Miért zsugorodott össze a macskák agya?
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő! - Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
- Tízezrével érkeznek hozzánk, fejükben iránytű van, és éktelen lármát csapnak
- Azonnal elutazna? Pattanjon a foteljébe!
A macskák talán legokosabb háziállataink. Igaz, általában nem azt csinálják, amit szeretnénk, nem hallgatnak senkire, és úgy általában az az attitűdjük, hogy ők mindent jobban tudnak. És ez a macskaagy már egy összezsugorodott, lebutított verzió.
Egyedül az emberre jellemző, hogy más élőlényeket, állatokat módosítani próbálunk, hogy jobban megfeleljenek szükségleteinknek, igényeinknek. Ezt hívják háziasításnak, aminek során tudatosan alkotunk a vadon élő fajokból házias élőlényeket.
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images
A legismertebb példa természetesen a Canis lupus familiaris, a jó öreg házi kutya, amely legalább 12 ezer éve vagy még sokkal régebb óta velünk van, de genetikailag mindig is farkas marad. Az ember kiválasztotta a neki tetsző tulajdonságait, játékos karakterét, hűségét, engedelmességét, a vele való könnyű kommunikációt, és erre erősített rá.
A hatvanas és hetvenes évek óta a macskák agyának mérete állandó téma a kutatók körében. Minden háziállatunk egy vadon élő faj verziója, de a macskák esetében ez egy kicsit bonyolultabb: a Felis silvestris catus legalább Krisztus előtt 7000 óta van már az ember közelében, de sok kutató úgy véli, mégsem sikerült igazán háziasítani. A macska okos fejében akkor határozta el, hogy hozzánk csapódik, amikor elkezdtük művelni a földet, fellendült a mezőgazdaság, így magunkhoz vonzottuk a rágcsálókat. A macska követte a táplálékát, kiiktatta a kis kártevőket, így letette az emberrel való együttműködés alapjait.
De ennek a kapcsolatnak az lett a következménye, hogy a macskák megváltoztak: egy új tanulmány megerősíti, hogy koponyaűr-térfogatuk csökkent, így az agyuk mérete is.
A kutatók a házimacskák (Felis silvestris catus) és az európai (Felis silvestris silvestris) és afrikai vadmacskák (Felis silvestris lybica) koponyájának méretét hasonlították össze – ezek azok az ősfajok, amelyekből macskáink lassan kifejlődtek. Koponyájuk kevésbé terjedelmes, mint az őseiké. A kutatók adatai azt mutatják, hogy a házi macskáknak valóban kisebb a koponyatérfogatuk (ez kisebb agyvelőt jelent), mint az európai vadmacskák és a házi macskák vadon élő őseihez, az afrikai vadmacskákhoz képest. Azt is megállapították, hogy a házi macska és az európai vadmacskahibridek koponyatérfogata a két szülőfajé közé esik.
A kutatók úgy vélik, hogy ez a háziasítás során tapasztalható engedelmességi szelekció következménye, ami az ingerlékenységhez és a félelemhez kapcsolódóan kevesebb idegi gerincsejt termelődéséhez vezet. Ez a jelenség pedig a stresszreakció, az agy méretének és az általános test morfológiájának megváltozásához vezethet. Ez azt bizonyítja, hogy a macskák – annak ellenére hogy más házi fajokhoz képest képesek nélkülünk is boldogulni – olyan állatok maradtak, amelyek sokat változtak a velünk való érintkezés során, még akkor is, ha ez kevésbé látható, mint a birkáknál vagy a kutyáknál.
A kutatók szerint a házi macskákat továbbra is vérmérsékletük szerint választják házi kedvencnek, ami alkalmassá teszi őket a domesztikálásra. Karmai és vadászati képessége ellenére – ami károsítja az ökoszisztémákat – a macskának ma már nincs sok köze a vadállatokhoz.
A tudósok – mint oly sokszor – most is relativizálják kutatásaik eredményeit. Szerintük több adatot kellene gyűjteni több fajról, hogy teljes mértékben megértsük a háziasítás macskákra és különösen agyuk méretére gyakorolt hatását. Az eddig összegyűjtött információk szintén korlátozottak, mert, mint mondják: „Mindig fel kell ismernünk, hogy egy jelenleg (vagy nemrégiben), vadon élő állatpopulációt hasonlítunk össze a háziasított formával, nem pedig a valódi őspopulációval.”
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon