Kigyulladó nadrágok tartották rettegésben Új-Zélandot
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
Az 1930-as években furcsa félelemhullám söpört végig Új-Zéland farmerein. A mezőgazdaságban dolgozók nadrágjai minden előjel nélkül hajlamosak voltak kisebb robbanás következtében lángra kapni.
Fotó: H. Armstrong Roberts / ClassicStoc / Getty Images Hungary
A kigyulladó nadrágok az ország mezőgazdaságában beálló változások következményei voltak, megjelenésük az új növényirtó szerrel áll összefüggésben. Az új-zélandi gazdaságok az 1930-as években folyamatos átállásban voltak a tejtermelésre, aminek következtében az Európából, az 1800-as években behurcolt parlagfüvet kevésbé tudták juhokkal kordában tartani a legelőkön, hisz az állatok a gyom mellett a teheneknek szánt füvet is lelegelték volna. Erre jelentett átmeneti megoldást a nátrium-klorát mint növényirtó szer használata.
Az NaCIO3 nátriumsó fehér, higroszkópos, jól oldódó, kristályos anyag, amely növényekre nézve mérgező, a parlagfüvet például kifejezetten jól lehet vele irtani. A gyomirtót ma már hivatalosan csak nem termőföldeken használják foltkezelésre, hanem például autópályák mellett, árkokban. Európában a nátrium-klorát 2009 óta tiltott növényirtó szer, ugyanis egészségre veszélyes, és száraz állapotában, szénnel, kénnel, vörösfoszforral, fűrészporral keveredve könnyedén robban és okoz tüzet ütés, dörzsölés vagy hevülés hatására.
Az anyag robbanékony és gyúlékony tulajdonsága okozta az új-zélandi nadrágok vesztét is. A mezőgazdasági földeken dolgozók vízzel hígítva használták permetezésre a nátrium-klorátot, ám ha az oldat a ruházatukra került, s belőle a víz elpárolgott, csak a kristályos NaCIO3 maradt hátra. Ez beragadt a pamut- és gyapjúszálak közé, így láthatatlan maradt, ám érintés, dörzsölés vagy egyszerűen a napfény okozta hő hatására berobbant, tüzet okozott. A nátrium-klorát okozta tűz eloltása pedig annak magas oxidáló tulajdonsága miatt pont annyira nehéz, mint amilyen könnyű a tűz előidézése. Ma már habbal, száraz oltóporral, szén-dioxiddal vagy vízpermettel kell végezni az oltást, a vízsugár alkalmatlan rá, a harmincas években pedig arra szólítottak fel mindenkit, hogy ha a nadrágja meggyullad, próbálja másik ruhadarabba, szőnyegbe csavarni, hogy így zárja el a levegőtől a lángokat.
A tüzek megelőzésére az előző században a nátrium-klorátot növényirtóként engedélyező új-zélandi mezőgazdasági minisztérium azt javasolta a földművelőknek, viseljenek bővebb szárú ruhákat, hogy egy esetleges gyulladás esetén könnyebben le tudják azt vetni. Ma már tudjuk, hogy az ilyen jellegű elővigyázatosság, mondhatni, hasztalan, a kloráttal telített szövetrészen a lángok felcsapása olyan gyorsan történik, hogy nincs idő megelőző intézkedésként a vetkőzésre. Ma azt tanácsolják, amennyiben a ruhára nátrium-klorát kerül, levetés előtt bő vízzel kell a ruhadarabot átáztatni, majd vetkőzés után a bőrt is le kell mosni.
Egy 1933-as helyi cikk szerint volt, akinek lovon ülve, másnak munka közben vagy szárítókötélre akasztva gyulladt fel nadrágja. Sőt, állítja a cikk, a nadrágok két ízben „gyilkosságot is elkövettek”, ugyanis háztüzet okoztak, melynek következtében az épületben alvók életüket vesztették.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon