Magok helyett halált vetett

A XIX. század végéig a feltalálók általában nem egy tudománynak szentelték az életüket. Leonardo da Vinci harci járműveket és repülőgépeket tervezett a festészet mellett, és az orvostudománnyal is kacérkodott; Nostradamus nemcsak prófétaként, hanem pestisdoktorként is dolgozott; és akkor a polihisztor Edison több mint ezer találmányáról még nem is beszéltünk.

A tendencia alól az 1818-ban született Richard Jordan Gatling sem kivétel. Apja, Jordan Gatling maga is feltaláló volt, ami a fiatal Richard számára komoly inspirációt jelenthetett. Huszonegy éves korában csavart propellert tervezett gőzhajókhoz, amiből csak azért nem lehetett a nevéhez fűződő szabadalom, mert John Ericsson pár hónappal megelőzte.

Gatling kezdetben az apja vegyesboltjában dolgozott, majd maga is kereskedő lett. Harminchat évesen költözött St. Louisba, ahol vetőgépet tervezett, amivel egyenletesebben lehetett rizst és búzát vetni. Már ez is forradalmi áttörést jelentett az ország mezőgazdaságában, de további találmányai, mint a gőzhajtású traktor, vagy az 1839-ben épített cséplőgép, szintén Gatling sokoldalúságát bizonyították. Miután himlőt kapott, Gatling még az orvosi főiskolát is elvégezte Ohióban, de soha nem praktizált, a feltalálói karrierjét fontosabbnak tartotta.

Furcsának tűnhet, de Gatlinget éppen humanitárius szemlélete vezette a géppuska feltalálásához. Észrevette, hogy a polgárháborúban a katonák többsége nem ütközetekben esik el a fronton, hanem betegségek miatt hal meg. Gatling úgy vélte, egy gyorstüzelő fegyver, ami több száz katonát helyettesíthet, szükségtelenné tenné a nagy létszámú hadseregeket, így kevesebben halnának meg betegségek miatt.

A polgárháború idején Gatling Indianapolisban élt. Itt fogott hozzá a fegyvergyártáshoz is: megalkotta a saját magáról elnevezett gépfegyvert, a Gatling Gunt. Az első prototípus 1861-ben készült el, egy év múlva pedig a férfi megalapította a Gatling Gun Companyt, és november 4-én bejegyeztette a fegyver szabadalmát. Az első hat géppuska egy 1862-es tűzvészben megsemmisült; a feltaláló számára ez nagy veszteség volt, mert a gyártást és a fejlesztést Gatling saját zsebből finanszírozta. Ennek ellenére további tizenhármat gyártatott belőlük, a Cincinattiben működő Type Factory-ben.

Dr. Orvos és Mr. Gazdász

Bár Gatlinget, az orvost, a katonák egészségének védelme inspirálta, Gatling, a feltaláló a korábbi találmányaihoz nyúlt vissza a géppuska tervezésekor. A gépfegyvert az általa fejlesztett vető-ültetőgép inspirálta. A fegyver különlegességét a forgatható csövek rendszere adta: egy Gatling géppuskának akár hat-tíz csöve is lehetett. A csőrendszert egy karral lehetett forgatni, amibe egy tárolóból potyogtak a töltények; a manapság használt töltényhevedereket az első géppuskáknál még nem használták. A vetőgép nyújtotta inspiráció ezen a területen is megmutatkozik: a tölténytárba rögzítés nélkül, gyorsan lehetett beszórni a lövedékeket, a forgatás pedig automatikusan megtöltötte a csöveket.

A Gatling géppuska kallantyúját tekerve a hat cső egymást váltva forgott a központi tengely körül. Amikor egy cső a helyére ugrott, a kakas felemelkedett, bekattintotta a závárzatba épített ütőszeget, és rácsapott a töltényre, ami kirepült a csőből. A kellő gyorsasággal forgatott kallantyú hatalmas tűzgyorsaságot biztosított, a lövedéktartály pedig biztosította a folyamatos utántöltést. A megoldás nyomokban hasonlított az 1836-os Colt Paterson revolver működési elvére, de ott a cső mozdulatlan volt, csak a forgótár mozgott. Gatling géppuskáján ezzel szemben a tár rögzített volt, a csövek pedig egyszerre látták el a forgótár és a cső szerepét.

Sokan úgy hivatkoznak a Gatling Gunra, mint a világ első automata gépfegyverére, de ez nem igaz: az automata géppuskát Sir Hiram Stevens Maxim találta fel 1884-ben. Gatling fegyvere ennek ellenére hatalmas előrelépés volt a gyorstüzelő technológia miatt. Korábban fejlesztettek olyan lőfegyvereket, amelyek több lövedéket tudtak kilőni nagyon rövid idő alatt – például a francia Mitrailleuse-t –, de azoknak a működési elve inkább a sörétes puskáéra hasonlított, és az újratöltésük is roppant körülményes volt.

A polghárháború előérzete

Bár Gatlinget a polgárháborús viszonyok inspirálták a fegyver fejlesztése során, a géppuskát csak kevés ütközetben használták. Erről részben az tehetett, hogy Gatlinget észak-karolinai származása miatt sokáig „copperhead”-nek tartották – a polgárháború idején ezzel a csúfnévvel illették ez a háborúellenes, a konföderációval megegyezésre törekvő demokrata szimpatizánsok mozgalmát. A vád alaptalan volt, Gatling sosem csatlakozott a copperhead mozgalomhoz, és nem kötődött sem a kormányzathoz, sem a hadsereghez.

A géppuskát azonban még annak ellenére sem sikerült elterjesztenie a hadseregben, hogy a hadsereg eleinte érdeklődött iránta. Amikor Gatling 1862-ben bemutatta nekik az első modellt, J. W. Ripley dandártábornok hűvös közönnyel fogadta a demonstrációt, mert nem látta benne a potenciált; a tábornok úgy vélte, a katonák csak a lőszert pocsékolnák, ha percenként háromnál többet lőnének. Az Unió egyik tábornoka, Benjamin Butler látott fantáziát a géppuskában, de hiába vásárolt meg Gatlingtől tizenkét darabot, ez nem javított a fegyver megítélésén. Erről valószínűleg az is tehet, hogy Butler inkább politikus volt, nem tapasztalt katona, és kétes hírnévnek örvendett: a lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt New Orleans-i Szörnyetegnek csúfolták.

Noha a tucatnyi, Cincinnatiben gyártott fegyverért Gatling 12 ezer dollárt kapott Butlertől, a feltaláló számára ez sem hozta meg a remélt áttörést. Mivel a géppuska nem terjedt el szélesebb körben, Gatling nem gazdagodott meg a találmányából. A hadsereg nem mutatott érdeklődést az egzotikus eszközök iránt, a tisztek pedig úgy vélték, hogy kár kockáztatni; akkoriban úgy látták, a háború amúgy is a végéhez közeledik.

Navigunner necesse est

A csalódott Gatling Abraham Lincolnt is megkereste egy levéllel, aki azonban válaszra sem méltatta. Ez azért tűnhet meglepőnek, mert Lincoln mindig is nagy érdeklődést mutatott az új technológiák iránt, és az ő nevéhez is számos találmány fűződik – egyet még szabadalmaztatnia is sikerült. John A. Dalgrennel, a haditengerészet vezetőjével sokszor folytattak hosszas beszélgetéseket az innovatív fegyverekről, például a U.S.S. Monitorról, az első páncélozott gőzhajóról.

A haditengerészet kevésbé volt elutasító a géppuskával szemben. Elrendelték a fegyver tesztelését, amit J.S. Skerrett hadnagy vezetésével meg is tartottak. A jelentés szerint a fegyver jól teljesített a rövid távú teszteken, és igen hatékonynak bizonyult. A hadnagy javaslatára változtattak a csövek huzagolásán is; a géppuska pontossága így már majdnem elérte a huzagolt csövű Springfield puskákét. Skerrett 1863-ban számolt be Dahlgren admirálisnak a Gatling géppuska képességeiről, és javasolta, hogy a haditengerészet állítsa rendszerbe a fegyvert. Ennek ellenére nem tudtak belőle eleget gyártani ahhoz, hogy rendszeresítsék a fegyvert; a néhány meglévő példányt David Dixon Porter admirális szereltette föl a hajóira.

A hadsereg hivatalosan csak 1866-ban kezdett el géppuskákat vásárolni. Egy év múlva a csalódott Gatling eladta a fegyver szabadalmát Samuel Coltnak, aki akkorra már egész vagyonra tett szert a revolverek és puskák eladásából; csak a polgárháborúban 125 ezer puskát és pisztolyt szállítottak le a hadseregnek. A cég elnöke mindenesetre Gatling maradt, egészen 1897-ig – akkor a Gatling Gun Company beleolvadt a Coltba, és a vállalat részévé vált.

Egy tömeggyilkos korlátai

Gatling géppuskáját körülbelül három évtizeden át tartották rendszerben, noha a fegyver használata sok problémával járt. Már a kezdeti modelleknél is problémát jelentett, hogy nem lehetett őket precíziós eszközöknek nevezni. A XIX. században használt, rettentő füstös lőpor megnehezítette a célzást, így egy tisztességes sorozat után látni sem lehetett a fegyver közelében. Ezt a problémát a század végén feltalált füstmentes lőpor hárította el. Az első modellek nagyok és nehézkesek voltak, ráadásul kezdetben ágyúk talapzatára szerelték őket – ezeket később könnyű fémszerkezetekre cserélték, ami megkönnyítette a szállításukat.

A könnyű kezelhetőség és az átlagosnál pusztítóbb tűzerő a maga korában jelentős előrelépést jelentett, a modern kori háborúkra mégsem gyakoroltak jelentős hatást az első Gatling géppuskák. Az iparosodott országokban vívott háborúk során a Gatlingek könnyű célpontjaivá váltak a tüzérségi ágyúknak, amik messzebbre hordtak, mint a géppuska, a mesterlövészek pedig könnyűszerrel kilőhették a géppuskákat kezelő katonákat.

Elmaradottabb térségekben, például Afrikában és Ázsiában az európai gyarmatosítók sikerrel használták Gatling géppuskáit. Az Orosz Birodalom négyszázat vásárolt belőlük; ezeket rendszeresen bevetették a törökök és a közép-ázsiaiak ellen. A brit királyi haditengerészet szintén használta a géppuskát; Alexandriánál, az egyiptomiak ellen vívott 1882-es ütközetben a Gatling-géppuska roppant hatásosnak bizonyult.

Paff, a bűvös sárkány

A Gatling évtizedekre feledésbe merült, majd a múlt század negyvenes éveiben ismét foglalkozni kezdtek vele. Az amerikai hadseregnek olyan fegyverre volt szüksége, ami percenként ezer golyót is kilőhet, de komoly problémát jelentett, hogy ilyen tűzgyorsaság mellett a fegyvercsövek rövid idő alatt használhatatlanná váltak a túlhevülés miatt. A hadsereg a megoldást egy, a Gatlinghez hasonló, többcsövű géppuskában látta.

A fejlesztést 1946-ban kezdték meg, a második világháború után; végül sok tesztelés, módosítás és finomítás után elkészült az M61-es, 20 milliméteres lövedékeket használó Vulcan. Gatling valószínűleg elsápadt volna, ha látja, hogy mire képes az eszköz: a Vulcan percenként 7200 lövedéket tudott kilőni, amiknek a torkolati sebessége 1030 méter volt másodpercenként. A hagyományos Gatling géppuskához hasonlóan hat cső okádta magából a lövedékeket, de a csövek forgatását már elektromos motor végezte, és hűtőrendszer védte őket a túlhevüléstől.

Az M61 Vulcant először a koreai háborúban vetették be, holott a végleges változat akkorra még nem készült el. Később Vietnamban is használni kezdték a Douglas AC-47-es gépekre, a Spookyra fölszerelt géppuskát. A közkatonák ezeket csak Paff, a bűvös sárkány néven emlegették – néha azt is hozzátették, hogy „ez volt az egyetlen dolog, amitől a vietkongok összeszarták magukat”.

1 másodperc = 25 dollár

Ugyancsak Vietnamban kezdték el használni az M134-es Minigunt is, ami szintén Gatling ötleteire alapul. Az M134-es a Vulcan közvetlen, kisméretű leszármazottja: percenként 3-4000 lövedéket tud kilőni a NATO-ban rendszeresített, 7.62-es kaliberű lövedékekből. A fegyver hatótávolsága körülbelül egy kilométeres, de többnyire járműveken használják őket; Vietnamban a helikopterekre szerelték őket. Beszámolók szerint a fegyver pszichológiai hatása is jelentős volt, a géppuska kerepelése ugyanis inkább egy láncfűrész hangjára emlékeztetett, mint fegyverdörgésre.

Az M134-esek a mai napig rendszerben állnak. Az első, General Motors által gyártott modellek hajlamosak voltak beragadni, de később, miután egyesültek a General Dynamicsszal – akik azóta is gyártják őket – sikerült kiküszöbölni a kezdeti nehézségeket. Az M134D típusjelű Minigunt az amerikai és brit haditengerészet is használja.

Ezeknek a fegyvereknek csupán egy hátrányuk van: kissé költséges őket üzemeltetni. Az 50-75 ezer dollárba kerülő fegyverekkel egy másodperc alatt huszonöt dollárnyi lőszert lehet elpufogtatni. Szintén sokba kerül a csövek cseréje, amik könnyen túlhevülhetnek; egy szettnyi cső élettartama, attól függően, hogy milyen modellt használnak, 200000-1000000 lövést bír ki. A kevésbé strapabíró modellek összesen 66 percnyi lövöldözést bírnak ki, a fejlettebbek akár öt és fél óráig is húzhatják. A harctéren azonban ez nem jelenthet problémát: nehéz elképzelni olyan célpontot, amit az M134-es ne tudna darabokra tépni néhány perc alatt.