Leszámolna minden sanyargatással az ösztönös antidiéta

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Az emberek többségét érintő szorongások toplistáján az ideálisnak gondolt (vagy a média által sulykolt) testsúly mindenképpen az élmezőnyben foglal helyet. Ezért se szeri, se száma a különféle diétáknak, a skála szinte beláthatatlanul széles, ráadásul ádáz viták dúlnak körülöttük, egymásnak ellentmondó, sőt kizáró módszerek (hitek) csapnak össze.

Népes hívőtábora van a húsmentes, de kifejezetten a húsra épülő étkezésnek is, ahogyan tömegek hódolnak a zónadiétának, a szakaszos böjtre épülő diétának, a candidadiétának, a gluténmentes diétának, a turmixdiétának és még tucatnyi másféle világmegváltó diétának is.

Most viszont megérkezett egy különc versenyző, az intuitív diéta, amely annyira nem óhajt a tömeggel szaladni, hogy határozottan elutasítja az összes bevett fogyókúrázó-mentalitást, az önsanyargató, drákói diétás szabályok követését, és nem kevesebbet ígér, mint hogy úgy érhetjük el a számunkra megfelelő testsúlyt, hogy testünk jelzéseire figyelünk, és azzal összhangban étkezünk.

Első hallásra gyanúsan vonzó módszernek tűnik. Ez is, mint oly sok más praktika is. Akkor ezek szerint – a nevéből adódóan – elég csak az ösztöneinkre hagyatkozni, és ha olyan kedvünk van, akkor nyugodtan degeszre ehetjük magunkat? Mindenféle bűntudat nélkül, és anélkül, hogy elszállt fogyókúrás regulákkal gyötörnénk magunkat?

A Ma is tanultam valamit című podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége, Asiama Evelyn dietetikus, fitneszedző azt állítja, hogy igen, de mégsem egészen. Mint kiderül, az intuitív diéta valójában nem is diéta, hanem annak az ellenkezője: antidiéta. Egy írásos keretrendszerre alapuló szemlélet és kultúra, amely – mivel mindenki eszik – minden embert érint, nem csak a fogyókúrázni akarókat.

És bár a neve azt sugallja, pont nem az impulzív evést („de jó illata van, de nagyon belakmároznék belőle”) támogatja, hanem egy velünk született képességre, az interoceptív tudatosságra fókuszál. Arra, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül el tudjuk dönteni, mikor kell mennünk aludni (akkor, amikor fáradtnak érezzük magunkat), vagy hogy elkapjuk a kezünket, ha valami égeti.

Az éhség és a jóllakottság érzése is ilyen érzés. A lényeg, hogy csakis a biológiai éhség jelzéseire kell odafigyelni, és meg kell adni magunknak azt az energiamennyiséget, amellyel jól működünk. Mint a csecsemők, akik éppen annyit esznek, amennyit kívánnak. Semmivel sem többet.

Mindez nagyon szép, na de valóban működik felnőtteknél is? Hogyan érdemes elkezdeni ezt a módszert? És hosszabb távon is fenntartható-e ez az életmód? A műsorból kiderül. Ahogyan az is, hogy

miért kell tisztelni az éhséget,
a testünk nem ékszer, inkább hangszer,
az evészavarok pedig sohasem az evésről szólnak, hanem a szorongásról, ezért máshogyan kell megközelíteni azokat.

Hallgasson belső megérzéseire, és kapcsolódjon az adásra, már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit. És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a sziesztáról, na és az életünket megkeserítő túlagyalásról! Tudja meg, hogy mit keres a betlehemek sarkában egy letolt nadrágú alak, hogy valóban létezik-e Nagy Ő, és ha igen, akkor merre jár, vagy hogy miként irányíthatjuk az álmainkat, de azt is, hogy kozmikus lottóötös-e az ember, vagy nyüzsögnek-e körülöttünk a földönkívüliek? És persze leplezze le a notórius későket is!