A nagy háború sztereóban

Sztereó képkockák keretben (Fotó: Library of Congress)

Az így készült képeket egymás mellé nyomtatták, egymástól 63 milliméteres távolságra, hogy a két szem külön-külön, csak a neki megfelelő képet láthassa. A hatás működik úgy is, ha a képet nagyon közel tartjuk a szemünkhöz, de a sztereografikus felvételek helyes megtekintését nagyban segítette a sztereográf nevű eszköz. Ez a szemüveg tulajdonképpen a két szem látóterének különválasztására szolgált.

Az első világháború borzalmairól ezzel a módszerrel készült képeket ma már sokkal egyszerűbben is meg tudjuk nézni, a két felvételből egy megfelelő gyakorisággal váltakozó animált képet készítve.

A sztereoszkópiát ma is használják a modern tévék és játékkonzolok háromdimenziós képének megteremtésében. Az alapelv most is az, hogy a két szem két, egymástól (színben vagy pozícióban) eltérő képet lát. Ezeket továbbra is különböző, szín- vagy polárszűrős aktív, illetve passzív szemüvegekkel kell nézni ahhoz, hogy ne csak elmosódott, homályos képet lássunk, de mostanra már a szemüveg nélküli kijelzők is elterjedtek. Ezeknél magába a kijelzőbe építik be azt a réteget, ami szétválasztja a jobb és bal szemnek sugárzott képeket.

Szerb katonák várják a megfigyelőállomásokról befutó hívásokat. Ha jött a hívás, világító rakétákat lőttek fel, amik fénnyel borították el a lövészárkok között elterülő senkiföldjét. Az állóháború kialakulása után tulajdonképpen a fedezék nélküli, drótakadályokkal borított területeken át rohamozó csapatok próbáltak néhány négyzetkilométernyi területet elfoglalni a jól védett, géppuskákkal megerősített védelmi állások felszámolásával. A történészek szerint az állóháború egyenes következménye volt annak, hogy bár az egy katonára jutó tűzerő hatalmasat nőtt, a szállítóeszközök fejletlensége nem tette lehetővé azt a logisztikát, ami a komolyabb csapatmozdulatokhoz kellett volna. Jól mutatja ezt az is, hogy a nagyobb támadások még a kezdeti átütő sikerek után is folyamatosan elhaltak, egyszerűen azért, mert már néhány tíz kilométernyi távolság túl sok volt az utánpótlás folyamatos áramoltatásához. (Fotó: Library Of Congress)

Gázálarcban felsorakozó katonák. Az első gáztámadás 1915. április 22-én történt, a szemben álló felek ezután váltakozó sikerrel vetették be egymás ellen a második ypres-i csata kezdetén. A németek klórgáztámadása borzasztóan hatékony volt, az ellenkező oldalon álló 15 000 francia katona ugyan látta a közeledő felhőket, de nem tudták, mit tegyenek ellene, és egyszerűen csak a lövészárokba bújtak előle. 5000 katona azonnal meghalt, a maradék nagy része vakon és borzasztó sérülésekkel hagyta el a lövészárkokat. A németek azonban nem éltek a lehetőséggel: egyszerűen nem számítottak arra, hogy a gáztámadás ilyen sikerrel jár majd, így nem vontak össze megfelelő támadóerőket a térségben. (Fotó: Library Of Congress)

Később a gáztámadások hatékonysága nagyban csökkent, főleg a rohamosan fejlődő gázálarcok alkalmazása miatt. Ezen a képen az látszik, ahogy a katonák a körülöttük örvénylő gázfelhőben épp a hatalmas kiterjedésű lövészárokrendszerekben nélkülözhetetlen kommunikációt szolgáló telefonvezetékek egyikét próbálják megjavítani. (Fotó: Library Of Congress)

Renault tankok Vaux-nál. Az FT-17-es tankok az első világháborúban fejlődésnek indult, a második világháborúban domináns stratégiai szerepet betöltő fegyvernem összes modern, máig alkalmazott tulajdonságát alkalmazták. A fegyverzet a harckocsi tetején lévő, körbefordítható lövegtoronyban kapott helyet, a legénység a tank elején a motor pedig hátul helyezkedett el. Az FT-17 volt az első, sorozatgyártásba is került modern tank, 3000 darab készült el belőle, nagy részük 1918-ban. Egyes történészek szerint az első modern harckocsi címet egy osztrák mérnök, Günther Burstyn 1911-ben bemutatott Motorgeschütz nevű találmány érdemelné, az azonban soha nem jutott messzebb a tervezőasztalnál. (Fotó: Library Of Congress)

Amerikai katonák rohamoznak meg egy német bunkert, a földön egy német katona holtteste hever. A kép egyes szakértők szerint beállított propagandafotó is lehet. Az 1918-as első amerikai hadi sikereket a történészek szerint nagyban segítette a tény, hogy kifulladt és reményvesztett német egységek ellen intézték őket. Argonne-nál aztán az amerikaiak is belefutottak egy komolyabb mészárszékbe: 120 ezer embert vesztettek négy-hat hét alatt. (Fotó: Library Of Congress)

Német halott a Belleau Woodnál vívott csatához közel. Ez a csata adta meg az amerikai tengerészgyalogosok hírnevét. Az 1918. június 1-26. között vívott csatában a tengerészgyalogosok sikerrel foglaltak el egy, az offenzíva szempontjából fontos magaslatot, és a hónap végére komoly áldozatok és hat támadás árán végül kiüldözték az erdős területen magukat komolyan beásó német alakulatokat. A csata a tengerészgyalogosak övező tisztelet és a hatékonyságukat dicsérő tények és legendák alapja lett. Több híres idézet is köthető ehhez az időszakhoz, itt hangzott el a "Gyerünk már, a kurva anyátokat, hát örökké akartok élni?" kérdés is Dan Daily őrmester szájából, mikor az amerikai 73. géppuskás századnak egy búzamezőn keresztül kellett megrohanniuk a német géppuskaállásokat. (Fotó: Library Of Congress)

Német hadifoglyok szállítják az amerikai sérülteket. Az Amerikai Expedíciós Hadsereg főparancsnoka, sokszor bírálta a franciák és a britek lövészárok-háborúját, és azon a véleményen volt, hogy a kiváló céllövő amerikai katonák komoly sikereket érnek majd el, és nyílt csatákban győzik le a német erőket. Az első bevetésre végül 1918 őszéig kellett várni, és bár az amerikai csapatok nagyban hozzájárultak az antant hadi sikereihez, történészek szerint sokkal fontosabb faktor volt a velük szemben harcoló egységek fáradtsága, alacsony morálja, és a hátországokban ekkor már erősödő háborúellenes mozgalmak hatása is. (Fotó: Library Of Congress)

Amerikai katonák német hadifoglyokat kísérnek. Az első világháborúban összesen 68 millió katona vett részt, a halottak, sebesültek és eltűntek száma 39 milliót is meghaladja. A civil áldozatok száma is megdöbbentő, a közvetlenül a hadmozdulathoz köthető halottak száma a 2,4 milliót, a háború miatti nélkülözés miatt életüket vesztők száma a 4,8 milliót közelíti. (Fotó: Library Of Congress)

A szaloniki front senki földjének bolgár oldala, szögesdróttal nagyjából teljesen befonva. A szögesdrót csak eleinte volt a védekezés eszköze, a harcoló alakulatok egy idő után elkezdték terelni vele az ellenséget, kifejezetten úgy fektették le az újabb és újabb kilométernyi drótot, hogy a támadókat előre belőtt ölőzónákba vezessék. A második világháborúban már korántsem volt ilyen széles körben alkalmazott eszköz a szögesdrót, a hosszabb ideig egy helyben maradó védelmi állásokat erősítették csak meg vele, de a harcok jellege miatt már nem volt értelme az első világháborúban látott módszerek szerint bevetni. Inkább a fogoly- és koncentrációs táborok körül alkalmazták nagyobb mennyiségben. (Fotó: Librarian of Congress)

Belleau városának romjai. Bár az első világháborút sokszor a nagy háborúnak is nevezik, valójában a becslések szerinti 16-40 millió áldozattal járó időszak közel sem a legpusztítóbb háború az emberiség történelmében. Abban egyetértenek a történészek, hogy a második világháború 60-85 millió halottja áll a lista első helyén, de aztán több háború is van, ahol akár 30-60 millió embert is elpusztíthatott. A mongol hordák például legalább ennyi embert irtottak ki, de a Csing és a Ming dinasztiák közti harcba is belehaltak vagy 25 millióan, az 1937 és 1945 között vívott második kínai-japán háború pedig 20 millió áldozatot követelt. (Fotó: Library Of Congress)

"Kúsztunk, figyeltünk, megint kúsztunk az ellenséges [világító] rakéták fényében halottnak tetettük magunkat, aztán megint kúsztunk, figyeltünk, kúsztunk. A II. zászlóalj egyik tisztje, aki a háború után újra ellátogatott ezekhez a lövészárkokhoz, elmesélte nekem, milyen nevetségesen kis terület volt ez a senki földje azoknak a hosszú, kínos utaknak a látszólagos végtelenségéhez képest, amelyeket meg kellett tenni rajta." (Robert Grawes: Isten hozzád Anglia, 1929) (Fotó: Library Of Congress)

Gáztámadás sérültjeit viszik hátra az épen maradt bajtársak. A statisztikák szerint nagyjából 90 ezer katona halála köthető közvetlenül a klór-, illetve az 1917-től kezdve használt mustárgázhoz, de a sebesültek száma az egymilliót is eléri. A túlélők komoly szem- és bőrproblémákkal küzdöttek még akár évtizedekkel később is, és természetesen sokan különböző tüdőbetegségeket is kaptak a támadások során beszívott gáz miatt. A felmérések szerint a harci gáz áldozatai nagyrészt oroszok voltak. (Fotó: Library Of Congress)

A Château-Thierry és Soisson városa között húzódó lövészárokrendszer. A háború végére egészen óriási kiterjedésű rendszerek jöttek létre az eleinte a az automata fegyverek szokatlanul sűrű golyózápora miatt kényszerűségből alkalmazott árkokból. A németek igazi művészetté fejlesztették a lövészárok-építést: betonnal megerősített, az ágyúzásnak ellenálló bunkereket építettek, ahol a friss levegő folyamatos áramlását is biztosították. Ők voltak az elsők, akik nem szimplán hosszan elnyúló lövészárkokat ástak, hanem mélységben védekeztek, több, egymást fedezni képes árokból álló rendszerekkel. A lövészárkokban élő katonák között természetesen számos fertőzés terjedt, a higiéniás körülmények miatt sokan nem is az ellenség tüze miatt estek ki a szolgálatból. A lövészárokharc közben szerzett tapasztalatok miatt vezették be az amerikaiaknál az első gyalogsági bakancsot az addig használt lábbelik helyett. (Fotó: Library Of Congress)

Longpont város romjai. A világháború első évében még a korábbi háborúkban megszokott módon, a front elülső részében, közvetlenül az ellenfélre irányítva használták a tüzérséget, de egy évvel később már komoly fejlődésen ment át a fegyvernem. A háború alatt egészen elképesztő módon nőtt a pontosság és a hatótáv, a németek végül egy 100 kilométerről is célba találó ágyút is terveztek Párizs bombázására. A találati pontossághoz persze a távközlési módszerek és a légi felderítés fejlődése is kellett. Érdekesség, hogy az acélsisakok is az ágyúzás hatására terjedtek el: a becsapódások ereje és az ilyenkor keletkező légnyomás miatt szanaszét repülő repeszek és törmelék komoly fejsebeket okozott. Érdekesség, hogy a német hadsereg még most is az akkor tervezett acélsisak, a stahlhelm formavilágát használó sisakot hord, bár ez már kevlárból van. (Fotó: Library Of Congress)

Belleau Woodsnál elfogott német katonák amerikai fogolytáborban. Az első világháborúban mintegy 8 millió katona esett ellenséges fogságba, és a körülményekre jellemző, hogy itt jóval nagyobb esélyük volt az életben maradásra, mint a lövészárkokban. A katonák általában nem egyedül adták meg magukat, egész hatalmas tömegek, néha sok ezren estek fogságba egyszerre. A háború végére az orosz hadsereg veszteségeinek 25-31 százalékát tették ki a fogságba esett katonák, az osztrák-magyar haderőnél ez 32, az olaszoknál 26, a franciáknál 12, a németeknél 9, a briteknél pedig 7 százalék volt az arány. (Fotó: Library Of Congress)

Az antant hadak által zsákmányolt német ágyúk, mozsarak és tarackok Párizsban. A hadiipari termelés érdekes változáson ment át a háború utolsó éveiben: addig rendre a kézi lőfegyverek, puskák, illetve az ehhez tartozó lőszerek, illetve robbanóanyagok és a puskapor tették ki a termelés nagy részét, azonban 1918-ban visszaesett. Ugyanebben az időszakban duplájára nőtt a repülők, a repülőmotor-pótalkatrészek, gyártása, másfélszer annyi tüzérségi löveget gurítottak ki a gyárak kapuján, és a géppuskából is 22 százalékkal több készült, mint addig. (Fotó: Library Of Congress)

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!