Honnan ered, és miért szeretjük az eső illatát?

Alacsonyan szállnak a fecskék, piros az ég alja reggel, a Holdnak udvara van, aligha eső nem lesz, sorjáznak a népi bölcsességek, amiket megtoldhatunk azzal, hogy ha finoman földillatúvá válik a levegő, megfűszerezve egycsipetnyi édes-csípős bukéval, akkor esőre áll az idő.

De tényleg kiszagolhatjuk az esőt? Azon nem lepődünk meg, hogy sok állat igenis megérzi az illatát, de nekünk, embereknek legendásan rossz a szaglásunk, a kutyákat például százezerszer erősebb szaglóérzékkel áldotta meg az evolúció. Ráadásul az esővíz színtelen-szagtalan, honnan jön akkor az esőillat?

A kellemes, enyhén édes-csípős-szúrós aromának az eredete nyilvánvaló: az érkező zivatarok képesek atomokra bontani a levegő oxigénmolekuláit, az oxigénatomok aztán (rekombinálódva egymással) hármasával is összeállhatnak. Az így keletkező ózonmolekulákat pedig a zivatarfelhőből lefelé tartó erős légáramlatok az orrunkba szállítják.

De honnan származik az esőillat alapkarakterét adó, finom földes szag?

Illóolajok és döglött baktériumok

Hogy nem az esővízből, azt csak 1964 óta tudjuk, amikor egy ausztrál tudóspár (Isabel Joy Bear és R. G. Thomas) komolyabban kezdte tanulmányozni az eső aromájának eredetét, és a Nature-ben megjelent cikkükben („Nature of Agrillaceous Odor”) megalkották a petrichor kifejezést a görög petros (kő) és ichor (az istenek vére az ókori mítoszokban) szavakból, és a csapadék keltette illatokat innentől ezen a néven kezdték emlegetni, nem csak tudományos körökben.

Rájöttek, hogy

és a vízcseppek szabadítják fel őket onnan. Kézenfekvő persze, hogy egy földes jellegű illat a földből származzon, de az már kevésbé, hogy mi a titkos recept, és pontosan milyen anyagok alakítják ki az összetéveszthetetlen természetes aromát.

Az egyik forrás olyan különféle olajok keveréke, amelyeket növények választanak ki száraz időszakokban. Amikor érkezik a vihar, az olajok vegyületeit fel- vagy inkább kiszabadítják, kiszorítják a földből és a növényekből az esőcseppek, a levegőbe kerülő különféle illékony zsírsavak (köztük a sztearinsav és a palmitinsav), alkoholok és szénhidrogének pedig összekeverednek, és kellemes földes jegyet adnak a petrichornak. A páros azt is megfigyelte, hogy ezek a száraz időben termelt olajok gátolják a magvak csírázását, végső soron korlátozzák a szűkös vízkészletek felhasználását.

A másik összetevő egy nedves, erdős területeken gyakori anyag, a geozmin, amelyet talajlakó baktériumok, az úgynevezett aktinomikéták termelnek, amikor elpusztulnak. A talajra csapódó esőcseppek ereje a levegőbe juttatja, a nedves levegő pedig az orrunkba repíti a vegyületet. Az emberi orr különösen érzékeny az illatára, de geozmin adja a kukorica, a cékla, a retek vagy éppen az őzlábgomba kellemesen földes ízét is. 

Vidéken illat, városokban szag

Igazán intenzív esőillat száraz időszak után árad szerteszét, na és persze inkább vidéken. A városi betondzsungelben a koncentrálódó szennyeződések és a kevés föld és növényzet miatt inkább valamiféle megfoghatatlan, poros esőszag érezhető.

Az biztos, hogy az állatok előbb kiszagolják a közelgő zivatart, mint mi, és vélhetően a zivatarfelhőkből jövő szúrós szagú ózon révén. Ezt a nagyobb koncentrációban mérgező gázt a szél hamarabb az orrunkig fújja, mint fölénk az esőfelhőt, és azonnal felkelti a „vigyázat, jön a vihar!” nyugtalanító érzését. 

Figyelje az állatokat!

Az állatok viselkedése hirtelen megváltozik. A kakasok nem hagyják abba kukorékolást még napnyugta után sem, a kutyák füvet esznek, a macskák pedig a szőnyegeket és a függönyöket karmolásszák, a lovak nyugtalanul összegyűlnek a karám sarkában, a birkák összevissza rohangálnak, a szamarak artikulálatlanul ordítanak, és a fülüket rázzák, a méhek a kaptárjaikban maradnak, a szúnyogok pedig agresszíven letámadják az embereket, és vadul csípni kezdenek.

Az emberek is nyugtalanok lesznek a vihar előtti csendben, ha pedig leszakad az ég, hanyatt-homlok beszaladnak a házba, vagy más menedéket keresnek. Ha magát az esőt, záport, zivatart, felhőszakadást nem is, az illatát azonban szinte mindenki szereti, és ennek csakis az lehet az oka, hogy ha ronggyá ázunk is, génjeinkbe kódolva, ösztönösen tudjuk, hogy eső nélkül nincs élet.