- Urbanista
- budapest
- iroda
- molnár péter
- xiv. ker
- hungária körút
- kontrax székház
- sylvester ádám
- varjai tamás
Kontrax-székház. Üresen áll, pedig tizenöt évesen is megállja a helyét a mai irodaházak közt
A Kontrax azért emlékezetes a generációmnak, mert először nekik voltak olyan tévéreklámjaik, amelyeket nyugatinak éreztünk, és mindegyikben volt jó nő, nem pedig olyan, amelyikről elsőre lerítt, hogy a megrendelő vállalat vezérigazgatójának az unokája. Egyébként a székházuk is ilyen volt, mármint a rendszerváltáskor menő: csupa üveg, nem csak hasznos négyzetméterre hajtó, és előtte egy kis emelvényen nagy betűkkel ki volt rakva a cég neve, mint az amcsi filmeken. Aztán tönkrementek, de az épület most is áll, és szerintem most is jól néz ki a Hungária és az Egressy sarkán. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy Zugló két legrondább épülete kapcsán felmerült a kommentekben.
Bojár Iván András így lelkendezett róla 1994-ben a Népszabiban:
"Állt egykoron a Hungária körút és Egressy út sarkán egy jókora, bánatos üzemépület, amelyben vájtszemű ingatlankereskedők és nagy fantáziájú építészeik Manhattan távol tündöklő fényeinek honi pislángjait látták meglobbanni. S, ahogy Hrabal mondaná; "így vált valósággá a hihetetlen" - a rút kiskacsa csodálatos sudár hattyúvá cseperedett. A háromemeletes vasbeton vázat tükröző üvegruhába öltöztették, hátsó szakaszát megtoldották egy lépcsőházi traktussal, elé pedig lépcsőtoronyból és fogadócsarnokból összeszerkesztett higtech patio került. A napocska egyik csápocskája is örömmel fickándozik immár a megújult ház feszes élein, méltóságos hajlatain. A környező térségek eddig is szomorú, zömmel szocreál tömbjei pedig még szomorúbban tekintgetnek a közibük csöppent hercegkisasszonyra.
Az, hogy az egykor dicsőbb napokat látott volt Kontrax-székház egy új korszak első hírnöke lesz-e, avagy megmarad a környezetét csúfondárosan lesajnáló, azzal semmiféle közösséget nem vállaló épületnek, ma még nem tudható. Reménykedjünk az első verzióban, mindannyian akkor járunk jól. A Hungária körút kétségkívül megújításra szoruló összképe is, no meg azok az építészek, akiknek köszönhető az egyelőre kakukktojásszerű épület minden vitathatatlan belső értéke. Mert a Kontrax-ház jó épület. Bármely jelentősebb gazdasági erejű nyugati nagyváros hasonló funkciójú és igényű épületsorába helye lehetne. Technikai értelemben minden olyan szolgáltatásra képes, amely egy korszerű irodaháztól elvárható, építészetileg pedig egy csipetnyivel még ennél is több. A Molnár Péter vezette építészcsoport - Sylvester Ádám és Varjai Tamás - nem csupán az adott tömeg által meghatározott formai korlátokon lépett túl, de a részletformákra, apróságokra ügyelve a honi körülmények közötti legmagasabb színvonalon valósította meg a brilles nyakkendőtűtől a hatszázas Mercedesen át az üvegfalú székházig ívelő tárgy- és környezetkultúra rá eső részét. A háromemeletnyi belmagasságú recepciós tér fölött betonbélésű acélpillérek közé feszülő igazgatói iroda ötlete szellemes és rafinált. Olyan gondolat, amely az építészet valódi ízét közvetíti a jelenkori tervezés bátortalan, s a hagyomány meg nem értésétől szenvedő gyakorlatába. Egyenértékűen vezeti át az épülethéj formáit a belsőépítészeti kialakításhoz. Heimi Velez chicagói belsőépítész kevés alapformára és a szürke néhány tónusára következetes rendszert komponált, amely úgy határozza meg a belső terek korrekt, üzleti atmoszféráját, hogy lehetőséget hagy akár az irodabútorok cseréjére is. A közösségi terekben, sőt irodák folyosóin is helyet kapó sötétszürke gránit műanyag díszítőelemekkel párosul. S ha első olvasatban szokatlannak tűnik is ez az anyagpárosítás, a látvány, az elemek változékony és előnyös használhatósága, a terek hangulata feltétlen meggyőző. A ház külső jellegével azonos minőségű belső alapvetően diszkrét kulisszaként működik, noha a mostanában már bérirodaházként működő ház földszintjére költöző új cég épp a napokban számolta föl az egykori bemutatóterem teljes berendezését. A hazai design szegényebb lett ugyan egy jelentős enteriőrrel, ám bármilyen szomorú - hogy végre okosat is mondjunk -, az élet nem áll meg. S hogy miként formálódik majd a modernitás eme barbárok közé hozott térítőtemploma, azt már csak a majdani regösök édesbús dalaiból tudhatni meg."
Hát a Hungária-körgyűrű ma sem lett azért olyan nagyon belakva, bár azért csomókban elég sok érdekes - sokat vitatott - épület épült azóta a Nemzetitől, a Müpán, az új BS-en vagy a Aréna Corneren át át a Teve utcai Halálcsillagig. A régiekről nem is beszélve. Egyszer érdemes lenne sorra venni őket. Érdekes módon a Róbert Károly szakaszán áll a Kontrax-székházat tervező Molnár Péternek, egy korábbi, kevésbé szerencsés épülete is, az Országos Mentőszolgálaté (vicces, hogy pont egy Dr House plakát van előtte).
Annyit még mindenképpen el kell mondanom az épületről, hogy egyetlenegyszer jártam benne és ott láttam életemben először Windowst (direkt azért vittek minket oda az egyébként Újbudán tartott tanfolyamról, hogy ezt megmutassák). Na meg azt, hogy tényleg, miért áll tök üresen?
Rovataink a Facebookon