Freud megpróbálta megfejteni Leonardo da Vinci titkát

Leonardo da Vinci a reneszánsz ember megtestesítője: zseniális polihisztor, úttörő az anatómia és a repülés területén, a tank és a helikopter feltalálója. Személyét és műveit sok legenda övezte, de az csak most és nekünk tűnik egzotikumnak, hogy egy személyben volt mérnök és művész. Az 1470-es évek Firenzéjében a művészek mérnökökként is működtek, például Leonardo mestere, Andrea del Verrocchio elsősorban szobrászként dolgozott, de ő alkotta meg, forrasztotta össze a firenzei katedrális kupolájának rézgolyóját is, ami inkább mérnöki munka volt.

Leonardo folyó zsilipeket tervezett mérnöki precizitással, és művészeti megbízásait, mecénásai támogatását ezekkel a gyakorlatban is megvalósítható ötletekkel érte el. Sok minden ugyan irreális volt gyakorlati szempontból, de ez nem von le semmit szárnyaló fantáziájának és kreativitásának értékéből. Az a rengeteg fogaskerék, tengely, kar és bütyök, amit elképzelt és lerajzolt, előtte senkinek a papírjain nem szerepelt.

Repülő terveit a természetből vette, a madarak mozgását figyelte, annak elvét akarta alkalmazni az emberi repülésre, ötvözte volna a mérnöki tervezést és a természet elveit. Sigmund Freud pedig meg akarta fejteni az ő titkát is, természetesen a szublimáción keresztül.

Művészet és tudomány ellentéte

A híres osztrák pszichoanalitikus a kultúra gyökerét szexuálisnak tekintette, az elmével is összefüggésbe hozta, de szublimációs elmélete a rejtvényekről is szól. 1910-ben esszét írt Leonardóról, mert meg akarta fejteni, hogy minden idők legnagyobb reneszánsz embere hogy ötvözte a művészetet a technológiával, ami előfutára volt a modern tudománynak és a mérnöki találmányoknak. Azt is fel akarta deríteni, miért hagyta félbe sok művét és milyen misztikum lengi körbe képeit. Persze Leonardo vizsgálatakor is a gyerekkori tapasztalatokból indult ki:

Hipotézise szerint valaki úgy hatott a művészre, hogy később kreativitása ki tudott robbanni. Ezzel magyarázta Leonardo kognitív és művészi erejét és nehezen megfejthető művészi munkáit. Nagyon hangsúlyosnak találta Leonardónál a tudományos gondolkodást és a művészeti kreativitást, de úgy vélte, ezek szemben állnak egymással. A mentális konfliktust saját tapasztalataiból, páciensei problémáiból vonta le és azt állította: az ember korai életének összetettségére vezethetők mind vissza.

Azt mondja, míg az ego azt hiszi, hogy uralkodik, a psziché olyan vágyakat is magában foglal, amelyek túlmutatnak a személyes identitáson, és úgy tűnik, hogy valahonnan máshonnan származnak. Da Vincinél mintha űr tátongana, vagy szakadás az alkotó én és valami ismeretlen, rejtélyes impulzus között.

Mona Lisa mosolya

Mona Lisa híres mosolya ugyanezt az ambivalenciát rejti Freud értelmezésében: visszafogottság és csábítás, gyengédség és érzékiség egyszerre van jelen az arcán, a mosolyában. A pszichoanalitikus ezt úgy magyarázza, a nőkben együtt él, szoros szimbiózisban a madonna és a könnyűvérű nő, ez a kettősség kapcsolódik az anya-gyermek kapcsolathoz, főleg a korai gondozáson, a szoptatáson keresztül.

Ennek az elsődleges szexuális kapcsolatnak a művészetté való szublimációja zavarba ejtővé teszi például a Mona Lisát: kétértelmű a szépség, mintha lenne ott valami idegen, ami erotikára és pusztító vágyra utal. Freud elmélete szerint, ha kiskorunkban elég szeretetet és törődést kaptunk, akkor sok ilyen rejtélyes vágyunk is lesz majd.