Az objektumot tanulmányozó kutatócsoport vezetője, Felix Lockman szerint a hidrogénfelhő széle már kölcsönhatásba is lépett a Galaxisunk körül található gázzal, hiszen mindössze nyolcezer fényévre van a Tejútrendszer korongjától, de az üstököscsóvára emlékeztető elnyúlt alakja is ezt támasztja alá. Az 1963-ban talált, és a felfedezőjéről Gail Smith Biegerről elnevezett gázfelhő méretei impozánsak: hossza 11 ezer, szélessége 2500 fényév, tömege a Nap egymilliószorosa. Sebessége 240 km/s, és az galaxisunk korongját 45 fokos szög alatt fogja eltalálni, amikor ideér.
Lockman szerint a felhő vagy a Tejútrendszer, vagy valamelyik szomszédos galaxis keletkezésekor maradt vissza. Ha eléri a Galaxis korongját, az ütközés környezetében a lökéshullámok felgyorsítják a csillagkeletkezési folyamatokat, melynek során rengeteg nagytömegű csillag fog létrejönni. Ezek életútja azonban - éppen nagy tömegük miatt - rövid lesz, és néhány millió év után szupernóvaként fognak felrobbani. A kozmikus értelemben rövid időn belül bekövetkező eseménysor esetleges utódainkra valószínűleg nem fog veszélyt jelenti, ugyanis az ütközés előrejelzett helye távolabb helyezkedik el a centrumtól, mint a Nap.
Amikor Smith még egyetemistaként felfedezte a felhőt, az észlelések alapján nem lehetett eldönteni, hogy az a Tejútrendszer része-e, esetleg távolodik tőle, vagy közeledik hozzá. A Green Bank Telescope segítségével azonban Lockmannak és kollégáinak körülbelül 40 ezer egyedi beállítással most sikerült úgy lefedni a felhőt, hogy a részletei is láthatóvá váltak, egyértelművé téve, hogy a három lehetőség közül a legutolsó a valóság. A mérések szerint a felhő teljes egészében gázból áll, csillagok nyoma nem mutatható ki benne.