
Milyen magas volt Jézus?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Julius Caesar utolsó leheletét lélegezzük be mind
- Háromszor is perceken múlott, hogy kitör az atomháború, nagy mázlink volt
- Sirályok vérét itta a tengeren sodródó világrekorder hajótörött
- 100 évet kellett várni rá – vajon megtalálták már az összes fáraó sírját?
- Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én
Nem is gondolnánk, de a méréseknek és mértékegységeknek óriási szerepe volt a mai, modern világ kialakulásában. A különféle mértékegységekkel osztályozzuk a környezetünket, az adatokat objektív értékeknek tekintjük, pedig a mérések sokszor épp megteremtik a világot, megváltoztatják jelentését, befolyásolják tapasztalatainkat. Ráadásul mennyiben lehet valami objektív, amit tetszőlegesen az ember hozott létre? Hiszen egyetlen más faj sem képes absztrakciókat használni a világ felosztására.

Hogy mennyire önkényesek is a méréseink és mértékegységeink, azt jól mutatja, hogy 2019-ig a kilogramm nem absztrakt fogalom volt, hanem egy fizikai tárgy szolgált referenciapontjául. A Le Grand K, vagyis a kilogramm egy platina-irídium henger volt a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban, a franciaországi Sèvres egy páncéltermében. Súlyát rendszeresen ellenőrizték, hogy pontosan egy kilogrammot nyomjon, de bármennyire is döbbenetes, a henger az idők folyamán egy kis súlyt veszített, körülbelül 50 mikrogrammot, ami egy szempilla súlyának felel meg.
De könnyebb lett a kilogramm?
Nem, hiszen ahogyan James Vincent mértékegységek történetéről szóló könyvében is rámutat, a kilogramm definícióját jelentő tárgy technikailag nem veszíthet a súlyából, úgyhogy helytállóbb lenne azt mondani, a világ lett kicsit nehezebb. Na, így már mindjárt jobb, nem? Sajnos nem, mivel ez elég zűrös és absztrakt, így a biztonság kedvéért a Nagy kilogrammot 2019-ben nyugdíjba küldték, és a súlymérték új számításának alapja a Planck-állandó lett.
Milyen magas volt Jézus?
De nemcsak a súlymérésnek vannak érdekes aspektusai, a méricskélés a misztikusabb világot is felborzolta. Például amikor megtalálták azt a firenzei, középkori szent kéziratot, amit egy vörös vonallal illusztráltak, és a szöveg arra utasította az olvasót, hogy
a vérszínű vonal méretére vágjon egy madzagot, majd ezt tizenkétszer hosszabbítsa meg, hogy így megkapja Jézus testmagasságát.
Ez volt a La Mensura Christi. Emanuele Lugli történész szerint, akinek ilyen méretű tárgyai voltak otthon, az isteni védelmet kapott. Nem kellett tartania a gonosztól és a szerencsétlenségektől, mert Jézus testmagassága megidézte a szellemét. Ez ráadásul annyira népszerű lett, hogy a 6. századtól kereskedtek is a Megváltó testrészeinek méretére vágott szalagokkal, kötelekkel. Emellett arra is fény derült, hogy a mérések alapján Jézus körülbelül 1,82 méter magas lehetett. (De a mai hipotézisek szerint sokkal inkább 1,68 volt.) A Mensura Christi tehát azt is jelentette: a mérték a gonosz, anyagtalan káosz ellenpólusa. Ez a gondolat már a felvilágosodás előfutára volt.
Egy másik, a Cambridge-i Egyetemen őrzött kézirat szerint a létező dolgok formával rendelkeznek, amelyek lemérhetők, a rossznak viszont nincs mértéke.
Az első ismert kísérletek a mérések szabványosítására az ókori piramisok építésekor történtek, amelyek megalkotásakor pontosságban nem volt hiány, így az sem véletlen, hogy a világ csodái közé tartoznak ezek a precízen felépített, csillagok és égtájak szerint tájolt tökéletes építmények.
A méretek, mértékrendszerek persze Platónt is foglalkoztatták, aki kiszámolta, hogy egy város ideális lakosságszáma 5040, mert ezt kapjuk, ha beszorozzuk a 7×6×5×4×3×2×1 sorozatot.

Gabonamachina
A középkorban azonban a mérések új funkciót kaptak, fel lehetett használni őket a kizsákmányolásra is, ha például szándékosan rosszul mérték le a gabonát. A kenyérnekvaló fontos volt az élelmezésben, a hűbéri illeték kifizetésében és a cserekereskedelemben is. Szűk esztendőkben a gabonával teli edény megrázása vagy megütése, hogy a magok leülepedjenek, a túlélés és az éhhalál közötti különbséget jelenthette.
Állítólag Kolumbusz Kristóf is a mérések miatt tévedt el, mert a perzsa geográfus Al-Farghani adatait használta, csakhogy ő a távolságot római mérföldekben (1,48 km) adta meg, holott Kolumbusz arab mérföldekben (2,16 km) gondolkozott. Így történhetett meg, hogy azt hitte, eljutott Ázsiába, miközben a Bahamákat érte el.
Az emberiség történelme során számos mértékegységet vontak vissza:
- Ott van például a Furlong, az a távolság, amit egy ökör pihenés nélkül fel tudott szántani, vagy az Ald mongol mértékegység, ami egy ember kinyújtott karjainak távolságát jelöli.
- És volt disznófej-űrtartalom (Butt), meg Hobbit is, de nem a szőrös lábú, hanem a walesi térfogat- és súlymérték.
A big data megjelenik
1662-ben John Graunt rövidárukészítő hobbiból írta meg London első demográfia jegyzékét: 1592-től (a pestisjárványtól kezdve) összegyűjtötte a sajtóban hetente megjelenő születési és halálozási adatokat. Natural and Political Observations Made upon the Bills of Mortality (Emberi és politikai megfigyelések a halálozási jelentésekről) című műve a demográfia tudományának megalapozása. A lakosság összeírása, statisztikájának számontartása egyébként hatalmat is adhatott a döntéshozók kezébe, ez történt az 1679-es írországi Down-felméréskor is, amikor a 100 láncszemből álló, 22 méteres vasból készült Gunter-lánccal mérték fel a földtávolságokat. Micsoda véletlen, pont a felmérést végző William Petty kezébe került a ma Délnyugat-Írországban található Kerry megye nagy része.
A modern mértékrendszer igyekezett megsemmisíteni az önkényes és nem pontosan kontrollálható mértékegységeket, úgyhogy a francia forradalom idején eltörölték a meglévő 800 kifejezést, ami 250 ezer különböző szabványt jelölt.
Mikor lefejezték a királyt, sutba dobták a régi szokásokat is, a királyi mérési rendszert, a hónapokat.
Ekkor kezdődött a francia tizedesszámítási őrület, és a gallok 1793 és 1805 között bevezették a decimális naptárt, amiben tizenkét 30 napos hónap szerepelt, egy hónap 3 tíznapos dekádból állt, és voltak pótnapok is. A napokat tíz órára bontották, amelyek 100 percből álltak, és minden percet 100 másodpercre osztottak. Egy óra így 144 hagyományos percből állt, a percek pedig 60 helyett 86,4 másodpercből. Kicsit zűrös volt, nem is sokáig bírták.
1792 júniusában, a francia forradalom káosza közepette két rettenthetetlen csillagász indult el, hogy megmérjék a világot. Párizsból startolt Jean-Baptiste-Joseph Delambre észak felé, Pierre-Francois-André Méchain pedig délre, Barcelonába utazott. Eredményeik segítségével akarták meghatározni a métert. Igen ám, de kiderült, hogy csöppet hibáztak, azonban csak két ember ismerte a hiba mértékét, maga Delambre és Méchain.
Az egységesítési törekvések ellenére sok helyen megmaradtak a régi mértékek, ma pedig hiába vagyunk képesek mindenféle technikákra támaszkodva egyre pontosabb méréseket végezni, még mindig hibázunk. Ennek költséges példája volt 1999-ben a Mars Climate Orbiter esete: 10 hónapos Mars-utazás után leégett és darabokra tört, mert a navigációs csapat a milliméteres és méteres rendszert használta számításai során, de az űrjárművet tervező és építő cég hüvelyk-láb-font rendszerben dolgozott. Félmilliárd dollár veszett oda emiatt.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán
Bíróságra viszik az ügyet.
6 perce
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
Rovataink a Facebookon