Miért létezik szakáll, mikor vitákat szít, és semmi haszna nincs?

Az élet maga a rejtély, alapvető kérdésekre nem tudjuk a választ, kik vagyunk, honnan jöttünk, és miért vagyunk itt, de zavar szokott támadni akkor is, amikor felhangzik a kézenfekvő kérdés: vajon miért van a férfiaknak szakálluk? Nem hagyja meg mindenki persze, de az arc alsó felén növő szőrzet, amíg csak élünk, hajthatatlan offenzívában tör előre, kifelé (ha van hajunk, ha nincs), és egyfolytában vitákat szül, és állásfoglalásra késztet mindenkit évezredek óta.

Nem teljesen világos persze az sem, hogy miért van hajunk, amikor a testszőrzetünket már régen elveszítettük (ráadásul a főemlősök között miért csak nekünk van). De erre legalább van két elképzelésünk. A szavannaelmélet szerint azért nőtt hajzatunk, hogy megvédjen minket a hőgutától, vagy éppen melegen tartson hideg időben. A képzeletdús vízimajom-elmélet hívei szerint pedig azért, mert amikor a tengerben úsztunk (amire egykoron sokszor rákényszerültünk), a kölykök a hosszú hajuknál fogva tartották a kapcsolatot az anyjukkal.

Más megmaradt emberi szőrzetnek is látni véljük a hasznát. A szempillák segítenek megvédeni a szemet a rovaroktól, portól, homoktól. A szemöldök megakadályozza, hogy a verejték a szemünkbe folyjon. A hónaljszőrzet csökkenti a súrlódást, miközben mozgatjuk a karjainkat, és megakadályozza az izzadság lefolyását. A fanszőrzet véd a baktériumoktól. De a szakáll miért létezik?

Hát azért, hogy melegítsen a hidegben, és megvédje az arc egy részét a leégéstől, és kiszűrje a baktériumokat is, amelyek nehezebben jutnak be így a szájba. Észszerű magyarázatok, de miért csak az emberiség egyik felének jutott efféle luxus? Hiszen a nők arcszőrzet nélkül sem betegednek meg többször, mint a férfiak. Akárhogyan csűrjük-csavarjuk is, nem lehet elfogadható evolúciós magyarázatot adni az arcszőrzetre,

De azért nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az evolúció nem hagy meg felesleges tulajdonságokat tartósan, márpedig az őskori férfiak erősen szőrösek voltak. Mindenütt, nem csak az arcukon. A szakáll pedig valószínűleg a dominanciát jelezte és fokozta azzal, hogy erősebb állkapcsot sejtetett. Mint valami természetes optikai tuning, úgy hathattak az ősi szakállak. Kutatók azonban kiderítettek egy megfoghatóbb okot is:

Méghozzá 37 százalékkal tompíthatja az állkapocsra mért ökölcsapás erejét.

Ez már elég erős érv, különösen, ha hozzávesszük, hogy északi tájakon tényleg jól jöhetett az arcszőr melege.

A csupasz arc meghódította a világot

A szakáll jelentősége azonban nem igazán győzte meg az emberiséget mozgalmas történelme során. A világhódító Nagy Sándor például nemhogy növesztésére buzdította volna katonáit, hanem a történelem egyik döntő ütközete előtt parancsba adta, hogy mindenki szabaduljon meg tőle azonnal, mert a közelharcban a szőrcsomókat könnyen megragadhatja az ellenség. Jól döntött, és ha nem is a csupasz állaknak köszönhetően, de időszámításunk előtt 311 őszén a mai Irak területén fekvő Gaugaméla-síkon legyőzte a korszak legnagyobb birodalmát, a jelentős túlerőben lévő Perzsa Birodalom hatalmas (és szakállas) seregét. Meglepő taktikai lépés volt a kötelező szőrtelenítés, már csak azért is,

Apja, II. Philipposz makedón király is megrögzötten szakállas volt, ahogyan a görögök többsége is, akiknél kifejezetten büntetésként szokták volt valakinek levágni a szakállát. Spártában például a gyávának tartott harcosokat szégyenítették meg így. Nagy Sándort azonban ez nem érdekelte, és tudtán kívül

Amit az ókori rómaiak következetesen át is vettek. Ábrázolásokon, szobrokon a legtöbb császár, politikus, hadvezér sima arcú (és rövid hajú),

Akár örökkévaló norma is válhatott volna az elvárt borotválkozás, ám nem jutott nyugvópontra a szakállas dilemma. Szakállügyben ugyanis finoman szólva is hektikus évszázadok következtek.

Szomorú vége lett a borotválkozásnak...

Követte a rómaiakat a római katolikus egyház is, és a kánonjogban tiltotta meg a papoknak az arcszőrzetet. Ennek ellenére a Michelangelót is bőkezűen támogató reneszánsz pápa, VII. Kelemen tekintélyes szakállt növesztett, hogy így fejezze ki Róma 1527-es (német-római császári seregek) kifosztása feletti bánatát. Ő sem tudta akkor még, hogy divatot teremt, és a következő huszonöt egyházfő, egészen XII. Incéig, szakállasan ül majd Szent Péter trónján.

...a parókához viszont nem illett

A reneszánsz szabadság a szakállak bozontos erdejét is elhozta mindenféle méretben, hosszban és formában, és talán így is maradt volna sokáig, ha az 1600-as évek végén XIV. Lajos, a Napkirály ki nem ebrudalta volna a szőrcsomókat a kifinomult úri körökből. Neki is igaza volt: a hiú és kopaszodó apja (XIII. Lajos) által elterjesztett, de valójában általa kiteljesedett parádés parókákhoz (és persze a magas sarkú cipőkhöz) sehogyan sem illett még egy odaadással gondozott, visszafogott szakállacska sem. Minden szem Párizsra figyelt akkoriban Európában,

Adót vetettek ki rá

Az Orosz Birodalom talán legjelentősebb uralkodója, Nagy Péter cár sem akart elmaradottnak látszani, és miután 1698-ban visszatért nyugat-európai körútjáról, azonnal teljes körű szakálltilalmat vezetett be országában.

Vakmerő egy lépés volt ez, Oroszország és a szakáll ugyanis már régóta szorosan összenőttek. Elődje, a száz évvel korábban uralkodó Rettegett Iván a szakállat szentnek tartotta, a borotválkozást pedig egyenesen Isten elárulásának, egy olyan elvetemült bűnnek, amit az összes mártír vére sem lenne képes lemosni.

Nemcsak a nép hökkent meg a diktátumon, de hevesen tiltakozott (pontosabban kifejezte nemtetszését) a papoknak és a hívőknek évszázadok óta szigorú szakállviseletet előíró keleti ortodox egyház is. Mire a cár meghajolt a közakarat előtt, és a merev tilalmat szakálladóra cserélte. Polgároknak 100, a közembereknek 30 rubelt, a muzsikoknak 365 kopejkát kellett leszurkolniuk egy évre a szakállviselés törvényes jogáért. Úgy tűnik, az adónem jó bevételt hozhatott, mert csak évtizedekkel Nagy Péter halálát követően törölték el a (modernizációsnak szánt) szakállilletéket.

Lázadni kezdett...

Egészen az 1800-as évek közepéig kellett várni, hogy megtörjön a csupasz férfiállak egyeduralma. Pedig a francia forradalom idején a történelmet alaposan átíró Bonaparte Napóleon könnyen szakíthatott volna az idejétmúlt hagyománnyal. Ki nem állhatta a sima képű parókás nemeseket (a rizsporos parókák egyik pillanatról a másikra el is tűntek), de csak azért nem fejezte ki ellenszenvét még egy jól fejlett arcszőrzettel szemben is, mert példaképe Nagy Sándor volt.

Az 1840-es évek forrongó Európájában azonban igazi rebellis tett lett a monarchiák idegeit borzoló, ellentmondást nem tűrő bozontos szakáll.

De Nyugat-Európában is szélsebesen nőni kezdtek az arcszőrzetek. Darwin, Marx, Verne és szinte minden jelentős férfiember eldobta a borotvát, és profetikus szakállra váltott, hogy aztán az I. világháború gázálarcai egy csapásra véget vessenek a zabolátlan hóbortnak.

...majd kreatívvá lett

Az 1960-as évek kötöttségektől szabadulni akaró hippi fiataljai fedezték fel rövid időre újra, majd legutóbb a 2010-es években szigorú formai és ápolási regulák betartásával – egy szalmaláng erejéig – ismét feltűntek, immáron kanadai favágó stílusban a hipszterek között.

Biológiai előnye azonban most sincs, és hiába védhet a pofonoktól, ökölre menni nem mindennapos elfoglaltság,  egyszerűen csak nő és nő a férfiak állán, mint valami céltalan dísz. De ha úgy döntünk, hogy engedünk neki, annyira feltűnő és szembeszökő tud lenni, hogy bárki bármilyen jelentéssel felruházhatja. Például a férfiassággal, a megbízhatósággal, a bölcsességgel, hagyománytisztelettel, különcséggel vagy éppen a lázadással. Bármivel, amit csak a képzelet elbír. Ráadásul kreativitásunkat is kiélhetjük rajta. Arról nem is beszélve, hogy sok nő vonzódik is hozzájuk.