsára helyezzük, jóformán semmit nem tudunk tenni ellenük. Vannak ugyan kullancsriasztó spray-k, de ezek hatékonysága nem eléggé meggyőző. Aztán ott van a sokszor hallott jótanács, hogy hosszú ujjú, zárt bő ruházatban menjünk kirándulni. A gyerekeket pedig ne engedjük a bozótosban játszani.

Valljuk be, a legtöbbünk igencsak nehezen tudja elképzelni, amint

A gyerekekkel is körülményes lenne megértetni, hogy a kertben, a parkban, az erdőben, a mezőkön és a réteken kerüljék a növényzetet.

Marad az egyetlen lehetőség, hogy bevállaljuk a gazdatest szerepét, és este tüzetesen átvizsgáljuk egymást. Egy kirándulás után jó eséllyel találni fogunk belőlük. De nem kell pánikba esni, ha egy napon belül kiszedjük őket, kicsi az esélye a fertőzésnek. Három nap múlva viszont majdnem biztosra vehetjük, hogy átadta már a kórokozót a kéretlen vérszipoly. Már ha fertőzött volt.

Ha már ennyire tehetetlenek vagyunk velük szemben, nézzük inkább a kényszerű procedúra jó oldalát, és fogjuk fel intimitást erősítő vicces rituálénak a kölcsönös testellenőrzést. Keressünk, kutassunk a legeldugottabb hajlatokban is, és ha kell, egy határozott mozdulattal távolítsuk őket el, például egy szemöldökcsipesszel. Ekkor mindenki meg fog nyugodni, és örül: és máris mi nyertünk az alamuszi paraziták ellen.