Egy érsek, aki majdnem minden állatot megkóstolt

A 18. század vége felé született William Buckland egyszerre volt anglikán lelkész, úttörő paleontológus és geológus, na meg az első brit dinoszauruszcsontváz felfedezője. Emellett valószínűleg a legtöbb állatot kóstoló ember, aki valaha élt a Földön, pedig már 240 év eltelt a születése óta. Ne gondoljuk azonban, hogy egy hóbortos őrültről van szó: forradalmasította a brit őslénytant és a földtörténeti stúdiumokat, oxfordi előadásai igazi sztárrá tették a viktoriánus Angliában.

Buckland teológiai tanulmányai után oxfordi ösztöndíjasként ásta bele magát az akkor még fiatal tudományokba, a paleontológiába és a geológiába. 41 évesen elvette a 28 éves Mary Morelandet, akit szerencsére szintén nem hagyott hidegen a tudomány, közös otthonuk ugyanis leginkább a Gerald Durrell által leírt korfui házhoz volt hasonló: közönséges és szuperegzotikus állatok mindenhol. 

Tudományosan az ürülék

Legnagyobb érdeme, hogy leírta az első brit dinoszauruszleletet, a Megalosaurust, de az 1822-ben megjelent An Assemblage of Fossil Teths and Bones című művében a Kirkdale-barlangban talált fosszilis maradványok alapján az ősi hiénákról is alapos értekezést készített. A barlangot kőbányászok fedezték fel 1821 nyarán, és azért volt óriási szenzáció, mert a talajt a mai hiénákhoz, elefántokhoz, vízilovakhoz hasonló állatoktól származó iszapba ágyazott csonttöredékek borították. A barlang leleteinek tanulmányozásakor tengerimalaccal etetett meg egy kölyök hiénát, majd ennek ürülékét vetette össze a barlangban talált, csontokat tartalmazó ősszéklettel. És megszületett a felismerés: a koprolit, a fosszilizálódott ürülék fontos információkat hordoz az evőről és az elfogyasztott állatról is, ezzel megalapozta a koprológia tudományát.

A barlangon belüli csontleletek és a barlangon kívüli hiányuk, továbbá a kavicslerakódások mintázata alapján Buckland meg volt győződve arról, hogy valóban volt egy bibliai özönvíz. 1823-ban publikálta a Reliquiae diluvianae – Az árvíz ereklyéi című könyvét, melyben Noé bárkájának történetét is leírja, de tudós kollégái hibákat fedeztek fel érvelésében és Buckland, mivel soha nem volt merev a téziseit illetően, irányt változtatott. Felismerte, hogy svájci–amerikai geológus-paleontológus kollégájának, Louis Agassiznak (nem összetévesztendő André Agassi hamis hajú teniszezővel, bár akár lehet köztük valami távoli kapcsolat) igaza lehet, amikor egy ősi jégkorszak-teóriát hangoztat. Ő is jégkorszakhívő lett. Az árvízelméletet pedig elvetette. 

1824-ben jelentette be, hogy Stonesfieldben felfedezték egy óriási hüllő fosszilis csontjait, amit Megalosaurusnak nevezett el, és megalkotta az első teljes leírást arról, ami később a dinoszaurusz definíciója lett. Ez volt az első brit dinoszauruszlelet. A Megalosaurus-tanulmány megerősítette Buckland szakmai hírnevét, de tudományos jelentősége, mint első komoly dinoszauruszleírás, csak utólag vált nyilvánvalóvá.

Nem a párduc

Buckland élete nagy részét a Szentírás és a geológia összeegyeztetésének szentelte, egyik nagy műve (The Bridgewater Treatises on the Power, Wisdom and Goodness of God as Manifested in Creation) az ásványlelőhelyektől a fosszilis növényekig mindent megvizsgált, hogy bizonyítékot találjon egy intelligens alkotóra. Rengeteget fáradozott azon, hogy a geológia eredményeit vonzóvá tegye a hívők számára, hogy összeegyeztesse a Bibliát a tudománnyal, de azt nem feltételezte, hogy egyedül vagyunk az univerzumban.

Nem csak tudósként, egyetemi tanárként hagyott nyomott, azt a kihívást is igyekezett teljesíteni, hogy a bolygó minden állatát megkóstolja.

Buckland szerint a vakond és egy légyféle volt a legundorítóbb mind közül. Életrajzírója, Allan Chapman szerint nemcsak a kíváncsiság vagy az izgalom vezette ezt a kóstolási őrületet, hanem Nagy-Britannia tartós, súlyos gazdasági megosztottsága is. Mint oly sokszor az emberiség történetében, a viktoriánus brit társadalom egy része az éhségtől szenvedett, a jómódúbbak azonban azt sem tudták, mit tömjenek a szájukba. Buckland kipróbált ételei alternatívát jelenthettek a szegényeknek, ha nem tudták, mivel csillapítsák éhségüket. Persze nem a párduc, de esetleg a sündisznó. 

61 éves korában kinevezték Westminster érsekévé, innentől érdekes korszak kezdődött életében, párhuzamosan tartotta geológiai előadásait Oxfordban és prédikációit Westminsterben. 11 évvel később egy korábbi súlyos baleset szövődményébe halt bele, de temetésére még szervezett egy csavart: megjelölte, hova temessék, de olyan kemény, jura kori mészkővet pécézett ki nyughelyéül, hogy robbantani kellett. Ezzel talán Dublin érsekének, Richard Whatelynek hozzá írt versére utalhatott, melyben az állt:

„Ha sziklás sírt vágunk neki, felemelkedik és összetöri a köveket, és megvizsgál minden réteget, amely körülveszi, mert teljesen elemében van a föld alatt.”