2008. február 21. hajnalán látványos teljes holdfogyatkozást figyelhettünk meg. Néhány ezer kilométerrel nyugatabbra, az amerikai kontinensen a helyi holdkelte után látszott a jelenség, minden szempontból kedvező körülményeket teremtve részletes megfigyelésekhez. George Varros tapasztalt marylandi amatőrcsillagász a Hold elsötétülését kihasználva apró égitestek holdi becsapódásainak felvillanásaira vadászott érzékeny digitális videokamerájával és – hasonlóan korábbi megfigyeléseihez – sikerrel járt. 20 cm-es f/5 Celestron N-8 Newton-távcsövére szerelt kamerájával nagyon rövid ideig tartó villanást észlelt az Oceanus Procellarum régió délnyugati pereme közelében. A mindössze három kockán rögzített jelenség 3 óra 19 perc 57 másodperckor következett be a már nagyrészt elsötétült Holdon.
A holdi meteorbecsapódások a látható fény tartományában már kisebb távcsövekkel is megfigyelhetőek. Az észlelés előfeltétele, hogy a jelenség a Hold éjszakai oldalán, esetleg teljes holdfogyatkozáskor következzen be, hiszen a fényes oldal ragyogása elrejti az ott történő becsapódások villanásait. Az elmúlt években emlékezetesek voltak a perseidák, leonidák és geminidák meteorrajai idején észlelt holdi meteorbecsapódások. 2005 óta a NASA Marshall Űrközpontjában már közel száz holdi meteorbecsapódást regisztráltak.
A napjainkban újraindult holdkutatás első két űrszondája a japán Selene és a kínai Chang'e-1 már holdkörüli pályáról részletesen tanulmányozza a Hold felszínét és kozmikus környezetét. Talán nem teljesen reménytelen, hogy a már működő, ill. a közeljövőben pályára állítandó holdszondák (például a NASA LRO-szondája) nagyfelbontású kameráival megtalálják az új becsapódási alakzatot, a Viharok Óceánja peremén. A holdészlelő amatőrcsillagászok számára pedig egy tudományos szempontból is érdekes, bár nagy türelmet és megfelelő műszereket igénylő program lehet a holdi meteorbecsapódások megfigyelése és jól dokumentálható digitális formájú rögzítése.