Egy óra napozás is végzetes lehet a világ legradioaktívabb tava mellett

Ugyan sokáig azt hihettük, soha nem köszönt be az igazi nyár, június végére páros lábbal rúgta ránk az ajtót az időjárás, ezzel pedig kezdetét vette a nyaralási szezon is – ha azonban még csak most gondolkodik azon, hogy hova lenne érdemes utazni, adunk egy remek tippet: az oroszországi Karacsáj-tavat mindenképp kerülje el.

Kevés olyan hely van a Földön, amelynek közelében szimplán egy óra pihenéssel is véget vethetnénk az életünknek, az oroszországi Karacsáj-tó azonban pontosan ilyen – ez ugyanis a bolygónk legradioaktívabb tava. Neve a helyi nyelveken „fekete vizet” vagy „fekete patakot” jelent, utalva a vizével kapcsolatos szörnyen magas szennyezettségi szintre – ami nem túl meglepő módon nem magától vált radioaktívvá.

Minderről a Majak Termelési Egyesülés vagy röviden Majak-komplexum tehet, amelynek építési munkálatai 1945 augusztusában kezdődtek. A cél a szovjet nukleáris fegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt, amit úgy értek el, hogy a reaktorban a dúsított uránt a telep radiokémiai üzemében radioaktív bomlástermékekkel együtt feloldották, majd az így nyert plutóniumot a metallurgiai-kémiai üzemben megtisztították.

Az 1960-as évek elején a vállalat radioaktív hulladékot feldolgozó és radioaktív izotópok előállítására alkalmas üzemek építésébe kezdett, ennek okán a későbbiekben a hulladékfeldolgozás és az izotópok előállítása vált elsődleges feladatává – a problémát csak az okozta, hogy az üzem éppen arról feledkezett meg, hogy a saját maguk által termelt radioaktív hulladékkal mit tegyenek. Mindez végül a szomszédos Karacsáj-tóban kötött ki, ami nem kevés gondot okozott az 1900-as évek végén a környéken élőknek.

Milliókat tett ki veszélynek

A Karacsáj-tó a Déli-Urál hegyei között bújik meg, az 1900-as évek elején pedig csodás látványt nyújtott – a probléma akkor kezdődött, amikor temérdek mennyiségű radioaktív hulladékot kezdtek a tóba önteni. A kisebb bajt az jelentette, hogy a radioaktív anyagok szinte azonnal bejutottak a talajvízbe,

A tó területe az 1951-es 0,5 négyzetkilométerről 0,15 négyzetkilométerre zsugorodott, 1968-ban a tó környékének aszályos időjárása miatt pedig a szél a kiszáradt tómederből a radioaktív port elkezdte széthordani, ezzel több milliónyi embert 185 petabecquerel sugárzásnak kitéve.

Egy óra napozás is halálos lehet mellette

Az 1990-es években, jóval azután, hogy a tó megszűnt szemétlerakónak lenni, a Natural Resources Defense Council szerint a tó tízméteres környékén 600 röntgensugárzási szintet mértek, mely elég ahhoz, hogy kevesebb mint egy óra alatt megöljön egy embert. Összehasonlításképp: már 100 röntgensugár-terhelés elég ahhoz, hogy sugárbetegséget okozzon, 400 röntgen pedig valószínűleg a legtöbb embert egy hónapon belül megölné.

Az elmúlt években mintegy 263 millió dollárt fektettek abba, hogy csökkentsék a terület szennyezettségi szintjét. A Nuclear Engineering International 2016-ban arról számolt be, hogy a Karacsáj-tavat földdel, kővel és speciális betontömbökkel töltötték fel, míg a Majak honlapján közzétett nyilatkozat szerint a tó lezárását követő első 10 hónap során végzett megfigyelés azt mutatta, hogy „egyértelműen csökkent a radionuklidok lerakódása a felszínen”, míg a föld alatti vizek szintje „a normán belül van, és nem mutat aggodalomra okot adó értékeket”.

Mindezek ellenére azonban a washingtoni székhelyű Worldwatch Intézet továbbra is a Föld legszennyezettebb helyének nevezte a Karacsáj-tavat, amely jelenleg is komoly problémát jelent a helyi ökoszisztéma számára.

(Wikipedia, IFL Science)