Ki volt Vörös Élisabeth?

1870 decemberében a Londonban élő Karl Marxszal az Internacionálé orosz szekciója levélben tudatta, hogy egy bizonyos „Madame Élisa” fel fogja keresni, hogy tájékoztassa a szervezet ügyeiről. Pár nap múlva kopogtak a Maitland Park Road 1. számú házának ajtaján. Marx kissé meglepődött, amikor egy rózsás arcú, barna hajú, kék szemű, tizenkilenc éves, szláv szépséget vezettek be hozzá. Megpróbálta orosz nyelven üdvözölni, majd hozzátette: „Csak idős koromban támadt az az ötletem, hogy megtanulok oroszul. Legyen velem elnéző!”

Az 1851. november 1-én az oroszországi Volokban született kislány a Jelizaveta Lukinicsna Kuseleva nevet kapta. Apja nemesi földbirtokos volt, anyja pedig egy német származású ápolónő, akit a férfi csak öt törvénytelen gyermek megszületése után vett feleségül. Az apa híres volt arról, hogy rendkívül rosszul bánik jobbágyaival. Gyermekeit viszont gondos nevelésben részesítette: zenére maga Muszorgszkij tanította őket.

Út Marxhoz

Jelizaveta egyik bátyja a Föld és Szabadság nevű illegális szervezet tagja lett, a lány pedig megismerkedett Csernisevszkij és más orosz forradalmárok írásaival. Mivel másként nem hagyhatta el hazáját és családját, tizenhat és fél éves korában „fehér” (vagyis szexmentes) házasságot kötött Mihail Nyikolajevics Tomanovszkij nyugalmazott ezredessel. Miután átvette apai örökségét, s ezzel szabaddá és vagyonossá vált, 1868 őszén férjével Genfbe utazott. Itt belevetette magát az emigránsok forradalmi mozgalmaiba, anyagilag támogatta és olykor maga szerkesztette a Narodnoje Gyélo (A Nép Ügye) című lapot, szónoklataival pedig nagy sikert aratott. Részt vett az Internacionálé orosz szekciójának megalapításában is. Alaposan áttanulmányozta Marx műveit, és az orosz emigránsok saját kérésére őt küldték Londonba, hogy győzze meg a filozófust: az anarchista Bakunyinnak nincs joga az Internacionálé nevében nyilatkozni.

Marx megfeledkezett oroszellenes előítéleteiről, és szívélyesen fogadta a férje után Élisa Tomanovszkaja nevet viselő küldöttet. Úgy bánt vele, mint saját lányaival, gyakran meghívta a családi vacsorára, és barátjának, Friedrich Engelsnek is bemutatta, akit olykor csak „Fjodor Fjodorovics” néven becéztek. Fennmaradt levelezésükből pedig arra következtethetünk, hogy a filozófus elmélyült beszélgetéseket folytatott a tizenéves lánnyal. Az orosz falusi földközösség, az obscsina jövőjéről vitatkoztak. Élisa nem hitt abban, hogy a kollektív gazdálkodás irányába fejlődne, úgy vélekedett, hogy magántulajdonná alakul majd át. Marx oly nagyra becsülte őt, hogy amikor 1871. március 18-án a párizsi felkelők átvették a hatalmat a francia fővárosban (amit Marx elsietett lépésnek tekintett), Hermann Jung mellett Élisát küldte el Párizsba, hogy tájékoztassák őt a történtekről.

A kommün viharában

A tizenkilenc éves nő immár Élisabeth Dmitrieff néven mutatkozott be Párizsban. Férjét elhagyta, a kiejtése miatt nem adhatta ki magát franciának, s az egyik leginkább elterjedt orosz családnevet választotta, egyik nagyanyja nevét. Mégpedig annak is a férfiak által használt változatát, nem a nőkhöz illő Dmitrijeva nevet, hanem a Dmitrij franciás változatát.

Végre „igazi” forradalomban tevékenykedhetett, amelyről évek óta álmodozott. Elegáns, fekete bársony ruhában járt-kelt, vörös szalaggal a vállán, s vörös övében egy pisztollyal. Április 11-én a Nemzetek Nagy Kávéházában megalapította a Nők Szövetségét Párizs Védelmére és a Sebesültek Ápolására. Így szónokolt:

Polgártársnők, ütött az óra! Ezzel a régi világnak vége! Nem csak Franciaország kel fel, minden civilizált nép Párizsra figyel, s várja győzelmünket, mely őket is felszabadítja… Oroszország is csak azért veszítette el szabadságának védelmezőit, hogy egy új nemzedéket üdvözöljön, amely készen áll harcolni és meghalni a köztársaságért és a társadalmi átalakulásért!

Több mint ezer asszony csatlakozott a szövetséghez, minden kerületben bizottságok alakultak, s Élisabeth a központi bizottság tagja lett. Április 24-i levelében azt kérdezte Marxtól,

hogy képes ott maradni tétlenül, amikor Párizs a pusztulás szélén áll?

Talán azt várta, hogy Marx átveszi a kommün vezetését?

Ekkor ismerkedett meg a magyar Frankel Leóval, a munka-, ipar- és kereskedelemügyi bizottság huszonhét éves vezetőjével, a kommün (vagyis a városi tanács) legjózanabb tagjával. Frankel ellenezte a terror és a diktatúra intézkedéseit, s inkább a munkaidő csökkentésére, a munkásság helyzetének javítására törekedett. Mindketten felléptek a nők munkához és szociális biztonsághoz való jogaiért. Valamennyi kerületben műhelyeket szerveztek a nők számára, s Élisabeth egy szakszervezeti kamara létesítését is eltervezte. Amikor a francia kormánycsapatok a „véres hét” (május 21—28.) során visszafoglalták Párizst, több barikád védelmében is részt vett. Prosper Oliver Lissagaray, a kommün krónikása így idézte fel alakját:

Magasan termettel, arany hajjal, bámulatra méltó szépséggel, mosolyogva támogatta a sebesült Frankelt, akinek a vére az ő elegáns ruhájára folyt. Napról-napra megjelent a barikádokon, ápolta a sebesülteket, hihetetlen erőt találva nagylelkű szívében…

A sebesülést ő sem kerülhette el, s ájultan vitték a kötözőhelyre.

Nagy Oroszországban…

Nem tudjuk, hogy sikerült Frankellel együtt Genfbe menekülniük a végső vereség után. Valószínűleg barátok segítségével, elegáns párnak öltözve, német útlevelekkel. Frankel Londonba hívta, azt remélve, hogy örökre együtt maradnak. Élisabeth azonban elmagyarázta neki, hogy ő nem szerelmes, nem is ismeri ezt az érzést. Elválásuk után Frankel egy ideig Londonban tevékenykedett, majd hazatért. Sohasem felejtette el az orosz szépséget, és csak 1892-ben szánta el magát a házasságra, negyvennyolc éves korában.

Élisabethet távollétében deportálásra ítélte egy francia törvényszék. Hazatért hát Oroszországba, s a hideg szépség, aki idáig elutasított minden közeledést egy arra méltatlan férfiba, férje birtokainak intézőjébe lett szerelmes. Iván Mihajlovics Davidovszkij ügyeskedő szélhámos volt, aki forradalmárnak adta ki magát. Élisabeth azonban kitartott mellette. Két lányt szült, s első férjének halála után hozzáment feleségül, hogy 1878-ban követhesse szibériai száműzetésébe. A politikai száműzöttek köztörvényes bűnözőnek tekintették a férjét, őt pedig 

Nem ismerjük magánéletének részleteit. Csak annyi biztos, hogy 1900 és 1902 között otthagyta kétes üzletekbe bocsátkozó férjét, és lányaival, Irinával és Verával együtt visszaköltözött Moszkvába. Elvált Davidovszkijtól, és újra leánykori nevét használta. Családjával minden kapcsolata megszakadt, lányaival szegényesen éldegélt, kézimunkából, díszdobozok dekorálásából. Nevük bekerült a vállalkozói szolgáltatásokat kínáló moszkvai évkönyvbe is.

Nem tudjuk, hogyan fogadta az 1905-ös és az 1917-es forradalmakat. Csak annyi bizonyos, hogy 1918 után senki sem hallott többé róla, ahogy lányairól sem. A szovjet kutatók 1918-at nyilvánították halála évének. Valószínűleg a Lenin elleni merényletet követő megtorlás során végeztek velük. Ugyan mit tudtak az ifjú és fanatikus csekisták a párizsi kommünről? Nekik elég volt annyi, hogy a három asszony nemesi származású. 

Nem volt helyük az új világban.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon-próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.