- Tudomány
- Ma Is Tanultam Valamit
- john lennon
- the beatles
- szemüveg
- kontaktlencse
- asztigmatizmus
- kannabisz
Tudományos oka volt a Beatles szorgos füvezésének
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Csehszlovák kém lehetett a saját halálát eljátszó brit politikus
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
John Lennonnak már egész kiskorától látásproblémái voltak, 7 évesen diagnosztizálták rövidlátással, innentől állandóan szemüveget kellett volna viselnie, de hiúsága miatt a legtöbb gyerekkori fényképen mégsem okuláréval látható. A szemüveg zavarta, nem szerette, megszokni sem tudta, de szerencsére a hatvanas években már megjelentek a kontaktlencsék. A dolog Lennon esetében azonban komplikáltabb volt egy egyszerű miópiánál, asztigmatizmusban is szenvedett.
Az asztigmatizmus vagy asztigmia a nem pontszerű leképezést jelenti. Tévesen a szemtengelyferdüléssel is azonosítják, de az nem helytálló, mert arról van szó, hogy a szaruhártyának vagy a szemlencsének nem megfelelő az alakja, és ezért nem egy fókuszpontja lesz a szemnek, hanem kettő vagy akár több.
Utazás a szem mögé
A szembe érkező fénysugarak először a szaruhártyán törnek meg, aztán belépnek a csarnokvízbe. Utána a pupillán keresztül elérik a szemlencsét, ahol ismét megtörnek, majd áthaladnak az üvegtesten, és megérkeznek a retinára. Itt a fényérzékeny sejtek alakítják át a fényt elektromos ingerületté. Az ingerület a látóidegen keresztül az agykéregbe jut, ahol a látásérzet kialakul. A sugártest izmai képesek a szemlencse alakjának módosítására, így tudunk különböző távolságokra fókuszálni.
Az asztigmatizmus lehet szabályos vagy szabálytalan. A szabályos általában öröklődik, ebben az esetben a szaruhártya leglaposabb, illetve legdomborúbb tengelye merőleges egymásra. Lennonnak is valószínűleg ez volt.
Nigel Walley nemcsak Lennon gyerekkori barátja, de a The Beatles ősbandájának, a The Quarrymennek a menedzsere is volt. Ő mondta, hogy Lennon vak volt, mint egy denevér, és bár volt szemüvege, hiúságból soha nem hordta.
Ezt Lennon is megerősítette egy 1980-ban adott interjúban:
Túl lányos volt a szemüvegviselés, ezért inkább mindig levettem.
Amikor a The Beatles szekere felfutott, az 1963-tól 1966-ig tartó intenzív, turnékkal tarkított időszakban, Lennon akkor is hanyagolta a látásjavítót, pedig épp nem lett volna ciki, hiszen zenei idoljának, Buddy Hollynak is vastag keretes szemüvege volt az egyik védjegye.
Csúszkáló lencse
Roy Orbison gitárosa, Bobby Goldsboro 1963-ban ismertette meg Lennont a kontaktlencsékkel, de nem kötöttek barátságot egymással. Lennonnak kismillió problémája akadt a kemény lencsékkel, mert azok nem jól illeszkedtek szeméhez. Mivel a mai rugalmas kontaktlencsék csak 1971-ben kerültek kereskedelmi forgalomba, a hatvanas években be kellett érni a két korai merev változattal: a nagy sclerális kontaktlencse 14-18 mm átmérőjű volt, és a kötőhártyára nehezedett. A kisebb lencse a szaruhártya elülső felületén volt. De Lennonnak az asztigmatizmus miatt kicsúsztak, kiestek, szemét könnyessé és véressé tették, hiába is próbálkozott velük.
Az őskori kontaktlencséknél ugyanis nem módosították a lencsék hátsó felületének alakját, hogy alkalmazkodjanak az asztigmatizmus abnormális szaruhártyaformájához.
A merev lencse instabil volt és kicsúszkált a szemből, de Lennon kitalálta, hogy ha a szemhéja jobban ráül szemére, akkor nagyobb eséllyel fixálódik a lencse a szemén. És mitől lesz csüngőbb szemhéja? A rendszeres kannabiszfogyasztástól: állatkísérletekből vonták le azt a következtetést, hogy a kábítószer csökkenti a felső szemhéj emelőizmának működését. Ez a jelenség a ptosis.
Lennon 1963 végétől 1966 végéig viselt kontaktlencsét, ez volt a The Beatles nagy füves korszaka, amit nem is rejtettek véka alá. Ő maga nevezte az 1965-ös Rubber Soult szívós lemeznek, és valóban ez volt az első album, amire hatással volt a négy gombafej marihuánafogyasztása.
1967-ben Lennon végleg felhagyott a kontaktlencse viseléssel, és felvette azt az ikonikusnak nevezhető kerek keretes kis szemüveget, amit még Harry Potter is megirigyelt tőle.
Rovataink a Facebookon