Észre sem vesszük, milyen kincseket taposunk le nap mint nap

Több mint tíz éve robbant ki a hazai medvehagyma-őrület, amikor szinte egyik évről a másikra tömegmozgalom indult, és ezrek lepték el március végeken az árnyas erdőket, hogy a divatnak hódolva vadfokhagymát gyűjtsenek kosárszámra. Addig is ott hevert a lábaink előtt ez a finom fűszernövény (Allium ursinum), csak nem vettük észre, vagy egyszerűen nem tudtuk, mi az. Pedig fokhagymához hasonló íze akkor is finom volt, és jótékony hatásainak se szeri, se száma (vitaminbomba, vér- és májtisztító hatású, immunerősítő, akárcsak a fokhagyma), de csak egy kevesek által ismert

Annyira ráfókuszáltunk, hogy jóformán nem is látunk mást ilyenkor, csak medvehagymát, és a lelkes szedegetés közben észre sem vesszük, hogy mi mindent taposunk el közönyösen. 

Ha jó érzékkel kihagyjuk a medvehagymalevelekre kísértetiesen hasonlító és minden porcikájában mérgező gyöngyvirágot (virágzás előtt úgy ismerhetjük fel, hogy nincs hagymaillata), azért medvehagymavakságunkban nem árt a lábunk elé nézni és észrevenni például a zsenge csalánhajtásokat.

A csalánt, a világ talán legközönségesebb és egyik legkellemetlenebb gyomját, amelyik a róla elnevezett szúró, égető, viszkető kiütésekkel ajándékoz meg bennünket, ha puszta kézzel hozzáérünk? A válasz az, hogy bizony.

Definíció szerint azt a növényt nevezzük gyomnak, dudvának vagy gaznak, amelynek (úgy gondoljuk valamiért, hogy) semmilyen haszna sincs számunkra, sőt egyenesen káros, mert tömegesen tenyészik, és elorozza a tápanyagokat és/vagy a fényt féltett kultúrnövényeink elől. Közönséges növény valóban a csalán, mivel bárhol felütheti a fejét, erdőn, mezőn, árok partján, csakhogy a nagy csalánnak (Urtica dioica) számolatlan haszna van, ezért, ha nagyon szőrszálhasogatóak vagyunk, nem is lehetne gyomként tekinteni rá. Tetőtől talpig szőrös, és amint érintkezik a bőrünkkel, jó sokáig viszkető kiütésekkel leszünk tele,

De ezzel vége is a rossz oldalának. Bátran kijelenthető, hogy a csalán az egyik leghasznosabb, legsokoldalúbb gyomnövényünk.

Sok ezer éve éget és szúr

Már a bronzkorban és később az ókorban is népszerű volt, levelétől a száráig és a gyökeréig sokoldalúan felhasználták. Levesnek, főzeléknek vagy éppen pestónak is kitűnő, csak le kell forrázni, és többet nem fog csípni. Háborús idők alapvető ínségeledele, a II. világháború végén Szibériába hurcolt foglyok például jórészt a zsenge hajtásokból főzött csalánlevessel (és fenyőrügyekkel) próbálták elkerülni az éhhalált.

De nemcsak szúr, hanem szűr és serkent is

Teája méregtelenít, és tisztítja a vért, felpezsdíti az egész szervezetet, és még a hajat is erősíti. Hosszú szárának rostjaiból, a kenderhez hasonlóan, szövet és kötél készíthető. És ha mindez nem lenne elég, fogyasztása szerotonint is felszabadít, és jótékony hatással van a nemi hormonokra, amit nem éppen róla feltételeztünk volna. De még a pollenallergia tüneteit is enyhíti, ami azért érdekes, mert a csalánkiütés is egyfajta allergiás reakció. Ám mégis. Nélkülözhetetlen háztáji liba-, kacsatakarmány, biokertek alapnövénye, természetes és hatékony permetszer és komposztalapanyag. Túlzás nélkül mondhatjuk: csalán nélkül nincs biokertészet, ezért se tüntessük el élből, ha szembetalálkozunk vele. 

hanem azért, mert az ízületek (és a reumások) nagy barátja, „ellenirritáló” vegyi anyagai ugyanis csökkentik a fájdalmakat. Feljegyzések szerint a római katonák csalánlevelekkel dörzsölték be végtagjaikat, hogy elviseljék Nagy-Britannia zord éghajlatát, Julius Caesar légiósai pedig éberségüket serkentették a szúrós növénnyel.

Valóságos vegyi kincsestár buzog tehát ebben a „hétköznapi gazban”. De sok más gyomnövényben is, amely ott lapul úton-útfélen a bakancstalpaink alatt.

Fűszer, gyógyír, vitamin

Bármikor eltaposhatjuk például a francia konyha alapfűszerét, a petrezselyem zöldjéhez hasonlító ánizsos, édeskés zamatú turbolyát (Anthriscus cerefolium). Vagy a pitypangot (Taraxacum officinale / gyermekláncfű), amelynek bóbitájával mindenki játszott gyerekkorában. Az azonban kevésbé ismert, hogy nemcsak szép, hanem vérbeli gyógynövény is, fiatal levelei ugyanis gyulladáscsökkentő, vizelethajtó, vértisztító hatásúak, és javítják az emésztést. Ahogyan a kövér porcsin (Portulaca oleracea) húsos szára és finom levelei is majd kicsattannak a vitaminoktól, és (kapaszkodjunk meg!) az ómega-3-tól, a koronavírus-járvány idején (is) bűvösnek kikiáltott védelmező zsírsavtól. Ezt a jórészt tengeri halakban előforduló csodaszert ugyanis mindössze alig egypár növény képes csak előállítani. A kövér porcsin pedig megteszi. 

Ultra egy növény az ibolya

De talán a legértékesebb növény a talpunk alatt az ibolya, amelynek temérdek fajtája nemcsak hogy szép, hanem a gyógynövények királynője is. A leveleiből készült főzet tisztít, fertőtlenít, hurutot old, és az aszpirinhez hasonlóan lázat csillapít. Jó köhögés ellen, leforrázott virága (ibolyaszirom-tea) pedig a szemgyulladásra. Indiában hagyományosan ibolyával kezelik a mandulagyulladást, és annyira erős antioxidáns, hogy kutatások szerint alkalmas egyes daganatos betegségek megelőzésére is.

Már ez is több mint pazar. De készül belőle lekvár és szirup is, vagy éppen kandírozott ibolyavirág-édesség (Erzsébet királyné, Sisi nagy kedvence).

Ezért ha medvehagyma után kutatva áttrappolunk egy ibolyaszőnyeggel borított tisztáson, gondoljunk arra, hogy valóságos aranymezőt taposunk le, 20 gramm tiszta ibolyalevél-olajhoz ugyanis körülbelül egytonnányit kell összegyűjteni ebből a törékeny virágból.