Mióta nem csak csinos babák a nők?

Filozófusnők már az ókorban is éltek, mert bár a város, a polisz a férfiaké volt, néha fel-felbukkant egy erősebb nő, aki akár a gondolatait sem félt világgá kürtölni. Ilyen volt például az antikvitás egyik legismertebb női gondolkodója, Aszpászia, Periklész szeretője (vagy felesége), akit szépségéről és éles eszéről ismertek. Szókratész retorikatanáraként is dolgozott, és azt beszélték, a bölcs Periklészt annyira lekörözte észbeli képességeivel, hogy még a beszédeit is ő írta.

Plutarkhosz írásaiban Kleát említi mint okos nőt, aki a delphoi jósda papnője volt. A történetírót a Kleával való beszélgetések inspirálták a halálról, erkölcsről és a vallás kérdéseiről szóló műveinek megírására.

Ritka, mint a fehér holló

Szintén nagy ókori gondolkodóként tartják számon Hipparchiát, aki egy földönfutó, a cinikus iskolához tartozó filozófust választott férjül, és ugyan szövegei nem maradtak fenn, de néhány elmélkedése és tette igen. Állítólag nem egy, a férfiaknak rendezett symposionon, vagyis ivós-evős ereszd el a görög fürtjeimet bulin részt vett a férje oldalán, partnerlookba öltözve – ugyanolyan tógát hordtak az urával.

Diotima, Mantinea papnője a pletykák szerint Szókratészt okította a szerelem témáiban, de nem tudni, hogy a nő valóban létezett-e, mert csak Platón ír róla A lakoma című művében – Szókratésztől nem maradt ránk írásos emlék. De eszünkbe juthat a delphoi jósda felirata,

Ezt is egy nő találta ki. Aszpazia, Periklész szeretője, akiről szintén feltételezik, hogy Platon Lakomájának egyik szereplője, talán épp Diotimát mintázta róla a filozófus, és nem is létezett másik Diotima. Bizonytalan, az valószínű viszont, hogy Szókratész ismerte az okos milétoszi származású és szépséges Aszpaziát, talán intimebb kapcsolatban is álltak, mielőtt a nő lehorgonyzott Periklész mellett.

A Kr. u. 4-5. században élt csillagász és filozófus Alexandriai Hüpatia olyan eszes volt, hogy csak A filozófusnak nevezték, politikusok is kikérték tanácsait, de szörnyű halált halt, mikor boszorkánysággal és tömeghipnózissal vádolták meg: megkövezték, és testét szétvágva szétszórták, matematikai írásait elégették.

A középkorban a női miszticizmus háttérbe szorította a klasszikus (női) filozófiát, Szent Hildegárd, Sienai Szent Katalin, Norwichi Julianna, és Genovai Katalin utaznak és írnak, énekelnek és alkotnak. Vízióikból vagy kinyilatkoztatásaikból formálják a szeretetről, szabadságról, istenről és a barátságról alkotott téziseiket. De hiába voltak nagy gondolkodók és akár irodalmi szempontból is értékes alkotók, a nők jelenléte a középkori szellemi életben marginális.

Modern tendenciák

A 17. században egyre több elmélkedő nőről hallani, René Descartes téziseinek alakulását Erzsébet pfalzi hercegnő, a trónfosztott cseh király lánya befolyásolta, neki írta a filozófus leveleit az erkölcsről, és az ő hatására módosította a lélek és a test lényegi egyesüléséről szóló tézisét. A filozófia Erzsébet szerint

Erzsébet kortársa, Marie de Gournay művelt nemesi sarj volt, aki eredetiben olvasta az antik római és görög filozófusok műveit, fordított, és a kor legnagyobb gondolkodójának, Montaigne hagyatékának gondozója volt. De sokat írt maga is, például a nők oktatásáról, önállóságáról.

Mary Wollstonecraft a britektől hajózott át francia földre, és mielőtt megírta a nagy francia forradalom történetét, azon élcelődött, hogy a nők egy nevetségesen önállótlan „csinos baba szerepbe” lettek kényszerítve. Az iskoláztatást szorgalmazta és a nők szellemi felébredését.

A francia forradalom megnyitotta az egyenlőségre és az emancipációra való törekvés korszakát, sok nőben felébredt a gondolkodáshoz való jog igénye és a női filozófusok politikussá váltak az 1789-es eszmék hatására.

Méltóság, házasság, nőiség

A 20. század filozófusnői nem egységesen kutatták a női érvényesülést, Hannah Arendt például nem foglalkozott a nőséggel, inkább a jogállamiság, az emberi méltóság, a menekültek, a jogegyenlőség foglalkoztatta.

Simone Weilnek csupán 34 év jutott itt, a földön, de ebbe belefért a kommunizmus, az ateizmus és a vallásos miszticizmus is. Elsősorban neoplatonista gondolkodó volt, aki misztikus meglátásait is filozófiai kategóriákban fogalmazta meg, mélyen foglalkoztatta az emberi szenvedés, a jó és rossz kategóriái, az együttérzés, a büntetés, a bosszúállás – megannyi bibliai kérdéskör. Nem véletlen, hogy itthoni fő terjesztője és rajongója Pilinszky János lett.

Simone de Beauvoir francia filozófus (és most direkt nem írjuk le, hogy Sartre felesége volt) A második nem című művében összekapcsolta a filozófiát és a női emancipációért folytatott harcot, és ilyen, máig érvényes mondatokkal rukkolt elő:

A házasság szükségszerűen csőd, míg két emberi lény arra szövetkezik benne, hogy egymást kiegészítsék, amihez előbb meg kell csonkítaniuk önmagukat; az igazi házasság két független létezés önkéntes egyesülése lenne, nem menedék, hódítás, egérút, orvosság.

De azt is tőle tudták meg a 20. századi nők, hogy az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik. A legismertebb magyar filozófusnő a 2019-ben elhunyt Heller Ágnes volt, aki nem tartotta feministának magát, de azért azt ő is megfogalmazta, hogy az ötvenes évek Magyarországán „az volt a nézet, hogy a nők arra valók, hogy a férfiak udvaroljanak nekik.” Foglalkozott az álmokkal, a Bibliával, a gonosz kategóriájával, de Shakespeare-rel is.