Nem ismerték az operát, de királyt buktattak a történelem első sztrájkolói

Mivel mással is tudnának a munkavállalók nyomást gyakorolni munkáltatóikra, mint közösen megszervezett munkabeszüntetéssel? Ritkán érik el ugyanis céljukat az önálló gerillaakciók, a véletlenszerű felmondással fenyegetéseket a „nincs pótolhatatlan ember” szentenciával legtöbbször könnyedén leszerelik. A kollektív sztrájkok azonban sokszor érzékenyen érintik a munkaadókat, és akár megbéníthatnak egy egész országot is.

Amikor január végén majdnem 20 ezer Volán-dolgozó tiltakozott, a béremelésért indított megmozdulás például sikerrel járt. Ám ehhez valószínűleg az is kellett, hogy volt olyan nap, (január 29.), amikor az autóbusz-vezetők 56 százaléka nem ült volán mögé.

De nemcsak a közlekedésben, hanem a Parnasszuson is dolgoznak munkavállalók, a napokban éppen az Operaház dolgozói követeltek béremelést (és kollektív szerződést).

a 2024. március 19-i, Don Giovanni-előadás alatt egy teljes órán keresztül távol maradt a teljes zenekar, és csatlakoztak hozzájuk a férfi kóristák is. És mivel a műszaki dolgozók is sztrájkba léptek, a díszleteket az irodai dolgozók kezdték lebontani.

Másnap Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának kezdetén a főigazgatói páholyból Ókovács Szilveszter főigazgató szólt az ámuló közönséghez, és leszögezte, hogy „nincs az a vasutas, aki meg tudná akadályozni az Operaház működését”.

Jól mondta a főigazgató, a világ legerősebb szakszervezeteivel működő, országok leállítására képes vasúttársaságok egyetlen öntudatos tagja sem próbálta megakadályozni, hogy a nemzeti opera Hunyadi-jelmezbe öltözött énekesei az előző nap játszott Don Giovanni erdőt megidéző díszletei előtt adják elő, na nem a teljes művet, hanem csak „a nyitányt, a két finálét és még néhány áriát”, zongorakísérettel, kórus és táncosok nélkül. Úgy tűnik, a műcsonkítás és műélvezet-megvonás is hatásos nyomásgyakorlás lehet, mert valamiféle megállapodás történt, és március 24-én vasárnap felfüggesztették a sztrájkot.

Na de mióta ennyire öntudatosak az alkalmazottak?

Nyilván a kapitalizmus térhódítása óta, vághatjuk rá hanyagul, pedig messze járunk az igazságtól. Például már a feudális Magyarországon is megmakacsolták magukat a bérükkel elégedetlen besztercebányai bányászok 1525-ben, de ez a korai sztrájk finoman szólva is kudarcot vallott. A budai királyi udvarba indított bányászküldöttség tagjait börtönbe vetették, és csak több mint egy esztendei fogság után engedték őket szabadon.

Múmiák árnyékában sztrájkoltak először

Ám az első sztrájkok sokkal, de sokkal korábban törtek ki, a legelső dokumentált megmozdulás ugyanis a civilizáció hajnalán (na jó, reggelén), az ókori Egyiptomban, időszámításunk előtt 1159 körül, III. Ramszesz fáraó idején bontakozott ki.

Minden korban volt és van ok a munkabeszüntetésre. A legelső dokumentált szervezett akció konkrétan a fáraó gigantikus síremlékein dolgozó munkások között tört ki, akik kevesellték élelem- és sörellátmányukat. Minderről egy részben hiányos állapotban megtalált sztrájkpapiruszból tudunk: az írás szerint a kézművesek és a sírfaragók fogták magukat, letették bronzszerszámaikat, és több néhai király elkészült, valamint a még nagyon is élő III. Ramszesz épülő halotti templomában is tanyát ütöttek. Vagy vertek, mindegy is, az angol strike szó jelentése ugyanis: üt, ver.

Annyira elszántak voltak, hogy a fáraót szolgáló legmagasabb rangú tisztségviselőnek, a vezírnek kellett őket megbékítenie, és elérnie a helyi hivatalnokoknál, hogy akárhogyan is, de megkapják járandóságukat.

Álommunka volt a sírfaragás...

Azonnal felmerül persze a kérdés: miért nem zavarták szét vagy büntették meg őket az istenkirályok idejében? Abban a korban, amikor senki más nem számított, csakis az istenek? Mert nem valószínű, hogy erős „szakszervezeti aktivitásuk” miatt bántak velük kesztyűs kézzel, és teljesítették követeléseiket.

A válasz nem kézenfekvő, hiszen még a közelmúltban is úgy tanították az iskolákban, hogy a piramisokat (később az ugyancsak hatalmas királysírokat, templomokat, nekropoliszokat) rabszolgák ezrei építették fel hosszú éveken át, vagy akár több évtizedes verejtékes munkával.

A gigantikus síremlékek építőinek krémje ugyanis a szakképzett egyiptomi munkások voltak, akik szó szerint királyi ellátásban részesültek. A gízai piramisok legkisebbike, a Menkauré-piramis mellett például 17 hektáros területen tárták fel az építőmunkások ideiglenes városát, ahol több ezer kézműves élhetett egyszerre családjával. Rendezett házsorok, pékségek nyomai és a tengernyi állatcsont arra enged következtetni, hogy naponta átlagosan 2 ezer kilogramm hússal – szarvasmarhával, juhval és kecskével – látták el a piramisépítőket.

Több csontvázon orvosi ellátás nyomait is felfedezték, ami a pazarnak számító, húsban gazdag étkezés mellett

Az egyiptomiak többsége vegetáriánus volt, ételeik búzára, árpára és zöldségekre épültek, csak alkalmanként került az asztalukra valamilyen húsféleség. Búzából kenyeret, árpából pedig folyékony kenyeret, azaz sört készítettek, az óegyiptomi sör azonban távolról sem hasonlított egy dúsan habzó prágai pilsre, inkább egy sűrű, masszaszerű tápláló eledel lehetett, nagyon alacsony alkoholfokkal.

...ha jött a fejadag

Hasonló munkástelepülés volt a Királyok völgyéhez közeli őssztrájkfészek, Dejr el-Medina, amely a piramisok melletti helyszínnel ellentétben évszázadokon keresztül folyamatosan lakott volt. Kézművesei és sírfaragói azonban ugyanúgy munkáselitrétegnek számítottak akkoriban, mint az ezer évvel korábban élt piramisépítő szaktársaik. Jól fizették őket, és sokuk írástudó is volt (ami persze elkelt a hieroglifák faragásánál), nem egy kézművesnek, kőfaragónak pedig megtalálták gazdagon díszített, képekkel teli sírját is.

A szakmunkások tisztában voltak vele, hogy fontosak a fáraónak és más díszesen temetkezni óhajtó hatalmasoknak, ezért amikor fizetésük (élelmiszer) tartósan elmaradt, beszüntették a munkát.

Nem sokkal élte túl a fáraó

Több oka is lehetett annak, hogy miért nem kapták meg az adagjukat.

• Közülük az egyik a megművelhető egyiptomi földek kétharmadát megkaparintó Ámon-papság sanda szembenállása az istenkirállyal. A fáraó valószínűleg nem késlekedett volna a fizetéssel, ha tele vannak a gabonaraktárai.
• De az is könnyen megeshetett, hogy valóban élelmiszerhiány volt. A Nílus-parti birodalom léte annyira érzékenyen függött az évenkénti áradásoktól, hogy elég volt két-három szárazabb esztendő a gabonatartalékok feléléséhez.
• Kutatók nem zárják ki a durva megnyilvánulásokat produkáló, máig aktív izlandi Hekla vulkán akkorra valószínűsített egyik kirívó kitörését sem, ami az eget hosszú évekre elhomályosító hamufelhőjével kimutatható éghajlatváltozást okozott Észak-Európában, és nagy valószínűséggel kihathatott az egész északi félteke, így Óegyiptom éghajlatára is. Ha ez történt, akkor hiába öntött ki az isteni Nílus, a gabona akkor sem tudott beérni. 

De akár mindegyik is megtörténhetett, egyszerre, az viszont biztos, hogy a sztrájkolók több ízben is csak jócskán megkésve kapták meg az élelmiszeradagjukat. És ahogyan bárkié, úgy az éhes sírmunkások türelme is hamar elillant 3200 évvel ezelőtt. 

Az elégedetlenség hamar túllépett a sírépítőkön, és a felső körök „hárem-összeesküvéséhez" vezetett, így a sztrájkot követően nem sokkal megölték III. Ramszeszt. Későbbi perek irataiból  tudhatjuk, hogy a gyilkos örökösödési akciót a királynői hierarchiában második helyet elfoglaló fáraófeleség tervelte ki, és a fél uralkodóosztály nyakig benne volt.

Hát, ha csak ezt a kacifántos történetet nézzük, akkor eléggé erősen indult a szervezett munkabeszüntetések sűrű és zaklatott története.