Az első gőte, halál és magyaribéla az űrben

Büszkék lehetünk arra, hogy egy magyarról nevezték el az űr határát. Ez a magyar Kármán Tódor, aki a harmincas években vándorolt Amerikába, és ott a NASA első rakétafejlesztő központja, a pasadenai JPL (Jet Propulsion Laboratory) egyik alapítója és első igazgatója volt.

Kármán számolta ki azt a magasságot, ahol a légkör már olyan ritka, hogy egy Földről indított jármű nem tud a felhajtóerő segítségével repülni. Ezt a nagyjából száz kilométernél húzódó határt róla nevezték el Kármán-vonalnak; a határ alatt repülő járművek az aeronautika, a fölötte repülők az asztronautika hatáskörébe tartoznak. Ami tehát a Kármán-vonal fölé jut, arról elmondható, hogy az űrben jár. Az orbitális repülés, vagyis egy égitest körüli röppályára állás már más tészta; a Föld körül általában háromszáz kilométer felett állnak a műholdak és űrállomások orbitális pályára.

Ennek megfelelően az alábbiakban „az első ... az űrben” válogatásunkban a Kármán-vonalat vettük figyelembe, nem az orbitális pályát. És most lássuk, mi minden kerülhet a három pont helyére!

Ember alkotta tárgy

Minden hordozórakéta ősatyja a V-2 nevű egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta volt, amit a náci birodalom szakemberei fejlesztettek ki Peenemündén, a Balti-tenger egy kis szigetén. A V-2 1942 márciusában startolt először, és rögtön fel is robbant, de az állandó tökéletesítéseknek köszönhetően 1944 szeptembere és 1945 márciusa között a németek már a háborúban is bevethették. Az űrhajózás szempontjából azonban 1944 eleje a fontos dátum (pontosabb adat nem ismert): egy teszt során egy V-2 189 kilométeres magasságba jutott, és ezzel az első, ember alkotta tárgy lett, ami szuborbitális repülésen a világűrben járt.

Fotó és filmfelvétel

A világháború után több mint ötszáz német rakétatudós és mérnök kötött ki az Egyesült Államokban, ahol folytathatták a V-2 fejlesztését, persze amerikai színekben. 1946. október 24-én az egyik V-2-es, ami 105 kilométer magasra jutott, egy 35 milliméteres kamerát is magával vitt, ami másfél másodpercenként fényképezett egyet. Ekkor készült az első űrfotó, valamint az első olyan mozgókép, ami egy rakéta útját mutatta az űrig. A rakétát az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti Telepről indították, a kamerát a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriuma tervezte. 1946 és 1950 között a V-2-esekre szerelt hasonló kamerák több mint ezer képet készítettek a Földről. A neten egy 1948-as, több fotóból összerakott panorámaképet is meg lehet csodálni.

Élőlény

Az első élőlény az űrben nem Lajka kutya volt. Ő volt az első állat, ami orbitális pályára állt a Föld körül, de az amerikaiak már a negyvenes évek második felében kísérletezgettek azzal, hogy élőlényeket küldjenek a Kármán-vonal fölé (valószínűleg néhány mikroba már korábban kijutott az űrbe a V-2-esekkel, de ezeket nem vesszük figyelembe). Az áttörést egy 1947. február 20-án indított V-2-es jelentette. A rakéta rakományában élő muslicák, valamint rozs- és gyapotmagok voltak, a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy nagy magasságban miként reagálnak az élőlények a nagyobb sugárzásra. A rakéta 109 kilométer magasra jutott, a muslicák túlélték a küldetést.

Majom

Az első űrben járt majom neve Albert II, amiből sejthetjük, hogy volt egy kevésbé sikeres elődje. Az Albert I nevű bundermajom 1948. június 11-én indult útnak, de csak 63 kilométer magasra jutott, és egy műszaki hiba miatt valószínűleg még a start előtt megfulladt.

Albert II – szintén bundermajom – 1949. június 14-én már 134 kilométer magasra jutott, de ő becsapódáskor pusztult el, mivel nem működött rendesen a kapszula ejtőernyője. A NASA elődszervezetei ezután még több hasonló misszióval próbálkoztak. Akkoriban nem volt jó űrhajós majomnak lenni, csak a hatodik Albert élte túl az űrrepülést 1951. szeptember 20-án, de két órával a landolás után ő is kimúlt (ráadásul csak 70 kilométer magasra jutott).

1959. május 28-ig kellett várni a túlélő űrmajmokra: egy bundermakákó és egy mókusmajom, név szerint Able és Baker, egy Jupiter AM-18 rakétával 96 kilométer magasra szállt (ez az akkor USA-ban érvényes űrdefiníció felett volt). Able ugyan három nap múlva egy elfertőződött elektróda miatt elpatkolt, de Baker csak 27 éves korában, 1984 végén pusztult el.

Egér

Az űrkutatás korai áldozatai között más állatokat is találunk – a velük végzett kísérletek célja általában az volt, hogy a kutatók megfigyeljék az életfunkciók változásait az űrutazás alatt. Erre a célra leginkább emlősállatok feleltek meg (a madarak például nehezen vannak meg gravitáció nélkül, a nyelésükhöz is szükséges). A majmok mellett egerekkel is szívesen dolgozott Amerika, 1950. augusztus 31-én egy V-2 rakéta 137 kilométer magasra repítette az első űregeret. Az ejtőernyő rendszerének üzemzavara miatt a bátor rágcsáló nem tért haza egy darabban.

Kutya

A szovjetek úgy gondolták, hogy az ember legjobb barátja az űrrepülésben is a kutya, ezért ők nem majmokra tették a plexisisakot. A Szovjetunióba is eljutott a V-2, ez alapján készítették el, illetve fejlesztették tovább az R jelű rakétákat. 1951. január 29-én egy R-1 vitt magával két blökit, Cigant és Deziket. 110 kilométer magasra jutottak, és mindketten épségben visszatértek. Később Dezik egy másik űrrepülésen elpusztult, Cigannak szerencsésebb sors jutott: a rakétaprogram egyik fizikusa, Anatolij Blagonravov befogadta.

Az R-1 sorozat 1956-ig röptetett kutyákat az űrbe, később az R-2A már 200 kilométerre is felvitte az állatokat, 1958-ban pedig egy R-5A már 450 kilométer magasra küldte az ebeket. De addigra már világhírű volt az első orbitális űrutazás hőse, Lajka.

Műhold

1957. október 4., Szputnyik–1, ember alkotta tárgy orbitális pályán. Az űrhajózás kezdete hidegháborús helyzetben, keleten eufória, nyugaton pánik. A start ötvenéves évfordulójántöbb anyaggal is megemlékeztünk róla, ezért most csak megemlítjük, mert hiányozna a felsorolásból.

Élőlény orbitális pályán

Hruscsov meg akarta ismételni a Szputnyik–1 által Amerikának okozott sokkot: bejelentette, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából újabb műholdat lőnek fel. Az új jármű tervezésére csak pár hetük volt a szovjet mérnököknek, ami egészen lehetetlen feladatnak tűnt, főleg annak fényében, hogy a kutyafuttában(!) összedobott Szputnyik–2-nek volt egy utasa is: Lajka. Az ő szomorú történetéről ebben a cikkben írtunk bővebben, most legyen elég annyi, hogy az aranyos kis korcs túlélte az 1957. november 3-i startot, életben volt, amikor a Szputnyik–2 orbitális pályára állt, és a szervezetét figyelő műszerek hasznos adatokkal gazdagították az emberes űrrepülés előkészítését.

Viszont a küldetés mindenképpen halálos volt az állatnak, mert a járműbe nem terveztek visszatérő egységet. A Roszkozmosz évtizedekig azt állította, hogy Lajka azért pusztult el, mert odafent evett a tápjába adagolt, fájdalommentesen ölő méregből. 2002-ben azonban egy moszkvai orvos, a korábbi szovjet űrügynökségnek dolgozó Dimitrij Malasenkov elárulta az igazságot: az űrszonda hőmérsékletérzékelő rendszere meghibásodott, és a műhold hőszigeteléséből is levált több helyen a szigetelőanyag. Emiatt a kabin belső hőmérséklete emelkedni kezdett, Lajka pedig elevenen megsült. Féltonnás koporsója 162 napnyi keringés után égett el a Föld légkörében.

Lajkát több kutya is követte az űrbe, leghíresebb talán a Szputnyik–5 1960. augusztus 19-én startolt legénysége, Belka és Sztrelka, akik egerekkel, patkányokkal és növényekkel osztoztak a kabinban. Mind túlélték a kalandot – először fordult elő ilyesmi orbitális utazáson. Sztrelka később hat egészséges kölyöknek adott életet, az egyiket Kennedy elnöknek ajándékozták.

Csimpánz

Alan Shepard, az első amerikai űrhajós (és Gagarin után az emberiség második űrhajósa) 1961. május 5-én hajtott végre szuborbitális repülést a Freedom–7 nevű Mercury űrhajóval. Ezt azonban megelőzte egy korábbi űrrepülés január 31-én, amelynek során gyakorlatilag Shepard útját tesztelték a Ham nevű csimpánzzal. Az állatot betanították, hogy az utazás során milyen karokat húzzon meg, és Ham 250 kilométeres magasságból egy karcolás nélkül visszatért. A repülés után még évtizedekig élt, 1983-ban múlt ki az Észak-Karolinai Állatkertben.

Magyaribéla

Gagarin tartaléka German Tyitov volt, aki ugyan a Vosztok–1-gyel nem, de a Vosztok–2-vel útnak indulhatott. Így 1961. augusztus 6-án ő lett az első magyaribéla az űrben, egyben az első ember, aki egy napnál többet tartózkodott az űrben és az első, aki aludt egy nagyot odafent.

Nő

Gagarin sikere után Szergej Koroljov, a szovjet űrprogram vezető műszaki zsenije állt elő az ötlettel, hogy Szovjetunió nőt küldjön az űrbe. A jelöltek közül Valentyina Vlagyimirovna Tyereskovát, egy traktoros és egy textilgyári munkás lányát választották ki 1962-ben. Bár Tyereskova nem volt pilóta, ejtőernyős tapasztalata miatt alkalmasnak találták a feladatra. 1963. június 16-án a Vosztok–6 fedélzetén hagyta el a Földet, orbitális pályára állt, majd három nap múlva épségben visszatért. Amikor néhány hónap múlva feleségül ment a Vosztok–3 pilótájához, Andrijan Nyikolajevhez, maga Hruscsov vezette oltárhoz. Jelenleg Tyereskova az egyetlen vezérőrnagyi rangban lévő nő az orosz fegyveres erőknél.

Macska

Az első macskát a franciák lőtték fel az űrbe 1963. október 18-án Algériából egy Véronique AGI rakétával. A tervek szerint egy Felix nevű kandúrt akartak indítani, de az állat megszökött, ezért a tartaléklegénységet, egy Félicette nevű fekete-fehér nőstényt küldtek az űrbe. A macska agyába ültetett elektródák a repülés közben keletkező agyi impulzusokat közvetítették a földi központnak. Az állat kétszáz kilométeres magasságba jutott, onnan épségben visszatért a Földre.

Golfütés

Amikor az Apollo–14 legénysége 1971. január 31-én elindult a Holdra, két golflabdát is magával vitt. A labdákat Alan Shepard ütötte el a Hold felszínén, a gyenge gravitációnak köszönhetően a labdák több kilométeres távolságban értek vissza a talajra. A Földön ez elképzelhetetlen: nálunk 650 méter körül van a golfütés távolsági rekordja.

Emberhalál

Az űrhajózás több emberéletet követelt, általában az atmoszférában vagy még a Földön, de 1971. június 30-án a Kármán-vonal felett halt meg három szovjet űrhajós, Grigorij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev. A három férfi június 6-án indult útnak Szojuz–11 űrhajóval, majd a történelemben először dokkoltak be egy űrállomásra. A sikeres küldetésről visszatérve azonban megfulladtak, mivel egy kinyílt szelep miatt a levegő megszökött a kabinjukból. Valószínűleg nem éreztek sok fájdalmat, mert a hirtelen nyomásváltozás hatására másodpercek alatt elájultak. A baleset után a Szojuz űrhajókat áttervezték, hogy a legénységnek legyen elég helye szkafandert viselni felszállás és landolás közben. A három űrhajóst a Kreml falába temették, Gagarin mellé.

Pókháló

Az első amerikai űrállomás egyik küldetését, a Skylab–3-at nemcsak a NASA szakemberei követték figyelemmel, hanem a világ pókkutatói is. Ez volt ugyanis az első alkalom, hogy pókok mentek az űrbe. Az 1973. július 28-án indult küldetés legénységének két ízeltlábú tagja is volt, a keresztespók Arabella és Anita (egyébként a Skylab–3 vitt először halat is az űrbe). A Skylaben Owen Garriott űrhajós betessékelte a pókokat egy áttetsző falú dobozba, ahol egy kamera figyelte, mihez kezdenek a súlytalanságban. Az állatoknak természetesen nagyon szokatlan volt a környezet, de Arabella egy nap után elkezdett szőni egy hálót, amit másnap befejezett. A küldetést egyik állat sem élte túl, valószínűleg kiszáradás végzett velük.

Magyar

Tavaly volt a harmincéves évfordulója annak, hogy Farkas Bertalan a Szojuz–36 fedélzetén Valerij Kubaszov parancsnokkal 1980. május 26-án útnak indult. Magyarország ezzel a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Farkas és Kubaszov Szaljut–6 űrállomáson kísérletezett, többek között azt vizsgálták, hogyan képződik az emberi szervezetben kozmikus körülmények között az interferon fehérje. A magyar Pille sugárdózis-mérővel az űrhajósokat érő sugárzást, a Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták, és magyar készítésű élelmiszereket is vittek magukkal.

Színesbőrű

1980. július 23-ig kellett várni az első olyan űrhajósra, aki nem az europid rasszhoz tartozik. A vietnami Pham Tuan a Szojuz–37 legénységének tagja volt, egyben ő volt az első ázsiai űrhajós is. Pár év múlva az első szkafanderes afro-amerikai is történelmet írt: Guion Bluford 1983. augusztus 30-án indult útnak a Challengerrel, később további három űrsiklóküldetésen vett részt.

Gőte

Az oroszok 1966 és 1996 között 12, kimondottan biológiai kutatási célokra szánt műholdat küldtek az űrbe a Bion-program keretében. Az 1985. július 10-én indított Bion–7 többek között az első űrhajós gőtéket szállította. A tíz bordás gőte nem járt jól: első végtagjaikat megcsonkították, szemlencséiket kivették. A szovjet kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan regenerálódnak az állatok súlytalanságban.

Turista

Bár civilek már korábban is jártak az űrben (például a japán Akijama Tojohiro, az első újságíró az űrben), űrturistának azokat tekinthetjük, akik saját pénzükön vettek jegyet az orbitális kalandra. Közülük az első az amerikai Dennis Tito volt, aki húszmillió dollárt pengetett le a kilencnapos útért, amire 2001. április 28-án indult a Szojuz TM-32-vel. Titónak még hat követője volt, köztük a magyar származású Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly, az egyetlen űrturista, aki duplázott.

Fénykard

2007. október 23-án a Discovery legénysége az első Star Wars film bemutatásának harmincéves évfordulója alkalmából magával vitte Luke Skywalker eredeti fénykardját.

Magyar újságcikk

Amikor 2009. márciusában Simonyi Károly másodszor is kiruccant az űrbe, megírtuk az Indexen, és olvasóink Simonyi üzenetét is meghallgathatták. Mielőtt a cikk megjelent, elküldtük dr. Gschwindt Andrásnak, a BME Űrkutató Csoport vezetőjének, hogy ellenőrizze a tényeket. Gschwindt azzal lepett meg bennünket, hogy elküldte a cikket Simonyinak is az ISS-re, és közölte velünk, hogy mivel korábban nem történt ilyesmi (az első űrturisták még nem emailezhettek), a mienk az első magyar újságcikk az űrben.