Ervin
14 °C
21 °C

Ötven évvel ezelőtt halt meg Gagarin

2018.03.27. 23:13

1968. március 27-én gyakorlat közben lezuhant egy MiG-15-ös vadászrepülőgép, amiben ketten ültek. Vlagyimir Szerjogin vezette a kétüléses sugárhajtású gépet, a gyakorlórepülésben társa a világ legünnepeltebb embere, Jurij Gagarin volt.

A szerencsétlenségben mindketten életüket vesztették, a tragédia pedig évekre visszavetette a szovjet űrprogramot, ami egy évvel korábban vesztett el egy másik kiváló kozmonautát, Vlagyimir Komarovot. A világ egy emberként gyászolta az 1961. április 12-én elsőként az űrbe jutó Gagarint, aki szinte kivétel nélkül mindenki szemében makulátlan hős, igazi ikon volt, az ember akit a Világ Első Számú Polgárának kiáltottak ki, és akinek arcképe a világ minden szegletébe eljutott, ha máshogy nem legalább egy bélyegen.

Kapcsolódó

Gagarin ötven éve az emberiség hőse

A Vosztokba beszállni felért egy orosz rulettel, az orbitális pálya túl magas lett, és visszatéréskor sem ment minden rendben.



A Szovjetúnió legnagyobb hősének életével és halálával kapcsolatban nem sok fehér folt maradt az utóbbi években. Évtizedekig tartó titkolózás után pár évvel ezelőtt még az is kiderült, Alekszej Leonov, az első űrsétát tett ember beszámolójából, hogy mi okozta a repülőszerencsétlenséget: egy tesztrepülésen lévő Szu-15 szuperszonikus elfogóvadász repülőgép túl közel húzott el Gagarin gépéhez, a kis MiG dugóhúzóba esett és nagy sebességgel a földbe csapódott.

Kapcsolódó

Kiderült, mi okozta Gagarin halálát

Nem ő hibázott, pilótatársa most engedélyt kapott, hogy megossza a 45 éves titkot.



Alábbi képkollekció Gagarin életéből villant fel jó pár ritkán látható fotót, és összeszedtünk néhány más jellegű Gagarinhoz köthető emléket is, mindezzel bemutatva, mekkora hatással volt a világra a szovjet űrhajós.