Valter
9 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Sötét éjjel vitték el Karcsú Kobrát

2017.08.16. 17:17

Február hatodikára virradóra jó néhány paplak ajtaja remegett bele a rendőröklök dörömbölésébe 1961-ben: azon az éjjel 456 egyházi vagy egyházakhoz köthető embert tartóztattak le. Noha már békülékenyebb szólamokat lehetett hallani, a kádári megtorlás még egy nagy leszámolást indított, méghozzá a „klerikális reakció” ellen. A vádak alapjául szolgáló cselekmények eget rengetőek: kirándulások, túrák szervezése, illegális számháborúk, tantermen kívüli hittanórák és éneklések, indiánosdi – csupa olyasmi, ami értelemszerűen kimeríti az államellenes szervezkedés tényállását.

A Fekete Hollók fedőnevű akció célkeresztjében a „keresztény ifjúsági neveléssel” foglalkozók álltak. Agilis, fiatalok között is népszerű papok, rendjük megregulázása után is kitartó szerzetesek, vagány cserkészvezetők: azok, akik a vallást (eddigre a református egyházat már megtörte a hatalom, és éppen ennek a történetnek a kifutása mutatta meg, hogy a katolikusokra is hasonló sors vár) a hatalmi szóval kijelölt rezervátumokból ki akarták vinni az életbe. Ők képviselték az „élő egyházat”, sokszor hitelesebben a püspököknél; levitték a kereszténységet a föld alá, vissza az undergroundba.

Mi ezt guggolva is kibírjuk

Miután 1948-ban betiltották őket, a cserkészek titokban tovább működő kisközösségekbe vonultak vissza. Ezt az időszakot tárja fel a Parázs a hamu alatt nevű kutatási projekt, az ebből született honlap, valamint egy tanulmánykötet, a Tabajdi Gábor történész szerkesztésében megjelent „Illegális ifjúsági munka, cserkészközösségek a diktatúrában”. Ez a „katakombacserkészet” korszaka; volt, hogy az őskereszténységre egész konkrétan emlékeztető körülmények között, a hatóságok elől is bujkálva, barlangokban ünnepelték a karácsonyt, még fenyőt is vittek le az akkor még nem kiépített Szemlőhegyibe.

Az illegalitásban nem volt szükség rá, hogy mesterségesen táplálják a cserkészromantikát. Az angolszász gyökerű, a kommunizmusban itthon az árvalányhajas külsőségekhez és a Horthy-korszakhoz kapcsolt, egyházi gyökere miatt ellenségesnek tekintett cserkészet ellen már 1946-ban durva politikai, sajtó- és rendőrségi kampány indult. Az egyik első koncepciós eljárásban egy 17 éves srácot gyanúsítottak meg egy szovjet katona Teréz körúti megölésével; a hamis vád egy hatalmas katolikus összeesküvés felvázolására és az egyházhoz kötődő intézmények sorának betiltására volt jó. A fő cél a civil társadalom, legfőképpen pedig az „ellenséges ifjúsági szervezetek” felszámolása volt – az ifjúság (bennünk apáink reménye) frontja amúgy is kitüntetett harcmező volt a lenini felfogásban.

Az újjáalakított cserkészszövetségbe a párt beültette saját embereit, százas nagyságrendben oszlattak fel cserkészcsapatokat, majd a maradékot vezényszóra egyesítették az úttörőkkel (fővédnök Rákosi Mátyás pajtás), miközben rengeteg cserkészvezetőt tartóztattak le. De ez messze nem jelentette azt, hogy mindenki fel is adta volna.

Karcsú Kobra gereblyével

Ha nyíltan nem lehet, hát csináljuk máshogy – ez volt sokak alapállása, és a cserkészet hagyományából most élesben lehetett gyakorolni a túlélési technikákat. Hol titkos felsőbb egyházi utasítással-jóváhagyással, hol magánszorgalomból, de sok cserkészcsoport vitte tovább ezután is a működését, csak éppen inkognitóban. Kiscsoportokban folytatták a cserkészek sokszor hittannal is összekapcsolódó okítását, miközben a vezetők az illegalitás klasszikus módszereit igyekeztek követni: a csoportok lehetőleg nem tudtak a többi csoportról, és volt, ahol a tagok (tipikusan általános iskoláskorú gyerekek) is csak álnéven szólították egymást. De az indiánkultuszok és a például Cseh Tamás révén is ismert indiánosdi is ekkor kapott egy nagyobb löketet.

Indián címen voltunk a zirci ciszterci apátságban táborban. Reggelente az indiánok kürtszóra sorba álltak, s mentek misére. Mindenki kapott egy indián nevet, az indiánavatást próba előzte meg. 24 órára kimentünk az erdőbe egyedül. Cserkész őrsvezetőnkből lett a közvetlen indián főnökünk

olvasható egy visszaemlékezésben Kamarás István Búvópatakok című szociográfiájában, mely a legéleterősebbek közé tartozó szentimrevárosi ifjúsági mozgalmak történetét tárja fel. Jobboldali, polgári közeg, a cserkészek között volt majdani miniszter (Andrásfalvy Bertalan) és majdani akadémikus (Róna-Tas András) is; aktív ciszterciekkel.

V-147350 2 060 008
Fotó: ÁBTL (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), megfigyelési fotó

„A résztvevők csak egy kis cédulát kaptak arról, hogy hol találkozunk, melyik tisztáson, a Bükkben, Mátrában vagy másutt. Mindig mozgótáborokat csináltunk. Este, sötétedés után vertük föl a sátrakat, és hajnalban bontottuk le őket. Volt tábor, amelyben hetvenen is voltunk. Egy-két egyetemista ment a sor végén, egy gereblye volt hátul felkötve, azon egy tégla, mely kicsit lenyomta. Ezáltal eltűntek a lábnyomok, nem lehetett tudni, hányan jártak arra."

Ha az indiánosdi az elrejtőzés kézenfekvő módja volt, a sportegyesületben való megbújás a körmönfontabb, politikusabb. Volt, ahol a teljes cserkészcsoportot bevitték a hivatalos természetjáró szakosztályba, így például a MAFC-Haladást fedőszervként használva legalizálták az ifjúsági munkát. A tájfutás általában is gyűjtőhelye lett az alternatív mozgalmaknak, és a kommunista partizánról elnevezett versenyen a résztvevők a cserkészindulót énekelték – míg az indiánokból vasárnap ministránsok lettek.

A cserkészeket vezető plébános indián neve Karcsú Kobra volt. Ő, amúgy Kölley György, a nyilas időkben „Na, Gyurka kapsz egy szép cserkész feladatot!” felkiáltással lett embermentő (zsidó gyerekeket bujtatott), majd az említett Teréz körúti merénylet miatt tartóztatták le őt is. Öt év múlva került haza a gulágról, hogy újra cserkészcsapatot szervezzen. A turistaútvonalaktól messze eső helyeket keresett a táboroknak, ahol volt néma ima, zászlófelvonás és Szózat, de még a helyi párttitkár is elküldte a fiát – igaz, közben azért jelentett is az egészről –, az állambiztonságnál „Indiánok” volt a megfigyelési akció fedőneve.

Golyószóróval hollókra

A politikai rendőrség ‘56 után állt rá országos szinten az egyházi ifjúsági csoportokra.

Meg kell érteni, hogy mi a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt uralom. Ők ezt egyébként már tapasztalatból tudják is.

– utalt egyszerre előre és hátra Kádár 1958-as pártdirektívájában. Rákosi alatt Kádár maga járt el Mindszenty bíboros bebörtönzéséért, hogy aztán őt magát is lecsukják. Miután ‘56 novemberében a szovjetek hatalomba tették (kiválasztásában szerepet játszhatott keresztény, értsd nem zsidó származása is; Kádár amúgy ritkán szólt a „zsidókérdésről”, amikor azonban zárt körben mégis, az tanulságos a rendszer tágabb működése szempontjából is), az általános értékelés szerint Kádár taktikusabb egyházpolitikára váltott, és a nyílt harc helyett kevésbé látványos technikákat alkalmazva, beépülésekkel, személyzeti döntések irányításával és zsarolással, ügynökökkel, tartós rádolgozással törte meg az egyházakat.

Bár Kádárról sokkal inkább az „aki nincs ellenünk, az velünk van” maradt meg sokakban (önmagában is érdekes, hogyan lett Máté evangéliumából bibliai parafrázissal, Rákosi fenyegetésén át, azt megfordítva, a rendszer kompromisszumos jellegét hangsúlyozó védjegye), egyáltalán nem mindig a „békés egymás mellett élés” határozta meg az MSZMP alapállását a sokáig az egyházak felé. Miközben az egyházi vezetést lecserélve, kompromittálva igyekeztek pacifikálni, a veszélyesnek látott papok, irányzatok, lelkiségi mozgalmak ellen továbbra is kíméletlenül léptek fel, az eszköztárba a golyószórón kívül valóban szinte minden belefért.

Mindenekelőtt az alulról szerveződő csoportok és az olyan személyiségek ellen hirdettek folytatólagos harcot, akik élettel tudták (volna) megtölteni az egyházakat, és ki mertek lépni a templom falain kívülre is. Lecsaptak a Regnum Marianum közösségre, a titokban, magánlakásokban szerzetesi közösségben élőkre, apácákra, Bulányi Bokor mozgalmára és a cserkész alapon működő ciszterci kisközösségekre is – vezetőiket a „klerikális reakció” ügynökeinek nyilvánították.

Kirándulásért éveket

A nagy leszámolásban, a Fekete Hollók akcióban Kölleyt is letartóztatják, a pap ekkor három évet kapott. A „klerikális államellenes szervezkedés” ügyében folytatott titkos nyomozás és néhány hét álruhás bujdosás után ugyancsak elkapták a szentimrevárosi fjúsági élet fő szervezőjének számító, állítólag őrültségig vakmerő papot.

Egy rettenetes nagy pofont kaptam azért, mert az ágy fölé keresztet rajzoltam, és 40 nap szigorítottat. A mellettem lévő zárkába betették a hetedik kerület fő kurváját. Meg volt engedve, hogy az őrök bejárjanak hozzá, persze szabadon lehetett hallani mindent

– mondta később Barlay Szabolcs.

Kirándulás egy "megfigyelési fotón"
Kirándulás egy "megfigyelési fotón"
Fotó: ÁBTL (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

A „fasiszta cserkész szellemben a népi demokrácia elleni” szervezkedések miatt többéves börtönbüntetéseket szabtak ki. Mások mellett azt a piarista szerzetest, Lénárd Ödönt is ekkor vették őrizetbe, aki aztán majd utolsóként szabadul a leültetett papok közül a Kádár-rendszerben – az ő 1977-es kiengedéséhez az is kellett, hogy a pápa fogadja Kádárt a Vatikánban.

A karhatalom 1961-es fellépése után a földalatti cserkészek közül sokan feladták az illegális túrákat, abbahagyták a kisközösségi életet, legfeljebb csak még inkább privát körben próbálták óvatosan továbbadni a „cserkészszellemet”. A politikai nyomásnak engedett az egyházi vezetés is: körlevélben ítélte el a letartóztatott papokat és azokat, akik nem voltak hajlandók behódolni az állampártnak. Épp ez volt az „élő egyház” elleni támadás célja: elhitetni, hogy a vallás üres és öreges dolog, aminek legfeljebb a templomokon belül lehet helye.