Láthatunk több napnyugtát egy nap alatt?

Nem kell hozzá annyira szomorúnak lennünk, mint a kis hercegnek, hogy több naplementét lássunk egy nap. Negyvenhárom naplementét nem, huszonnégyet viszont láthatunk, amennyiben sikerül 24 órán keresztül állandó sebességgel egy meghatározott vonalon repülnünk a Föld körül.

A Föld 23 óra 56 perc 4 másodperc alatt tesz egy teljes fordulatot saját tengelye körül, az Egyenlítő 40 070 kilométer, ebből kiszámolva bolygónk sebessége 1670 kilométer per óra. Maradva az Egyenlítőn, ahol az időzónák nagyjából 1670 kilométeres távolságban vannak egymástól, az Egyenlítőhöz igazított pályánkat tartva, 1670 kilométer per órás sebességgel nyugati irányban repülve óránként egy, összesen huszonnégy időzónán haladnánk át. Tegyük fel, hogy greenwichi idő szerint délután fél ötkor indulunk el nyugat felé az előbbi sebességgel. Minden egyes időpontban, amikor új időzónába lépünk, az óránkat fél hatról visszaállíthatjuk fél ötre.

A Naphoz képest statikus helyzetben maradna repülőgépünk azzal, hogy a Föld forgásának Egyenlítő körüli sebességével repülünk forgással ellentétes irányban. Az időben viszont nem válnánk statikussá még úgy sem, hogy minden repüléssel megtett óránk fél öttől fél ötig tartana. Amikor ugyanis a Csendes-óceán közepén átrepülnénk a nemzetközi dátumválasztó vonal felett, a következő naptári napba érnénk, bár még mindig fél öt lenne.

A naplemente a tudományos értelmezés szerint az a pillanat, amikor a nyugati horizonton eltűnik a Nap korongjának legfelső része is a látóhatár alatt. A köznyelv a napnyugtát azonban magára a folyamatra használja, amíg a Nap a látóhatárra ér és eltűnik mögötte, a repülős példánkban is a köznyelvi fogalmat használjuk.

Az egésznek a lényege, hogy bolygónk a Nap fénysugarai által megvilágított oldala és sötét oldala között maradjunk, együtt haladva a fény által kijelölt választóvonallal, a terminátorral. Egyszerűnek hangzik? Nem annyira az. Egyrészt földközelben kellene lenni a naplementékhez, a levegőből ugyanis folyamatosnak látnánk a fényt, vagyis nem menne le a Nap. Szóval mindig le kellene szállnunk, majd vissza a levegőbe, felgyorsulni a megfelelő sebességre, aztán újra leszállni, s így tovább huszonkétszer.

Plusz, ha nem az Egyenlítőn akarná valaki kipróbálni, milyen huszonnégy naplementét látni huszonnégy óra alatt, már elméletben sem lenne kivitelezhető a terv az 1670 kilométer per órás sebességgel. Ahogy haladunk a Föld pólusai felé, úgy csökken a forgástengely körüli kerület, ezzel együtt pedig a bolygó forgási sebessége is. Minél magasabb szélességi körön próbálnánk üldözni a naplementét, annál lassabban kellene repülnünk.

Volt, aki megpróbálta

2014-ben az északi félgömbön volt egy kísérlet, mely megpróbálta a 80. szélességi körön követni a naplementét. A projektet egy óragyártó szponzorálta, célja pedig egy új termék rendkívül pontos és gyors időzónaváltási képességének demonstrálása volt. A kísérlet végül politikai okokból nem sikerült.

A repülőgép Izlandról indult, fedélzetén egy ex-NATO pilóta, Jonathan Nicol, egy fotós, Simon Roberts, és egy filmes, Tristan Patterson. A csapat Izlandról először észak-keleti irányban repült el arra a pontra, ahol a 80. szélességi kör keresztezi a nulladik hosszúsági fokot, majd ott nyugati irányba fordították a gépet és 290 kilométeres óránkénti sebességgel kezdték el üldözni a naplementét.

A terv az volt, hogy az óceán, Grönland, Kanada és Oroszország felett átrepülve egy naptári napon át követik majd a Napot, egy megállóval, hogy újra tudják tölteni a gépet üzemanyaggal. Végül csak a Bering-szorosig jutottak, Oroszország az akkori kényes külpolitikai helyzet miatt ugyanis megtagadta a kérelmet, hogy repülőgépük leszálljon orosz reptéren, így lehetetlenné vált a tankolás. Végül nyolc órán át repültek nyugatnak, hét időzónán át, majd Kanadában landoltak.

Két vagy tizenhat naplemente egy nap alatt

Ha 1976 és 2003 között a Concorde fedélzetén repült valaki London és Washington D.C. között, lehetősége volt arra, hogy két naplementét lásson egy nap alatt, ha a gép napnyugtakor szállt fel az angol fővárosban. Mivel a szuperszonikus utasszállító a hangsebességnél gyorsabban, Mach 2-vel is repült, így átlagosan 3 óra 50 perc körüli idő alatt tette meg a transzatlanti utat. Így akik látták a londoni napnyugtát, azok megnézhettek egyet Virginia államban is, miután leszállt a járat a Washington Dulles reptéren.

Miután a Concorde-ot 2003-ban nyugdíjazták, más szuperszonikus utasszállító pedig nincs használatban, így jelenleg csak a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó legénység láthat több naplementét egy nap alatt. Az ISS a bolygót 90-92 perc alatt kerüli meg, így minden másfél órában láthat egy napkeltét és egy napnyugtát is a legénység, 24 óra alatt tizenhatot mindkettőből.

Kiegészítés:

Több olvasónk is jelzett egy lehetőséget (köszönjük), mellyel a cikkben nem számoltunk (elnézést). Útvonaltól függően a Concorde szuperszonikus sebessége nélkül is van lehetőség több naplementét látnia annak, aki nyugati irányba utazik. Ha a megfelelő időpontban indul a gép – még naplemente előtt, vagy utána –, és a repülés útvonala a megfelelő szélességi körön visz keresztül – például nagyon magasan északon, Grönland felett –, akkor például az induláskor látott európai naplementét leszállás után megfejelheti még egy észak-amerikai napnyugta is.