Digitális heroin is lehet, de ki tanítja meg a fiataloknak, mire valók a mobileszközök?

Hatalmas hullámokat vetett augusztus végén, hogy miután egy szeptember 1-jén hatályba lépő kormányrendeletben korlátozták az oktatási intézményekben többek között a mobiltelefonok használatát, a Belügyminisztérium felmentette a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert a tantestület (a rendelet egyik lehetőségére hivatkozva) úgy döntött: nem veszik el tanítás előtt a digitális eszközöket a tanulóktól, mert: „Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel.”

Nem túlzás azt mondani, hogy az iskolai mobilhasználat körül kipattant viszály most először teremtett társadalmi szintű vitát Magyarországon a digitális eszközök szerepéről, használatáról, hatásairól.

hiszen nem akadt még példa a történelemben, hogy egy évtized leforgása alatt egy technikai vívmány teljesen átalakítsa az emberi kommunikációt, életmódot és kultúrát. És arra sem, hogy nemcsak a fiatalok, de a középkorúak többsége is ideje nagy részét a virtuális világban töltse el.

Digitális heroin

Nem sokan vitatják, hogy óriási baj van az állandó online léttel. Leginkább azért, mert viselkedésbeli függőséget okozhat.

A gyors, random örömszerzés korosztálytól függetlenül mindenkinek vonzó, és ezt a valóság lassúsága nem adja meg a legtöbbeknek. 

Általános tapasztalat, hogy például az online játék megvonása mentális tüneteket, ingerlékenységet, depresszív hangulatot, szorongást okozhat, és felülírhatja a fiatalok önmagukhoz, barátaikhoz, családjukhoz való viszonyát. De a folyamatos közösségi oldalakon lógás, egész napos csetelgetés is hasonló függőséget alakíthat ki. Ráadásul valódi, személyes kötelékek helyett kapcsolatok illúzióját adja csak az online tér. Az onnan érkező rosszindulatú, bántó, lelki sérüléseket okozó üzenetekről vagy zaklatásokról nem is beszélve.

az információk, a tudás megosztásának és elérhetőségének és a kommunikációnak felbecsülhetetlen lehetőségét adják a kezünkbe. Amit a tanulásban is érdemes kihasználni, és egyre inkább élnek is vele az iskolák.

Sokkal összetettebb tehát a kérdés, mintsem hogy egyszerű tiltással vagy szankcionálással meg lehessen oldani a mobiltelefonok helyét (a szekrényben vagy a zsebekben?) az iskolákban.

Többek között erről lesz szó a Ma is tanultam valamit podcast negyedik évadának legújabb részében, amelyben a két műsorvezető, Tapasztó Orsi és Balatoni Jocó arra keresik a választ, hogy:

• Mi a helyes szülői hozzáállás: adjunk-e a gyerek kezébe okoseszközöket, vagy a totális tiltás az üdvös megoldás?
• Megtudhatjuk azt is, mit tapasztaltak, amikor egy iskolai táborban napokra beszedték a mobilokat (ezzel együtt a digitális dopaminadagot) a fiataloktól,
• És, hogy kinek kell megtanítania (és hol) a gyerekeknek és a fiataloknak, hogy mire valók az okoseszközök, és hogy miként kezeljék a belőlük kapott/szerzett információkat?

A válaszokért kattintson a lejátszóra. Ha azt is szeretné tudni, miért önt el mindent – a közösségi médiát is – a gorombaság, akkor feltétlenül hallgassa meg a Csányi Vilmos világhírű biológussal, etológussal készült adást is, amiből az is kiderül, mikor alakultak ki a spiritualitás gyökerei, és az isteni koncepció őseinknél. Ne hagyja ki azt az epizódot sem, amiben Hevesi Kriszta szexológus elmondja, mit veszítünk el a felnőttfilmek nézésével. És nyilván az sem mellékes, hogy miért káromkodunk, mi magyarok, oly sokat, ráadásul miért cifrázzuk annyira. Ne habozzon sokat, válogasson a Ma is tanultam valamit podcast eddigi adásaiból is.