Bosszúhadjáratot indítanak az állatok az emberek ellen?

Időről időre felröppennek hírek orkák támadásairól, divathóbortjairól, madarak militarista fészekvédelméről, tolvaj vidrákról, de vajon nem hibás-e az állatoknak emberszerű viselkedést, trendkövetést, bosszúhadjáratot tulajdonítani? A The Smithsonian podcastjében egy etológus és egy tudományos szerkesztő beszélgetett arról, valóban vannak-e emberi tulajdonságai az állatoknak.

A tolvaj szörföző vidra

Az orkák csónakborogatását, jachttámadásait állítólag egy White Gladys névre keresztelt nőstény állat indította el, ezt a viselkedést a fiatalabb orkák eltanulhatták tőle, és így terjedhetett el. A kutatók feltételezése szerint White Gladysnek lehetett egy negatív élménye a hajókkal, ezért kezdett bele az attakokba. A sajtóban sokszor bosszútámadásként interpretálják ezeket, mintha az állatok hadjáratot viselnének ellenünk.

Szintén érdekes a kaliforniai vidra, Otter 841 története, ő szörfdeszkát lopott, és azon közlekedett. Emberszerű viselkedésének magyarázata az lehet, hogy fogságban született, és emberek között nevelkedett. Ezért nem fél, nem óvatoskodik, viszont lop!

Nyáron az európai varjakról és szarkákról is érdekes történetek kaptak szárnyra: a madarak olyan tüskékkel szerelték fel fészkeiket, amiket az emberek használnak ellenük tetőkön, épületek erkélyein. Ezeket elcsenték, és beépítették fészkeikbe. Mintha visszavágnának nekünk?

Ha szándékosságot feltételezünk például a kardszárnyú delfinek támadásai mögött, akkor jusson eszünkbe az is, hogy egy direkt attak egy ekkora állattól bizony komoly emberi sérülésekkel is járna. Nem hihető, hogy a fogság, a delfináriumokban való szerepeltetés miatt mennek neki a jachtok lapátjainak, döngetik a hajótestet, ezek nem bosszúhadjáratok. 

Állati elmék, emberi érzelmek

Lori Marino idegtudós az állatok viselkedését és intelligenciáját tanulmányozza, különösen a tengeri emlősökét és ő az egyik szerzője annak a tanulmánynak is, amelyben bizonyításra került, hogy a palackorrú delfinek felismerik magukat a tükörben. Szerinte az emberi tulajdonságok átruházása az állatokra nem is feltétlenül antropomorfizmus, mivel az érzelmekhez, a memóriához kapcsolódó agyi struktúráik hasonlóak a miénkhez. Vagyis egyáltalán nem tévedünk, ha felismerjük, hogy hasonló képességeken osztozunk a delfinekkel, a  bálnákkal és más emlősökkel.

A világon különböző orkakultúrák vannak, saját szokásokkal, például Új-Zéland öbleiben a kardszárnyú delfinek más dialektusban kommunikálnak, mint Brit Columbiában vagy Washington partjainál. Társadalmi kötelékeik erősek, érzelmesek, szeretnek együtt lenni, ezért okozunk nagy kárt azzal, ha kiszakítjuk őket saját kis mikrokörnyezetükből.

Ezért reagálnak sokszor úgy, ahogy mi is tennénk, gondoljunk csak Tahlequah esetére, az orkára, amely gyászában 17 napig hordozta magával halott újszülöttjét. Ahogy a kutatók mondták, „ugyanannak a rendszernek a különböző változatai vagyunk.”

Agyban nagy méhek

Emberi tulajdonságok nem csak a nagy agyú állatoknál figyelhetők meg, akár a madarakra és a rovarokra is jellemzőek. A méhek például a szociális tanulás, az emlékezet, a játék mintáit mutatják. Akár az egysejtű állatokig visszamenve, az idegrendszer vizsgálatakor láthatunk egy közös szálat: az agy nagy szerepét a viselkedés értelmezésében, irányításában és az érzelmek vezérlésében.

Differenciálnunk kell azonban a fogságban tartott és a szabadban élő állatok között, mert míg a fogságban tartottak lehetnek agresszívek, stresszesek, és éhezhetik az ember figyelmét, a vadon élő állatok tőlünk függetlenül élik mindennapjaikat, legyen ez akár egy kíváncsiságból fakadó yachttámadás vagy egy kívánatos szörfdeszka ellopása.

És ha nem is szándékosan teszik, amit tesznek, csak játékból, az emberek akkor is kezdik elfogadni a mi kontra ők mémet, és talán van, aki a rossz szándékot feltételezve, ártani is akar az orkáknak, a lopós vidráknak, a védekező madaraknak.

A közösségi hálózatelemzés tudománya azt vizsgálja, hogy hat egy állati csoportra, ha az ember beavatkozik. Például ha az ember kiemel egy delfint a közösségéből, de ha ez egy, a delfintársadalom szélén levő egyed, akkor nem bolygatja meg annyira a csoportot, mintha egy centrális alakot szedünk ki. Ezt is fontos felismerni, és azt is, hogy az állatoknak is a mieinkhez hasonló képességeik és érzelmeik vannak, egyszerre kell szem előtt tartanunk a hasonlóságokat és a különbségeket.