Kiderült a meztelen igazság arról, mióta hord ruhát az ember

2024.02.03. 16:35

Habár ismerünk talpig fess állatokat, például a kifogástalan testőroutfitben hősködő csizmás kandúrt, az élővilágban példátlan módon csak az ember kénytelen ruházkodni, ha nem akar fázni. Az emlősök között kifejezetten ritka a csupaszság, szemérmetlen meztelenségünk okait pedig máig viták övezik. Úgy tűnik, hogy a Homo nemzetség első szőrtelen tagja a Homo erectus lehetett, 1,6 millió évvel ezelőtt. De hogy mi történt pontosan, azt több elképzelés is igyekszik megmagyarázni.

Talán a legmeggyőzőbbnek a szavannateória tűnik, amely szerint hárommillió évvel ezelőtt egy hidegebb és szárazabb periódus köszöntött az afrikai őshazára, ami miatt az őserdős területek egyre inkább ligetekkel tarkított füves szavannákká ritkultak. Az erdős élőhelyeket kedvelő emberszabásúaknak pedig fel kellett adniuk addigi életformájukat. Egyre többet kellett veszélyes, nyílt területeken mozogniuk, sőt futniuk (a két lábra állást is részben a futáskényszernek tudják be). A nagy lótás-futásban pedig könnyen túl lehetett hevülni, és azok élték túl a stresszesebbé váló mindennapokat, akik képesek voltak hevesen izzadni.

A szőrzet azonban gátolta a hőleadást.

Ringben küzd a képzeletdús vízimajom-elmélet is. Hívei szerint a törzsfejlődés során egy-két millió éven keresztül egy vízzel körülvett szigeten élt távoli őseink egy domináns csoportja, és a tengerparti és vízi élethez felesleges volt a szőr. De nem csak csupaszságunk ered ebből az időből – állítják –, hanem például olyan tulajdonságaink is, hogy máig szeretjük a vizet, lefelé néz az orrnyílásunk, sós a könnyünk, és könnyedén tudjuk szabályozni a légzésünket.

Meztelenségünk magyarázata lehetett az is, hogy meg kellett szabadulnunk a veszélyesen elszaporodó, szőrzetben élő vérszívó ektoparazitáktól (például kullancsoktól). Egy másik hipotézis a tűzhasználathoz köti a szőrzet eltűnését, mondván, a tűz melege okafogyottá tette a szőrbunda viselését.

Bármi is volt a meztelen igazság, őseinknek mindenképpen fel kellett öltözniük, a kérdés csak az: mióta ruházkodik az ember?

Mutatós a legrégibb ruha

A legrégebbi ismert ruhadarab egy V nyakú vászoning, amelyet Flinders Petrie egyiptológus fedezett fel 1913-ban az ókori egyiptomi Tarkhan temetőben, az első fáraódinasztia egyik sírjában. Korát (radiokarbonos kormeghatározással) csak az utóbbi években derítették ki: valamikor időszámításunk előtt 3482 és 3102 között készült.

V nyakú vászoning az ősi Egyiptomból, amelyet a világ legkorábbi fennmaradt ruhadarabjának tartanak
V nyakú vászoning az ősi Egyiptomból, amelyet a világ legkorábbi fennmaradt ruhadarabjának tartanak
Fotó: Werner Forman / Getty Images Hungary

Tehát több mint ötezer évvel ezelőtt már biztosan viseltek ruhát. Gyanítható azonban, hogy nem meztelen emberek alapították körülbelül 9 ezer évvel ezelőtt az első településeket. A probléma az, hogy a bőrből, gyapjúból vagy növényi szálakból, például lenből készült darabok mindegyike jó eséllyel rég lebomlott már, ezért kicsi a valószínűsége, hogy előkerülhetnek. A Tarkhan-ruha is csak azért maradt fenn, mert rendkívül száraz környezetben hevert.

Egész ruhadarabokat ugyan nem, de növényi szálakból szőtt textildarabkákat találtak korábbról is. Például a történelem egyik legelső településén, a törökországi Çatalhöyükben, ami egyértelműen arra utal, hogy

nem ádám/éva kosztümben szervezték meg az első városi közösségeket

az újkőkorban, körülbelül 8500 évvel ezelőtt. Azaz már bizonyíthatóan ruházkodtak a növénytermesztésbe fogó, gabonaalapú életmódra váltó, letelepedett emberek. De mi van a vadászó-gyűjtögető kőkorszaki ősökkel?

A grúziai Dzudzuana-barlangban talált lenszálak azt sugallják, hogy már 30 ezer évvel ezelőtt textilt öltöttek magukra arrafelé. A szálak egy részét (szövés előtt) megcsavarták, és természetes pigmentekkel festették. Ami azért érdekes, mert – ezek szerint – nemcsak szükségszerű praktikumként gondoltak rájuk, hanem egyedi ruházattal fejezték ki egyéniségüket is.

Most már jó távolra mentünk vissza a múltba. De még nincs vége. Paleontológusok egyik kincsestára a dél-afrikai Sibudu-barlang. Többek között itt bukkantak rá a legrégibb (64 ezer évesre becsült) csont- és kőnyílhegyekre is. Szenzációs felfedezés, az íj ugyanis forradalmian új és hatékony fegyver volt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Afrikából körülbelül 60 ezer éve szétrajzó Homo sapiens kiszorítsa a többi Homo fajt (legfőképpen az Eurázsiát sok százezer éven keresztül belakó Neander-völgyieket), és elterjedjen az egész földön. Nem kevésbé jelentős az ugyancsak a Sibudu-barlangból előkerült legrégibb, csontból készült tű sem, ami arra enged következtetni, hogy már 61 ezer évvel ezelőtt összetettebb ruhadarabokat varrtak őseink.

De még itt sem állhatunk meg. Bármilyen mellbevágó ugyanis, de a ruhahasználat kezdetének legelfogadottabb (közvetett) bizonyítékát a tetvek szállították. Kétféle tetű ragaszkodik mindhalálig az emberhez: a fejtetű és a ruhatetű. Utóbbi a fejtetű közeli rokona. Mindegyikük szárnyatlan, vérszívó rovar, és egész életüket az emberi testen és a ruházatban töltik. Annyira kötődnek hozzánk, hogy az emberi testen kívül 24 órán belül elpusztulnak. A tudósok ezért releváns indikátornak tekintik a ruhatetűt,

és erős korrelációt feltételeznek az első felbukkanása és a ruházkodás kezdete között.

Összevetették ezért a két parazita DNS-ét, és arra jutottak, hogy valamikor 83–170 ezer évvel ezelőtt válhatott le a fejlődési vonala a fejtetűről, és specializálódott emberi öltözetre a ruhatetű. Így a ruházat eredetét is ekkorra teszik.

Azaz már ruházatban hagyhatta el Afrikát, és hódította meg a kontinenseket a Homo sapiens.

A hűvösebb északi tájakon nem is lehet túlélni másként.

Szőrmékben jártak a Neander-völgyiek

Legkorábban tehát 170 ezer évvel ezelőtt öltözhettünk fel, de az északabbra élő rokonaink, a Neander-völgyiek sokkal korábban. Nincs arra utaló nyom, hogy tartósan betették volna a lábukat a meleg Afrikába. Európában és Közép-Ázsiában azonban sok helyen megtalálták maradványaikat. Nem kevesebb mint három nagy jégkorszakot vészeltek át (Mindel, Riss és a Würm), testalkatuk pedig olyan volt, mint egy birkózóé: a mai embernél valamivel alacsonyabb, zömök és robusztus. Ezzel a termettel minimalizálták szervezetük hőveszteségét, így is alkalmazkodva a hideg éghajlathoz. Na meg úgy, hogy valószínűleg szőrmebundát hordtak több százezer éve, ahogyan sok fantáziaképen is ábrázolják őket. Délebbre, mint például utolsó fellelt (körülbelül 28 ezer évvel ezelőtti) táborhelyükön, Gibraltárban azonban nyilván kevésbé volt szükségük prémekre.

Viszont a ruhakészítésre utaló legkorábbi jelek még korábbról valók: a bőrök kaparására használt első kő- és csonteszközök ugyanis 780 ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Persze az állati bőrök más célokat is szolgálhattak, például sátorszerű menedéket nyújtottak, de hűvös klímában kizárt, hogy távoli őseink ne fedték volna testüket valamivel. És nem valószínű, hogy fűszoknyában vadásztak mamutra.

Mivel nemcsak a textilek, de a szőrmék sem maradnak fenn, ezért minél messzebbre megyünk vissza a múltba, annál nehezebb közvetlen bizonyítékot találni – talán soha nem fogjuk megtudni a meztelen igazságot a ruházat hajnaláról.

Ők hordtak először nadrágot

Ám az első nadrágokról talán igen. Két, nadrágba bújt férfi maradványait ásták ki nyugat-kínai sírokból a kínai Tarim-medencében található Yanghai temetőben. Viselőik 3300–3000 évvel ezelőtt élt nomád lovas pásztorok voltak. A lovaglás kezdetének ideje bizonytalan, de legalább 4000 évre nyúlik vissza, és igencsak úgy tűnik, hogy közép-ázsiai lovas nomád pásztorok találták ki a nadrágot.

Úttörő vívmány volt ez a fazon a ruhagyártás történetében,

amit vélhetően az motivált, hogy a köntös, tunika, tóga, szoknya vagy bármiféle lebernyeg nem igazán alkalmas a lovas életmódhoz. Az egyenesen szabott száraival és a széles lépésbetéttel az ősi gyapjúnadrág azonban igen, és kidolgozása annyira míves, hogy akár egy mai darab is lehetne.

Keleti lovas népként a magyarok is nadrágban honfoglaltak, de azt azért érdemes távolságtartóan kezelni, hogy állítólag a magyarok hatására terjedt el a nadrág általános használata a köntösökbe bújt Nyugat-Európában. Az ókori gallok például már sok száz évvel korábban ellesték más keleti népektől, és az őket meghódító tógás-tunikás rómaiakat annyira meglepték a nadrágjaik, hogy Gallia egyik részét nadrágosnak (Gallia Braccata) nevezték el. Karrierje páratlan, a rizsporos parókákat diszkvalifikáló francia forradalmat követően pedig a nadrág máig tartó egyeduralmat gyakorol, és kihívója is alig akad. 

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM