Hallgassa meg, hogyan beszéltek az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak!

Nem kevesebb mint 14 ősi nyelv hangzását rekonstruálták kutatók a sumeroktól a majákig, a vikingektől a keltákig. Olyan, mint egy időutazás, lenyűgöző belefülelni a történelmi múltba. A kérdés azonban az, hogy honnan lehet valamit is tudni már régen nem úgy beszélt vagy egyenesen kihalt nyelvek hangzásáról. Hiszen nincsenek hangfelvételek az athéni vagy a római fórumok nyüzsgő hangforgatagáról vagy a szónokok pátosztelinek gondolt, nagyívű hanghordozásáról vagy egy viking ivó alpárinak képzelt hangzavaráról. Legfeljebb csak sejtéseik, ilyen-olyan elképzeléseik lehetnek a nyelvészeknek, amelyeknek csak a szabadon szárnyaló fantázia szabhat határt.

Még az igencsak élő és viruló angol is másképpen hangzik Új-Zélandon, Írországban vagy éppen Brooklynban, de még két barát ugyanabból a kisvárosból is máshogy ejthet ki egy-egy szót, és máshogyan szólal meg, amikor verset mond, vagy amikor a barátokkal lóg. Ugyan mit lehet mondani bármi érvényeset több ezer évvel ezelőtti beszédek megszólalásáról, arról, hogy miként ejtették a szavakat, milyen volt a nyelvek dallama?

A válasz meglepő lehet, de eléggé sokat, még akkor is, ha rengeteg finom részlet valószínűleg elveszett örökre.

Itt van mindjárt az ókori latin. Az biztos, hogy sohasem fogjuk pontosan megtudni, milyen is lehetett a klasszikus latin hangzása, hogyan beszélhetett Cicero, legfeljebb csak durva közelítéssel lehet következtetni rá, méghozzá a nyelv írott formájából. Klasszikus latin nyelvű írott forrásból pedig akad bőven. Egy-egy nyelv hangzását azonban nem a szavak leírt alakjai formálják, hanem inkább a beszéd dallama:

• a hangsúly,
• a hanglejtés,
• a jellemző szótagszerkezet,
• a magánhangzók és a mássalhangzók minősége határozza meg.

Ezért vagyunk képesek nyelvek hangzását utánozni, és bármilyen nyelven „halandzsázni”, anélkül, hogy egyetlen szót is ismernénk.

Nem teljesen reménytelen 

A latinnak, görögnek vagy éppen a szanszkrit nyelvnek azonban máig töretlen, gazdag hagyománya van, amely rengeteg segítséget ad a nyelvészeknek. Elég csak arra gondolni, milyen sok élő nyelv használja a latin ábécét, az ismerős írásrendszer pedig sok, kiejtéssel kapcsolatos információt örökít nemzedékről nemzedékre.

Tisztában vagyunk például azzal, hogy a latinban gyakori a szóvégi nazális mássalhangzók (m és n) meggyengülése és eltűnése, vagy hogy két egymást követő mássalhangzó közül az elsőt gyengébben ejtik például a görögben és a szanszkritban.

A tudósok például már részletesen feltérképezték a proto-indoeurópai nyelv jellemzőit, azét az ősi nyelvét, amelyből az összes (mintegy 150) indoeurópai nyelv származik. Tették ezt annak ellenére, hogy nem maradt fenn semmiféle írásos bizonyíték, mert nem is maradhatott, ugyanis a proto-indoeurópai nyelvet még az írás kifejlődése előtt beszélték, a belőle eredő és máig beszélt nyelvek sokasága azonban valóságos kincsestár.

például az újlatin nyelvekből, a spanyolból, a franciából, az olaszból és a románból kiindulva és azokat összehasonlítva. De az írásrendszerek különféle szabályaiból is sok mindenre következtetni lehet. És ha körül kellene írni, mit hallanánk a Forum Romanumon, akkor a hangsúlyozást, a szótagszerkezetet, a magán- és mássalhangzók használatát és a szóvégződéseket figyelembe véve az ókori latin hangzása olyasmi lehetett, mintha a mai latin-amerikai spanyolt olasz akcentussal beszélnék.

Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki...

De hogyan beszéltek eleink 800 évvel ezelőtt? Hogyan hangozhatott például a legkorábbi latin betűs magyar nyelvű szövegemlék, a Halotti beszéd és könyörgés (1192-1195 körül)? A magyar nem az indoeurópai, hanem az uráli nyelvcsalád tagja, viszont latin ábécét használ, ezért itt is akadhatnak támpontok. Ennek ellenére nagyon kellene fülelnünk, ha visszacsöppennénk III. Béla király korába, hiszen még ezt az ismert szöveget is alig lehet érteni, és nem valószínű, hogy könnyedén elbeszélgetnénk honfitársainkkal, ahogyan Mézga Aladáron kívül sem értette senki a 30. századi köbüki újmagyarját a Mézga családban. „Kár a magy nyel raj nem ér sen, nem ér sen, és nem is ak megtan.”