Natália
1 °C
7 °C

Száz éve süllyedt el a legmagyarabb hadihajó

coverf
2018.06.09. 23:25
A köztudatban ma is a legmagyarabb hajóként tartják számon a Szent István csatahajót. Az impozáns dreadnought építésébe a korabeli magyar (és persze a monarchiás) ipar valóban beleadott apait-anyait. A csatahajónak azonban rövid, eseménytelen pályafutás, majd dicstelen vég jutott. Több éves veszteglés után első komolyabb bevetésén két olasz torpedóvető motorcsónak süllyesztette el Premuda közelében.

A nagyhatalmaknak, különösen a gyarmatbirodalmaknak elengedhetetlen kelléke volt a hatalmas hadiflotta. A vitorlások, később pedig a hatalmas gőzhajók ugyanakkor státuszszimbólumnak is számítottak, egyszerűen nem vették komolyan azt, akinek volt tengerpartja, de nem rendelkezett csatahajókkal. Nagy-Britannia, Franciaország, majd az USA és Japán, mögöttük pedig némileg lemaradva Oroszország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia is csatlakozott a 19. század utolsó harmadában újabb lendületet kapott hadihajóépítési versengéshez.

Mindez persze iszonyatos költségekkel járt, így Bécsben az utolsó kis torpedónaszád megrendelését is asztalcsapkodásig fajuló pénzügyi viták kísérték. Ehhez jött, hogy sokáig tartotta magát a francia Jeune Ecole stratégia, amely szerint nincs is szükség nagy hajókra, mert azokat pikk-pakk lenullázzák a kicsi és fürge (no meg olcsó) torpedónaszádok. Persze aztán Párizsban is belátták, hogy csatahajók nélkül mégse működik a rendszer, hiszen az óriások sokszor létezésükkel elriasztották a potenciális ellenségeket ("fleet in being"). A monarchia is észbe kapott, és a kisebb sorhajók után a Radetzky-osztállyal végre igazi csatahajókhoz jutottak.

Csak sajnos pont akkor, amikor a brit Dreadnought szolgálatba állításával új korszak indult a hadihajózásban. A közepes tüzérség nélküli "all big-gun" hajók felpörgették a versengést, aminek tényleg csak az állami költségvetés szabott korlátokat (meg később néhány szerződés). Pár évvel később – ekkor már rájöttek, hogy mégis csak kell közepes tüzérség is – a monarchia is belekezdett egyetlen dreadnought-osztálya építésébe. A Tegethoff, a Viribus Unitis és a Prinz Eugen 1910-től készültek és 1914-re mind szolgálatba álltak. Bár relatíve kicsinek számítottak – már amennyiben egy 152 méteres és üresen 20 000 tonnás csatahajó kicsi lehet– korszerű, stabil hajók voltak, erős fegyverzettel. A 30,5 cm-es fő lövegeket ráadásul (az első között) hármasával helyezték el a lövegtornyokban.

Több sem kellett a magyaroknak, akik a hazai ipar fejlesztése érdekében 1911 novemberében a Ganz-Danubius is bevállalt egy Tegethoff-osztályú hajót. Eredetileg Hunyadi Jánosnak akarták keresztelni, később, Ferenc József személyes döntésére kapta a Szent István nevet. A hajó mintegy 20 millió koronába került (1 korona kb. 5 mai USA dollár), és a lövegek, valamint a páncélzat kivételével csak magyar anyagokból és berendezésekből készült. Első körben új sólyát kellett építeni, hogy a hatalmas jószág elférjen a gyárban, a terveket pedig 1:1 méretarányban rajzpadláson készítették el. Végül 1914. január 17-én bocsátották vízre a hajót, a jeles eseményről filmfelvétel is készült.

Szolgálatba 1915. december 13-án állt, amikor már javában dúlt az első világháború. A k. u. k. flotta nagy egységei javarészt kikötőikben töltötték az időt, a Szent István sem volt kivétel. A hajó 937 napos szolgálatából 54 napot volt Pólától távol, és ebből csak egy lőgyakorlat volt két napos. Többnyire a város légvédelmét segítette.

Néhány műszaki adat, hadihajó-mániásoknak

Legnagyobb hossz: kb. 152,2 méter

Szélesség: kb. 28 méter

Legnagyobb merülés: kb. 8,6 méter

Meghajtás/teljesítmény: 12 kazán, 2 AEG-Curtiss turbina, 2 hajócsavar (a testvéreinek négy volt), 26 400 lóerő

Sebesség: kb. 20 mérföld (a mérési adatok elvesztek)

Fegyverzet: 12 × 30,5 cm (négy toronyban, superfiring elrendezésben), 12 × 15 cm (oldalanként 6-6 kazamatákban), 8 × 7 cm, 1 × 7 cm (légvédelmi), 2 × 7 cm (partraszálló löveg), 2 × 4,7 cm gyorstüzelő, 2 × 8 mm géppuska, 4 × 53,3 cm-es torpedóvető készülék

Legénység: 38 tiszt, 1056 tiszthelyettes és matróz

(Forrás: Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók)

A Szent István fénykorában, nem sokkal végzetes bevetése előtt
A Szent István fénykorában, nem sokkal végzetes bevetése előtt
Fotó: Wikipedia

1918 nyarán (a központi hatalmakhoz hasonlóan) az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete is komoly gondokkal küszködött. Egyre nehezebb volt szénhez, új egyenruhához és normális élelemhez jutni. Ehhez jött még az is, hogy a tengerészek jelentős része 1915 óta ki sem mozdult a kikötőből. A flotta nagy egységeit (páncélos cirkálók, csatahajók) ugyanis féltette a hadvezetés, no meg drága is volt mozgatásuk, így többnyire horgonyon álltak. Ugyanakkor a tengerészet állandó készültségben volt, így szabadságolásról nem igazán lehetett szó. Elsősorban ezen okok vezettek az 1918. február 1-3. közötti cattarói matrózlázadáshoz, annak osztályharcos és nacionalista vonulata csak később bontakozott ki. Más volt a helyzet a kisebb egységeken (torpedónaszádok, rombolók, gyorscirkálók, tengeralattjárók), amelyeken egyrészt nagyban zajlott az élet, rendszeresen jártak bevetésekre, illetve a kisebb létszámú legénységekben sokkal szorosabb kötelékek alakultak ki, nagyobb volt az egymásrautaltság.

Apró érdekesség a zendüléssel kapcsolatban, hogy az egész olyan volt, mint ha Rejtő Jenő és Örkény István közösen írták volna a forgatókönyvet. A tétlenségbe (alternatíva: fedélzetmosás 0-24) és rossz ellátásba belefáradt matrózok például kijelentették, ellenséges támadás esetén azonnal visszaadják a parancsnokságot tisztjeiknek, és így is tettek, amikor olasz felderítők jelentek meg a közelben.

A lázadás, amelyet a tévhitekkel kapcsolatban nem követett súlyos megtorlás (4 főt végeztek ki és kb. 800-at börtönöztek be a 4-5000-ből, ami igen enyhének számít ahhoz képest, hogy felforgatták az egyik legfontosabb hadikikötőt) egyéb következményekkel is járt. IV. Károly az egyik legismertebb, és ami fontosabb, támadó szellemű tisztjét, az ellentengernaggyá előléptetett Horthy Miklóst nevezte ki a flotta élére. Ezzel szakított a korábbi, defenzív gyakorlattal, amely a flotta egyetlen feladatául a közvetlen partvédelmet tartotta, amit egyébként sikeresen teljesített is. Horthy pontosan tudta, hogy a flotta harci szellemét csak egy nagy, az összes hajót érintő, és persze sikeres művelet rázhatja helyre. Érdekesség, hogy pár hónappal később a németek ugyanezzel próbálkoztak, csak náluk már annyira ramaty volt a helyzet, hogy a tengerészek megindulni sem voltak hajlandók.

Na de vissza az Adriára! Horthy és tisztjei olyan tervet készítettek, ami lényegében a teljes flottát érintette, a célpont pedig az otrantói tengerzár volt. Az antant, 1915 májusától kiegészülve az olaszokkal Otranto magasságában felfegyverzett halászhajókkal és rombolókkal zárta le az Adriát. Patthelyzet alakult ki: a császári és királyi hajók nem nagyon jöttek ki, de az antant nagy egységei sem merészkedtek be, ugyanis igen rossz tapasztalatokat szereztek őfelsége tengeralattjáróival. A zárat viszont rendre támadták, többnyire, hogy saját vagy német búvárnaszádok ki/bejutását biztosítsák. Az egyik legismertebb ilyen akció is Horthyhoz kötődik, így ő igazi Otranto-szakértőnek számított.

Francia tengeralattjárók és torpedóhajók, amelyek 1915 elején részt vettek az Adriai blokádban.
Francia tengeralattjárók és torpedóhajók, amelyek 1915 elején részt vettek az Adriai blokádban.
Fotó: Wikipedia

A teljes flottát érintő akció hatalmas erőfeszítéseket igényelt. Fokozta a gondokat, hogy a csatahajók 1915. május 23-24. óta nem vettek részt ekkora műveletben (főleg nem együtt), így a legénységnél eléggé hiányzott a rutin. Már az elindulás sem volt egyszerű, hiszen több kikötőből (Trieszt, Póla, Fiume, Sebenico, Cattaro) kellett különféle sebességű és műszaki állapotú hajókat úgy összerántani, hogy azok percre pontosan legyenek adott helyen, és mindezt észrevétlenül. Egyes források szerint olasz felderítőgépek kiszúrták a június 8-án és 9-én induló kötelékeket. A mozgolódásból és az útirányból azt tippelték, hogy a cél Otranto lesz, bár valószínűleg nem egy olasz tengernagy nyúlt remegve a chiantis pohár után, miután bevillant, hogy mi lesz, ha a teljes ellenséges flotta mondjuk Brindisit veszi célba... Később ez adott alapot különféle árulásos és kémkedős konteóknak, mert hogy az olaszok elég jól saccolták meg a kötelék helyét. Mások szerint merő véletlenről volt szó: az olaszok ugyanis rendszeresen küldtek ki MAS torpedóvető motorcsónakokat járőrözni, és ezek közül a 15-ös és 21-es csak jókor volt jó helyen.

Hogy teljes legyen az álca, a régi csatahajók napokkal korábban útnak indultak (ezt alacsony sebességük is indokolta), a zászlóshajó, a Viribus Unitis csoportja 1918. június 8-án, a Szent István és a Tegethoff (+ kísérő romboló és torpedónaszádok) 9-én indultak útnak. Mivel a Szent István turbinái túlmelegedtek, hamarosan 12 csomóra kellett csökkenteni az eredetileg 15 csomós sebességet. A két MAS naszádot e nap estéjén vontatták ki Premuda térségébe, ahol 10-én hajnalig járőröztek. Már épp visszaindultak volna, amikor Luigi Rizzo korvettkapitány, a MAS-15 (és a kötelék) parancsnoka füstoszlopot vett észre a távolban.

A Szent István testvérhajója, a Viribus Unitis makettje. Megfigyelhető a hajó belső szerkezete, a kazánok és a gépterem is, ahová a torpedók csapódtak be.
A Szent István testvérhajója, a Viribus Unitis makettje. Megfigyelhető a hajó belső szerkezete, a kazánok és a gépterem is, ahová a torpedók csapódtak be.
Fotó: Wikipedia

Rizzo is öreg rókának számított, ugyanis 1917. december 10-én ő süllyesztette el a Trieszti-öbölben a (kissé kivénhedt) Wien csatahajót. Most sem teketóriázott:

Elhatároztam, hogy a lehető legközelebbről támadok, ezért az első csatahajó jobboldalán haladó két romboló között hajóztam át. A tőlem balra eső romboló kikerülése érdekében a sebességemet 9 csomóról, 12 csomóra növeltem.

A jelentésében rombolónak írt hajók valójában a 76T és 77T torpedónaszádok voltak, amelyek között csak 500 méter volt, de a résen pont sikerült átslisszolnia. Ebben közrejátszhatott az is, hogy hajnalban a legkevésbé éber az ember (így az őrködő tengerész is), ráadásul a saját partok előtt nem igazán számítottak támadásra. MIndenesetre:

Sikerült 100 méterrel a két romboló alkotta biztosítási vonalon belülre kerülnöm úgy, hogy nem fedeztek fel. Innen, 300 m-es távolságból kilőttem mindkét torpedómat az első nagy hajóra A jobboldali torpedómat az 1. és a 2. kémény közé, a baloldalit pedig balra a tat felé a második kémény mögé. Két fekete vízoszlop tört a magasba. A torpedók másfél méter mélységre voltak beállítva. A csatahajó nem tett kitérő manővert.

A MAS-15 ma múzeumhajó Rómában
A MAS-15 ma múzeumhajó Rómában
Fotó: museumships.us

Az elöl haladó Szent Istvánt hajnali fél 4-kor két, egymásba olvadó robbanás rázta meg. A torpedók  nagyon szerencsétlen helyen érték a csatahajót, ugyanis a robbanások átszakították jobb oldalt az első és második kazánház közötti válaszfalat. A manőverképesség és szivattyúteljesítmény csökkenése mellett emiatt egyszerűen túl sok víz ömlött a hajótestbe. Újabb kutatások szerint három vagy négy torpedó is eltalálta a hajót, de egy vagy kettő nem robbant (ugyanakkor a több száz kilós fém test becsapódása még így is okozott károkat). A MAS-21 eredetileg a Tegethoffot célozta, de lehet, hogy a Szent Istvánt sikerült eltalálnia. Van olyan feltevés is, hogy egy francia/olasz tengeralattjáró is a közelben lappangott...

A kötelékben mindenesetre kitört a pánik: mindenki lövöldözni kezdett, a 76T sikertelenül próbálta meg elkapni Rizzo naszádját, tengeralattjáró-riadót fújtak. A Tegethoffon 6.20-kor valóban észleltek egy periszkópot, és Csonkaréti Károly kutatásai szerint egy francia búvárhajó több torpedót is kilőtt a Szent Istvánra. A tengeralattjáró-veszély miatt a Tegethoff tovább robogott, és csak jó fél órával később ment vissza, hogy megpróbálja a közeli Premuda sekély vizeibe vontatni sérült testvérhajóját. Kétszer is megkísérelték a vontatást, de nem jártak sikerrel. Bár a Szent István egyre inkább jobbra dőlt, eleinte úgy tűnt, ezt a lövegtornyok balra forgatásával sikerült megállítani.

...nem hittem, hogy elsüllyed. Egy mellém beosztott öreg dalmát altiszt, akinek ezt elmondtam, csak kezével mutatott a süllyedő hajó felé, és ennyit mondott: "No, no signor, nézze a patkányokat." És tényleg ezrével úsztak felénk a patkányok, amikor még az egész legénység a Szent Istvánon volt és azt menteni akarta...Azután a tragédia már gyorsan pergett.

 – emlékezett vissza Puchner Károly fregatthadnagy, a Tegethoff egyik tisztje.

Az egyre inkább jobbra dőlő Szent István. Látható, hogy a 15 cm-es lövegek kazamatái már víz alatt vannak.
Az egyre inkább jobbra dőlő Szent István. Látható, hogy a 15 cm-es lövegek kazamatái már víz alatt vannak.
Fotó: Bundesarchiv, Bild 134-C2280 / CC-BY-SA 3.0

Miután a dőlés megállíthatatlannak bizonyult – mindkét lék 5-6 méterrel a vízvonal alatt volt, ami miatt esélytelen volt lékponyvák alkalmazása, bár rövidi Maxon Róbert sorhajóhadnagy és csapata mindent elkövetett – parancsot adtak a hajó elhagyására. A hajó megmentésére tett kísérletekről Heinrich Seitz, a csathajó kapitánya így írt jelentésében:

A lékponyvákkal való munkálatokat nagymértékben megnehezítette a hajó dőlése, valamint az, hogy fennakadtak a lengéscsillapító hosszbordán. Még fáradtságosabb volt a vízmentes rekeszek ajtajainak lezárása. Ez a munka a dőlés és a hajó konstrukciója miatt hosszú időt vett igénybe, de azért befejeződött, mielőtt a víz elérte volna az ajtók alsó széleit. Ezek után vízbetörést észleltünk az V. és a IX. lőszerkamrákban, majd a jobboldali lövegfolyosón. Sok varraton, így a turbinatérben is, víz szivárgott át. Függőágyak és egyéb holmik segítségével itt is megpróbáltunk úrrá lenni a helyzeten. (...) A dőlés egyre nagyobb lett, a jobboldali védfedélzet már a víz alá került. Reich sorhajóhadnagyot a fedélzetre küldtem, hogy sorakoztassa fel a legénységet és intézkedjen a hajóelhagyásra. A felső parancsnoki hídon rajtam kívül - már ahogy azt megfigyelhettem - Masjon sorhajókapitány, Niemann fregatthadnagy, néhány kormányos és a fényszórókezelő legénység maradt.

A Szent István végül 6.05-kor felborult és hét perccel később elnyelték a hullámok. Az 1087 fős legénységből 4 tiszt és 85 matróz vesztette életét. A veszteség elsősorban géptermek legénységéből és a lékponyvás osztagból került ki, akiknek esélyük sem maradt elhagyni a hajót. A mentést nehezítette, hogy a hajókon alig voltak mentőcsónakok, hiszen azok ütközetben, találat esetén repeszgránátként viselkedtek. 

A süllyedő Szent István, háttérben az ellentétes irányba haladó Tegethoff
A süllyedő Szent István, háttérben az ellentétes irányba haladó Tegethoff
Fotó: Wikipeda

A gyors elsüllyedés miatt sokan kárhoztatják a Viribus Unitis osztály elégtelen torpedóvédelmét. Ez valóban nem volt a legjobb – a hajó relatíve kis méretei miatt nem is lehetett – de rossznak sem számított, a hasonló korú francia Courbet és olasz Giulio Cesare osztályokénál például még jobbnak is bizonyult. A torpedóvédő válaszfalat nem a legjobb helyre tették, és az csak kb. 2,5 méterre húzódott a külső burkolattól. Hiába mondták a monarchiás tisztek, sőt a német Tirpitz admirális, akit felkértek a tervek véleményezésére, hogy ezt át kellene gondolni még egyszer. Ehhez jött, hogy takarékossági okokból vékonyabb lemezekből készültek a vízzáró válaszfalak.

Ugyanakkor ha a két torpedó nem ilyen szerencsétlen helyen találja el a hajót, az jó eséllyel megmenekült volna. A fő gondot az jelentette, hogy akkoriban még nem nagyon számoltak azzal, hogy a torpedók ennyire hatékony fegyverekké válnak pár év alatt. Hogy mennyire nem volt a korszak viszonylatában gyenge a hajó páncélzata, azt jól mutatja, hogy az eggyel nagyobb, de hasonló korú brit HMS Audacious 1914 októberében egy aknától süllyedt el – igaz, az nagyon szerencsétlen helyen robbant fel – ami jól mutatja, hogy a csatahajók vízvonal alatti védelme nem tartott lépést a "lentről érkező" fenyegetésekkel. Az is a jó tervezést mutatja, hogy a hajó még 30 fok körüli dőlésnél sem borult fel hosszú ideig. A csatahajó elsüllyesztését követő hadbírósági vizsgálat is tett ilyen megállapításokat, de kihangsúlyozták, hogy 1.) a Szent István javarészt a háború alatt épült, ami rányomta a bélyegét sok anyag minőségére, 2.) a monarchia elhanyagolta a haditengerészetet, ami miatt nem volt elég torpedónaszád és romboló a kísérő kötelékben. 

Felhasznált irodalom

Bánsági Andor: A SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyedése dokumentumok tükrében Hajózástörténeti Közlemények 2008/2. (A külön nem jelölt idézetek innen származnak)

Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók, Hajja és Fiai Kiadó, Debrecen, 2002.

A Viribus Unitis osztály

A lentebbi filmen látható a süllyedés folyamata és a roncshoz lemerült jugoszláv, olasz, osztrák és magyar expedíciók felvételei is. A roncs hadisírnak minősül, így a tengerészek és búvárok különös kegyelettel közelítik meg.

A már említett hadbírósági vizsgálat megállapította, hogy a Szent István parancsnoka hajókapitányként példásan viselkedett, kötelékparancsnokként azonban hibázott, ugyanis nem gondoskodott jól látható riadójelzésekről, sőt lehetővé tette, hogy az egyes ütegek öntevékenyen tüzeljenek látni vélt tengeralattjárókra, amelyek miatt több álriadó is volt, valamint a lövések a kötelék helyét is felfedhették. A Tegethoff kapitányát, Heinrich Pergler von Perglas sorhajókapitányt tétovázása miatt marasztalták el, több matróz ellen, akik az első percben vízbe ugrottak, eljárás indult.

Az olaszok annyira jelentősnek tartották a győzelmet, hogy 1939 óta június 10-én ünneplik a Haditengerészet Napját. Szomorú érdekesség, hogy a Szent István volt az egyik első hadihajó, amelynek pusztulását filmen is rögzítették (a kötelék másik csatahajója, a Tegethoff fedélzetéről), ami lentebb is megtekinthető:

A nyitóképen a Szent István még fénykorában

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is! A cikk készítésekor az NTF együttműködött a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?