Miért más az íze a dobozos kólának, mint az üvegesnek?

És a sörnek? Merthogy szentül meg vagyunk győződve arról, hogy különböznek. Ezért sokan esküsznek vagy az egyikre, vagy a másikra.

Az, hogy a csapolt sör más ízű, mint az üveges vagy dobozos, nem egy Michelin-csillagos megállapítás. Ennek okai triviálisak: a csapoltat kissé másként hőkezelik, pasztőrözik, mint a többit. Ez okozhatja az ízek apró eltérését. A hordós sörök nem is maradnak el olyan sokáig, mint üveges és dobozos társaik, amelyek jóval több időt eltölthetnek a boltok polcain. Ezért a csapoltak többnyire frissek, ami szintén eredményezhet eltérő zamatot.

Ám hogy az üvegből jobban csúszik, mint alumíniumdobozból, vagy fordítva, már nem ennyire nyilvánvaló.

Vegyük azt az esetet, amikor az üveges sör vagy kóla nem sütkérezik a napon, hanem fénytől védve várakozik a raktárban. Napfény hatására ugyanis lebomlanak a sörben lévő alfasavak (amelyeket egyébként ránctalanító szerekhez használ a kozmetikai ipar, a sörbe a komló révén kerül bele), és kellemetlen aromájú anyagok keletkeznek. A napszúrást próbálják minimalizálni a sötét (barna vagy zöld) sörösüvegekkel. A nem megfelelő tárolás miatt ezért előfordulhat ízbeli különbség,

De lehetséges finom eltérés, ha alumíniumdobozból, műanyag palackból vagy üvegpalackból iszunk?

A válasz az, hogy

A palackokból kioldódhatnak kis mennyiségben kémiai anyagok. Például az aludoboz belsejéből különféle polimerek, a PET-palackból pedig acetaldehid.

Gyanakvók vagyunk

Vegyileg az üveg a legstabilabb, legsemlegesebb, abban tehát biztosak lehetünk, hogy ha üveges kólát vagy sört nyakalunk, a csomagolás a legkevésbé sem zavarhatja meg az ízek násztáncát.

Igen ám, de annyira szigorúak a szabályok mindenütt a világon, hogy a műanyag vagy aludobozban a kioldódott koncentráció szinte kimutathatatlan. Ha megfelelően tároljuk, minimális a valószínűsége annak, hogy akár a legkifinomultabb ízlelőbimbójú kóstoló is bármi különbséget vehet észre. A csomagoló- és élelmiszeripari vállalatok azon dolgoznak, hogy megakadályozzanak bármiféle molekula-csereberét.

Illuzionisták vagyunk

Ezt pedig egy egyszerű vakteszttel könnyen igazolhatjuk újra és újra. Eltalálhatjuk persze néha-néha, hogy milyen anyagú palackból származik az ital, de a kóstolások többségében nem érzünk majd különbséget.

Mégis sokan határozottan állítják, hogy amikor aludobozos italt fogyasztanak, éreznek némi fémes ízt, PET-palackból pedig műanyagosat. Ez nem tűnik lehetetlennek, hiszen ajkunk és nyelvünk mégiscsak közvetlenül érintkezik az anyaggal, simán kioldhatunk valamennyi polimert vagy acetaldehidet.

Csakhogy szakemberek szerint ezek mennyisége annyira minimális, hogy képtelenség ízleléssel észrevenni. Még egy inkognitóban sörözgető Michelin-ellenőrnek sem biztos, hogy menne.

A kérdésre a válasz az – bármilyen hihetetlenül hangzik is –, hogy

Ahogyan oxfordi kutatók igazolták, ugyanannak a joghurtnak más ízt képzelünk, ha könnyű, műanyag vagy nehéz, komoly ezüstkanállal esszük. Befolyásolja az élményt az is, milyen alakú és színű az eszcájg. 

Zavarba ejtő eredmények, és egyáltalán nem megnyugtató, hogy elménk folyton játszik velünk, menetrendszerűen eltérít minket, illúzióba ringat.

Ha tudjuk, miből iszunk, jól kifejlett előítéleteink aktiválódnak, korábbi élményeket hívunk elő magunkból. Más és más elvárással eszünk-iszunk különböző színű, anyagú, formájú teríték felett, és az ízeket pont olyannak akarjuk érezni, ahogyan elképzeltük és várjuk. 

Előítéletesek vagyunk

A kólát sikkesebbnek és finomabbnak érezzük, ha a kétdecis karcsú üvegből gurítjuk le. PET-palackhoz viszont meglehetősen nehéz lenne bármiféle eleganciát társítani. Nem véletlen, hogy ritkán látni nagy költségvetésű reklámokban műanyag palackos italokat.

Ezek után egyértelműen kimondhatjuk, hogy ugyanaz a kóla vagy sör a világon mindenütt egyforma ízű?

Nem, nem tehetjük.

Az italvállalatok ugyanis, ha tehetik, alkalmazkodni próbálnak a helyi ízléshez. Ugyanannyi koffeint tartalmaz a magyar, a lengyel és a német kóla, a savtartalom is megegyezik. Ám a kelet-európai országokban majdnem kétszer annyi fruktózt (gyümölcscukor) és a glükózt iszunk, mint mondjuk ha Németországban húznánk bele. Arrafelé ugyanis a szacharózt (kristálycukrot) preferálják, legalábbis a gyártók. Nem is kicsit: négyszer-ötször annyit tesznek a kólába, mint mifelénk.